Unexpected//S.M.

12//Young&violent

-Beszélhetnénk? - rontott be a világosbarna hajú lány, így félre lökte Alexist és Cameront.
Nōvérem a kanapén beszélgetett Johnsonnal, Taylorral, Gilinskyvel és Aaronnal, de amint észrevette a jövevényt egy "mit tettél?" nézést küldött felém.
-Persze. - mondtam összezavarodva, s közben szemem sarkából a konyhából figyelō Shawnra pillantottam.
Jobban felé fordultam, s szemeimmel próbáltam egy segítség kérést elmutogatni, amit negyedik próbálkozásomnál végre megértett és közbe szólt.
-Gyere uhh...
-Cameron. - válaszolta a lány, mire mindannyian furán néztünk rá.

-Lopja a nevemet! - kiáltott fel Dallas.
-Cameron Dolan. - szemeit forgatva állt egyik lábáról a másikra.
-Gyere Cameron megnézzük a sebet az arcodon. - Shawn intett, a Dolan lány meg követte, gondolom annak remémyében, hogy Mendes kevésbé hülye.
-Még a monogramomat is ellopta. - motyogta Cam, közben lábával toppantott egyet, mint egy hisztis óvodás.
Követtem Cameront és Shawnt a földszinti mosdóba, ahol az utóbbi már fertōtlenítōt keresett a helyiség összes fiókjában.
-Haver. - szólította meg a tegnapi megmentōm a fiút - Ott van a szekrény tetején.

-Miért akartál beszélni? - tereltem el figyelmét az arcát csípō folyadékról.
-Ō tud dolgokat? - biccentett Shawn felé lekezelōen.
-Igen.
-Tudod a srác tegnapról. - félve bólintottam - Ō egy ilyen testhasználó lélek lény.
Fejemet kicsit oldalra döntve pillantottam rá. Tudtam mire gondol, hiszen beszéltem már Ríossal, de ez a lány úgy magyarázta el a dolgot, mint egy hat éves.
-Na jó...ne nézz így rám. Pár hete tudtam meg, hogy lélek-írtó vagyok vagy mi a tököm. Azóta az a barom kidobott egy rohadt ablakon miután lábon szúrt. Most meg sikerült elfognom és kiszabadult. Ráadásul tudod mikor láttam utoljára a testvéreimet? Három rohadt hete. Nem tudom mi van velük az alkoholista apánk mellett. ÚRISTEN MI A HALÁLT CSINÁLSZ EZ FÁJ. - utolsó mondatát ordítva intézte Shawn felé, majd kicsapta kezébōl a vattát és felpattant.
-Bocs. - mondta Shawn, majd felvette a vattát és a kukába dobta. Elōvett néhány sebtapaszt és próbált egyet a lány arcára ragasztani, de Ō arrébb ugrott.
-Ha mégegyszer hozzám érsz kitekerem a nyakad. - sziszegte.
-Srácok nyugi. - csitítottam ōket - Miért hozzám jöttél Cam...eron?
Nagy levegōt vett, majd kitépett egy sebtapaszt Shawn kezébōl és az egyik sebre tapasztotta.
-Nem is tudom. Te vagy az elsō ember, akit meg kellett tōle mentenem. - fejét rázta - Talán rossz ötlet volt. Elmegyek. - felállt és kirobogott a fürdōszobából, onnan pedig a nappalin keresztül eljutott az ajtóig, kivágta azt, s távozni próbált. Utána futottam és visszarántottam.
-Nem kell elmenned. Igazából örülnék, ha maradnál és elmondanál mindent, amit tudsz. És...mondjuk rendelhetnénk egy pizzát. - az étel hallatára megkordult a gyomra - Éhes vagy?
-Hát tudod ilyen nagy harcolások és bújdosások közt nem nagyon van idōm leugrani a sarki kisboltba. - nevetett fel kínosan.

Cam tehát maradt. Mindkettō.
A nōvérem pedig szépen kérdōre vont, hogy miket mūvelek. Pontosabban hogy miért járnak idegenek a házba és miért élek nyolc ismeretlen fiúval és egy lánnyal egy lakásban.
-Viccbōl. - adtam szarkasztikus választ, majd miután átvettem egy pizzát, Camronnal...Dolannel felvonultam hogy nyugodtan kommunikálhassunk.

-Szóval... elmesélnéd részletesen, hogy mi történt veled az utóbbi hetekben? - bólintott, lenyelte az utolsó falatot, s belekezdett mondandójába.
-Nagyjából három hete elmentem a nagyszüleimhez, hogy segítséget kérjek. Aznap tudtam meg, hogy hol laknak, mivel az apám sosem beszélt róluk. De mikor odaértem a nagypapám elmondta, hogy a nagyi évekkel ezelōtt meghalt. Aztán megengedte, hogy nézelōdjek a pincében az Ō dolgai közt és találtam egy levelet, amin az a címszó volt, hogy "unokáimnak".
Három papír volt benne. Egy-egy nekem, Ethannek és Graysonnek. Az enyémben elmagyarázta, hogy milyen jövōt "örököltem". Találtam íjat, nyilakat, kést, meg mindent. Talán két órát töltöttem lent, mikorra meghallottam az öreg fájdalmas kiáltását. Felfutottam és szembetaláltam magam azzal a sráccal. Lelökött a lépcsōn és mivel azt hitte meghaltam, ott hagyott.

Fájdalmas arckifejezéssel nézett rám, majd folytatta.

-Órákig feküdtem mozdulatlanul, mert nem tudtam felállni a fájdalomtól. Aztán mikor valami hajnali idōpontban felmásztam nagyapa ott feküdt vérbe fagyva. Hívtam egy rendōrt és elhúztam onnan amilyen gyorsan csak tudtam. Csak a levelet, az íjakat és a kést hoztam el. Ezután haza se mentem. Féltem, hogy az öcséimet is megöli, ha megtudja, hogy élek és ott talál engem. És...azóta harcban állok vele.

Döbbenten hallgattam sztoriját és szinte éreztem a szívében uralkodó félelmet és elhagyatottságot.
Segítenünk kell egymáson. Össze kell fognunk és a tapasztalatlanságunk ellenére minden tōlünk telhetōt meg kell tennünk, hogy megvédjük a szeretteinket. Szükségünk van egymásra, fegyverekre, s ami a legfontosabb: kell valami amit felhasználhatunk Manu Ríos ellen.

Másnap

Kissé izgatottan álltam fel helyemrōl az eszembe ötlō jobbnál jobbnak tūnō ötletek miatt. Kezemet tördelve járkáltam a szoba két vége közt, miközben a világos színū szōnyeget pásztáztam sötétbarna szemeimmel.
-Kell találni valami módot. - motyogtam magamban.
Az ágyamon alvó Dolanre pillantottam, majd az ajtóra. Végül kirontottam a szobámból és kopogtatni kezdtem Shawnnál.
-Shawn! Shawn! - próbáltam suttogva kiabálni, de mikor senki sem nyitott ajtót bementem azon - Kéne egy kis...
Szavam elakadt ahogy megláttam mesztelen felsōtestét, miközben egy HP pólót vett magára. Felém nézett és kedvesen kezdett mosolyogni telt ajkaival.
-...segítség. - fejeztem be mondatomat.
-Mire van szükséged? - érdeklōdött rekedtes álmos hangján.
Hát persze, hogy álmos. Hajnali négy óra van.
-Rád. Mármint a segítségedre.
Szemöldökét felvonva nézett rám, majd az ablakra nézett, s vissza rám, aztán a kezemnél fogva kihúzott az ajtaján. A folyosón megállt és elengedett.
-Miben? - kíváncsiskodott.
-Valahogy el kéne intézni Ríost. - suttogtam amilyen halkan csak tudtam.
-És miért pont én?
-Mert benned bízok.

Shawn beleegyezett nagy nehezen a tervbe, amit kitaláltunk. Aztán vissza mentünk a szobájába.
-Ezt nem hiszem el. - súgta.
-Mi van?
-Ne menj az ablak közelébe. Valaki ott áll. - hangja elvékonyult, ahogy bámult kifelé az üvegen. Megint nehezen vette a levegōt, szinte egyszerre lihegett és fulladozott. Lerogyott a földre, s remegni kezdett. Hátát a fehérre mázolt falnak döntve ült.
-Shawn. - guggoltam elé - Shawn minden rendben van! Megint egy pánikroham?
Kezeimmel közrefogtam puha arcát, s mélyen a könnyezō szemébe néztem. Hüvelykujjammal füle mellett simogattam bōrét, miközben csitítgatni próbáltam.
-Shawn, kérlek. Nem tudom mit csináljak.
-Ne. Nézz. Ki. - utasított akadozó hangján.
-Nem fogok, esküszöm. De mondd meg mit tegyek. - megijedtem, hogy valamilyen baja lesz a pánikroham miatt. Még sosem volt dolgom senkivel sem, aki ilyen "betegségben" szenvedett volna.
Egyik kezemet mellkasára tettem, amely remegett, másikkal meg gyorsan letöröltem az ijedtség miatt megjelenō könnyeimet.
-Mindjárt vissza jövök. Szólok Mattnek. - azzal levettem róla kezeimet, s készültem felállni. De nem tudtam.
Shawn megszorította a csuklóm és visszahúzott maga elé. Most Ō nyújtotta másik kezét az arcom felé, hüvelykujjával letörölte könnyemet, s közelebb hajolt. Karamell színū szemei mostanra nyugodtságot tükröztek és elmélyültem tekintetében.
Fejét elōre döntötte, így ajkai enyéimeket súrolták, ezzel egyidōben szívem gyorsabban kezdett dobogni.

Aztán megcsókolt.

És a következō pillanatban egy sikítás hallatszott.
Cameron sikítása.