Unexpected//S.M.

19//Lost in him

Hangos kopogás zavarta meg az elmélyült elmélkedésemet. Nem szólaltam meg, csak hagytam, hogy kinyitódjon az ajtó és belépjen rajta a mögötte álló személy.
-Kijöhetnél végre. - Taylor volt az.
Nemlegesen ráztam a fejem. Eszem ágában sincs velük beszélni és összetalálkozni Shawnnal.
Az ágy besüppedt mellettem, így oldalra néztem a fekete farmernadrágra, majd felvezettem tekintetem egészen a barna szemekig.
-Nem sokat tudok arról, hogy mi van veled, de az látszik, hogy nincs minden rendben. - sóhajtott - Elmondod?
Ismét nemlegesen ráztam fejemet, nehogy Ōt is belevonjam mindenbe. Eddig sikerült belerángatnom Camet, Shawnt és Johnsont is egy kicsit és nem szeretnék még több személyt bajba sodorni.
-Legalább egyél valamit. Rendeljek valamit? - ajánlotta. Beleegyezōen bólintottam végre, nehogy megsértōdjön, amiért mindenre nemmel válaszolok.
-Spagettit lehet rendelni? - érdeklōdtem.
Angliában nem lehetett, hiába kérdeztem meg legalább ezer helyen. Pedig imádom a spagettit és ha tehettem volna minden nap, egész nap azt majszoltam volna.
-Kiderítem. - állt fel mosolyogva, megfogta a kezem és engem is felsegített.
Lementünk a nappaliba, ahol a fiúk többsége, - még Ethan és Grayson is - Alexis és a Dolan lány egy számomra ismeretlen filmet néztek a tévén. Egyedül Dallas ült a konyhában csakúgy lehajtott fejjel, mint én odafent a szobámban.
Megérintettem a vállát, így rámnézett üveges szemeivel. Úgy sajnálom, hogy bele kellett kevernem mindenbe.
-Mire gondolsz? - ültem le mellé a pulthoz, amelyen egy nagy tál hevert és különbözō féle tejek.
-Szerinted? Mi van, ha veled is az lesz mint Magogany nagyijával? - suttogta, hogy a nem sokkal mellettünk tefonáló Caniff ne halljon semmit.
-Akkor élitek tovább az életeteket. - hamisan, de bíztatóan mosolyogtam, mivel tudtam milyen bután is hangzott az elōbbi mondatom.
-Nem hiszem, hogy az bármelyikünknek sikerülne. - rázta fejét, majd hozzátette: - Fōleg nem Shawnnak.

Már megint az Ō neve. Ezt nem hiszem  el.

-Miért ne sikerülne neki? - sértōdötten keresztbe fontam kezeimet.
Nem is tudom miért sértōdtem meg a neve hallatán, de valahogy az a srác egyszerre hozza ki belōlem a legjobbat és a legrosszabbat.
-Mondtam már. Mert szeret téged. - adta meg a szerinte egyértelmū választ.
- Nekem nem úgy tūnik. - ellenkeztem.
-Shawn nem nagyon mutatja az érzéseit. De feléd mégis mutat érdeklōdést, vagy nem? - felhúzott szemöldökkel nézett rám, s az üveges tekintet helyét kezdték átvenni a kíváncsiság elsō jelei.
-Nem igazán. - most én ráztam a fejemet.
Talán a csók egy jelnek számított. EGY jelnek. Ha annyira érdeklōdne irántam, akkor lehetett volna már millió alkalma kimutatni. Vagy Ō is annyira félhet ettōl a "szerelem" dologtól, mint én?
-Lehetetlen eset vagy. - húzódott mosolyra szája - Shawnnak nincsenek lány barátai. Csak te. És szerintem rád sem barátként gondol. -tette hozzá.
Szemeimet forgatva hagytam ott, s mentem Taylorhoz, aki büszkén jelentette be, hogy a városban van egy olasz étterem, amelyik szállít házhoz minden féle ételt. Ilyen nincs. Jelenleg imádom Kaliforniát!

Alig húsz perc múlva az egész csapatunk együtt evett különbözō olasz kajákat. Persze Matt és Aaron különcködtek és egy másik helyrōl rendeltek inkább chipotlet, aminek az lett a következménye, hogy az ō kajájuk még sehol sem volt, mikorra mi már majdnem felfaltuk a sajátunkat. Ígyhát kénytelenek voltunk az éhes nyihogásukat hallgatni és elviselni.
-Matt ne mássz az ölembe! - kiáltott fel Shawn, mikor Matthew macskaként próbálta levenni Mendest a lábáról, hogy kaphasson a lasagnéjából. Nem sikerült neki természetesen, mivel a karamell szemū hercegem úgy védte minden falatját, mintha csak a királyságáért küzdene.
-Én shippelem ōket! - mutatott Alexis Matt és Shawn felé a villájával, miközben a mellettem ülō Neelsre nézett.
-Én Down-t shippelem. - nyammogott a fiú.
-Ah az tényleg jobb. - értett egyet a Dallas lány.
Értetlenül ültem mellettük, nem kapisgálva a "Down" szó jelentését. Persze az angol jelentésével tisztában voltam, csak azt nem tudtam miért shippelne valaki egy irányt. Ezért kénytelen voltam rákérdezni a másik jelentésére, hogy csillapítsam kíváncsiságom.
-Neels! - böktem meg a mellettem ülōt - Mi az a "Down"? - mutattam macska körmöket a levegōben.
-Ha én azt elmondom, lehet hogy megharagszol. - húzta el szája szélét.
-Na légyszi - kérleltem- eskü nem haragszok meg.
-Eskü? - bólintottam - Najó...ez a shipnevetek. Shawné és a tiéd.

Hiába ígértem meg, hogy nem fogok kiakadni, sajnos ezzel a Shawn és én témával eléggé fel tudnak húzni. Letettem a kis kávézó asztalra a tányéromat, majd az udvarra vezetō üvegajtóhoz siettem és kimentem azon, hogy kiszellōztethessem a fejem. Leültem a lépcsōre, s a még nappal is ijesztō erdōt kezdtem el bámulni, míg az ajtó újra ki nem nyílt mögöttem.
-Hagyj békén. - mondtam hátra sem fordulva. Térdeimre támaszkodva pihentem, s el sem vettem pillantásomat egy nagyobb fáról az erdō legszélében, amíg valaki le nem guggolt elém. Shawn.
-Mi a baj? - próbált szemeimbe nézni, de csak azért sem adtam meg neki az örömöt. Nem válaszoltam, ugyanúgy mint ahogy reggel még Ō sem szólt semmit a "mert szeretsz " féle felszólalásomra.
Maga felé fordította fejem, hogy szemeimbe nézhessen, de annyira féltem rá nézni, hogy helyette le csuktam szemhéjaimat és bemutattam neki. Ō csak kacagva fogta meg csuklómat, s húzta el arcom elōl.
-Válaszolj már. - suttogta, igazából nem is erōltette a dolgot.
Nemlegesen ráztam a fejem, mint egy makacs óvodás, amíg meg nem éreztem puha ajkait az enyémen.

Mi?

Kipattantak szemeim, mivel nem voltam benne biztos, hogy ez a valóság. De az volt.
Shawn Peter Raul Mendes, a fiú akit szeretek ott guggolt elōttem, miközben csukott szemmel csókolt engem. Ez hihetetlen.
Lassan csókoltam vissza, s kezemet mellkasára tettem, mivel érezni akartam szívdobogását. Ajkaink szinkronban mozogtak, ezzel elérve, hogy mégjobban beleszeressek ebbe a gyönyörū fiúba.
Hihetetlen érzés volt az a pár másodperc, amíg tartott, s mostmár talán azt mondhatom Cameronnak igaza volt.
Down tényleg létezik mostantól?
Mendes vöröses ajkakkal és átható szemeivel pillantott rám a hosszú pillái alól. Ellentétben vele, én egy kicsit le voltam sokkolódva a csók miatt. Nem hittem volna, hogy újra érezhetem majd ajkait.
-Ennek kellett volna lennie az elsōnek. - szólalt meg, ezzel megszakítva elmélkedésemet.
-Huh? - a csodás érzés átvette fölöttem a hatalmat, így alig értettem mit mond- Nem. Az elsō is tökéletes volt. - haraptam be alsó ajkamat. Édesen elmosolyodott és megsimította arcomat forró tenyerével, amitōl majdnem elájultam.

Te jó ég, mit teszel velem Shawn?

-Gyere be. - nyomott egy puszit az arcomra, majd megfogta kezem, hogy bevezessen a házba, de ellenkezni kezdtem.
-Én inkább kint maradok és kisikítozom magam. - motyogtam, próbálva oldani a saját feszültségemet. Hitetlenül rázta fejét végül, majd bevonult az üvegajtón és egyedül hagyott a gondolataimmal.
-Azt. A. Rohadt. Élet. - tagoltam a mondatot, s hajamba markoltam - Kérlek Istenem mondd, hogy ezt nem csak álmodom!
Tekintetem az ég felé emeltem, ahogy az elsuttogott szavakat egymást követték. A szívem végre egy kis nyugalomra lelt az Ō karjaiban. Elmondhatatlanul boldoggá tett, s ezt csak egy apró cselekedettel érte el ami nekem felért a világegyetem minden jóságával.

Már csak az a kérdés, hogy ennek lesz-e folytatása.