Unexpected//S.M.

04//Key

Az ajtó nyikorogva nyílt ki, majd csukódott be másodpercek múlva. A szívem majd' kiugrott a helyérōl annyira féltem.
Takarómat magamhoz szorítottam, s szemeimet továbbra sem nyitottam ki. Félelem járta át a testem minden porcikáját és egy hangos csörömpölés még jobban rontott rajta.

Nem halhatok meg így.

Léptek hangja - amelyek egyre közelebbrōl jöttek - ütötte meg füleimet. Nem, nem, NEM!
Könnyeim eleredtek, s reszketni kezdtem, közben a családomra gondoltam. Szomorúak lesznek, ha nem leszek többé?
A szívem olyan gyorsan, s hangosan dobogott, hogy talán a szobában lévō személy is meghallotta.

-Dove? - hangzott a kérdés, miközben egy kéz érintette meg a takarót a lábamnál. Ez Neels!
Az engem fedō anyagot lerúgtam magamról, s amilyen gyorsan csak tudtam Neelsre vetettem magam. Olyan szorosan öleltem, mint még soha.
Talán még soha nem is öleltem meg.
-Megijesztettél. - suttogtam szipogva.
-A fiúk keresnek téged. - mondta lágyan, miközben a hátamat simogatta ezzel megnyugtatva engem. -Shawn is. -tette hozzá.
Éreztem a hangján, ahogy mosolyog, így felnevettem.
-Hol vannak? - elengedtem magas testét, majd a tükörhöz sétáltam és nagyjából rendbe tettem a sírás maradványait.
-Néhányan segítenek Shawnnak beköltözni a szobájába. A többieket nem tudom. - mellém állt és a tükörképemet kezdte nézni. Arca elkomolyodott.
-Baj van? - fordultam felé.
-Nem dehogy. De Gilinsky rólad kérdezett.
-Mi? Miért? Nem is ismer. - szemöldökömet felhúzva néztem rá, Ō pedig csak arrébb lépett és felvette a kapucnis pulcsiját az asztalról.
-Nem tudom, de azt hiszem kórházba vitték. Az a srác eltörte két ujját és a bokájával is van valami baj. - Neels mérgesnek tūnt miközben felvette a felsōt.
Felkapta a kulcsot, amelyet nemrég tett le az íróasztalra és elindult az ajtó felé.
-Hova mész?
-Megyünk. - javított ki - Shawn szobájába.

Megint találkozhatok Mr.Tökéllyel a mai napon már másodszorra. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne.
Azt hiszem bármit szeretnék ígyis-úgyis csak örülni tudok annak, hogy láthatom. Talán még el is terelheti a figyelmemet a Ríos nevū srácról.

Követtem a szōkét. Egy hosszú lépcsōn mentünk egy szinttel feljebb, majd balra fordultunk, s megláttuk Mattet és Cameront egy nyitott ajtó elōtt beszélgetni.
-Az lesz az szerintem. - mosolygott rám Neels, s mindketten intettünk az épp felénk pillantó fiúknak.
Amint közelebb értünk, beinvitáltak minket Shawn szobájába, ahol Taylor, egy másik fiú és Alexis beszélgettek, s közben idegesítették az éppen pakoló Shawnt.

-Aaron! - ment oda a sráchoz Cameron, majd felém fordult - Ō Dove.
Mindenki felém pillantott a nevemet hallva, ami valljuk be eléggé nyugtalanító érzés, ha nem vagy hozzászokva a társasághoz.
Intettem egyet, mire Ō elmosolyodott és kezeit széttárva haladt felém, hogy megöleljen.
Ó ne!
Cameron és Alexis kissé bizonytalanul pillantottak Aaron felé, aki szoros ölelésbe zárt. Ōk tudják, hogy nem gyakran ölelkezek.
Ami azt illeti... Ma már megöleltem Neelst is, úgyhogy nincs veszteni valóm. Visszaöleltem Aaront, s ahogy láttam ezt a többiek döbbenettel nézték végig.
Még Shawn is engem nézett. Ó istenem Shawn.
A szemébe néztem és elmosolyodtam, miközben Aaron elengedett. Akaratlanul is mosolygok, ha meglátom. Azt akarom, hogy vissza mosolyogjon és megmelengesse a szívemet az aranyosságával.

Úristen mit beszélsz Dove? Még csak ma találkoztál vele. Ráadásul egy helyes fiúnak se kellesz. Meg amúgy is... van más bajod is amivel foglalkozhatsz, nem igaz?

Shawn intett, hogy menjek oda hozzá, s én úgy is tettem. Megálltam elōtte, Ō pedig lenézett rám.
-Szia. - suttogta.
-Szia.
-Segítesz? Ōk -mutatott Alexisra és Taylorra - csak piszkálnak és nem haladok.
Felnevettem és aprót bólintottam.

A szoba amelyben Ō kapott helyet csak két személyes volt valamilyen oknál fogva, s úgy látszik a másik fél már be volt rendezkedve.
-Kivel laksz itt? - vetettem fel az elsō témát, ami eszembe jutott, hogy ne csak csendben pakolgassunk. Közben nekiláttam elpakolni az íróasztalán, ami a szekrénye mellett állt, amibe Ō éppen a ruháit pakolgatta.
-Kikönyörögtem, hogy Aaronnal lehessek. - kuncogott - Legalább nem szól majd a szobatárs, hogy itt van a banda, mivel Ō is tag.
-A banda. - sóhajtottam - Kihez állsz a legközelebb?
-Matt vagy Cam.
Hátra néztem a srácokra, akik éppen viccet csináltak egymásból, vagy laptopon néztek valamit.
Alexis hogy tud így elvegyülni köztük?
Én sosem voltam az a személy, aki bárkivel képes viccelōdni. De talán most, hogy itt vagyunk Kaliforniában, a helyzet változni fog.

Nem tūnt sok idōnek, míg pakolgattunk mert Shawn mindig felhozott valami témát ami elég érdekesnek tūnt számára. Közben néha a fiúk közül is néhányan besegítettek, így gyorsan végeztünk és maradt elég idōnk elmenni a gördeszka pályára. Megint.

A gördeszka pálya, ahol Ríost elōször láttam. Nem akarom többet látni. Soha.

A fiúk közül aki nem a kollégiumban lakott, az elment haza a gördeszkájáért, vagy csak lazulni amíg nem találkozunk a pályán.
Végül Aaron és Shawn levonultak hozzám és Neelshez, hogy ne unatkozzanak.
-Te is deszkázol? - kérdezte Aaron, mikor elvettem a guruló csodát a szekrényünk mellōl.
-Inkább csak ráállok és hagyom, hogy tegye a dolgát. - mondtam kínosan.
-Majd kölcsön vehetem? - kérdezték egyszerre Mr. Tökéllyel. Nevetve bólogattam és leraktam a lábam elé.
-Aki kapja, marja. - álltam hátrébb egy lépéssel. Aaron még fel se fogta mit mondtam, de Shawn már elrugaszkodott a földrōl és rávetette magát a tárgyra.
-Enyém. - emelte fel a kezét diadalittasan.
-Ez nem ér. - kezdte Aaron a vitát, közben kezével az ágy szélét ütötte, mint egy hisztis kisgyerek. Shawnnal egy végtelenbe nyúló veszekedést folytattak, amíg Neels félbe nem szakította Ōket azzal, hogy indulnunk kell.
Mindenki elhagyta a szobát, mikorra Neelsnek eszébe jutott, hogy nem hozott kulcsot, így vállalkoztam, hogy visszamegyek és megkeresem, aztán majd utánuk futok.
Beleegyeztek és elindultak én pedig visszamentem a szobába.
Körül néztem mindenhol, végül Neels ágyán találtam meg a kulcsot.
Még úgy döntöttem, hogy ha már van alkalmam Shawn társaságát élvezni, akkor csinálok valamit az arcommal és a hajammal, hogy me tūnjek egy boszorkánynak.

Tettem fel egy gyors sminket, majd mikor a hajamat akartam kifésülni, a tükör minden ok nélkül bepárásodott.
-Mi a halál... - motyogtam.
Próbáltam letörölni a párát, de az az istenért sem akart eltūnni.
-Na jó - lassan hátrálni kezdtem. Nehezen vettem a levegōt, s mikor apró koppanásokat hallottam az ablak felōl, oda kaptam a fejem.
Csak az esō esik.
Visszapillantottam a tükörre és ilyedten néztem a hátam mögé, mikor a tükörképem mögött egy elmosódott alak jelent meg. Senki sincs mögöttem.
-Csak képzelōdök. - nyugtattam magam, de a szívverésem továbbra sem lassult le. A sötét alak közelebb jött a tükörben és végül mindkét tenyerét odatapasztotta.
Elōször csak egy átlag emberi tenyér volt, de ahogy elkezdte lefelé húzni ōket, a vér patakokban folyt ki belōle, így vérvörös nyomokat hagyva maga után.

Felsikítottam.

Miért velem történik ez?
A kulcs, amelyet a kezemben szorongattam szinte belevályt az ujjaimba.
Az ajtót kezdtem nyitogatni, de az meg  sem mozdult. Nem zártam be.
Megpróbáltam a kulccsal is, de az sem nyitotta ki. Végül lecsúsztam a földre, s onnan tekintettem vissza a tükörre. A vér lefelé folyt és a frászt hozta rám.
Már megint sírok.
Az ajtó kattant egyet és kinyílt.
-Shawn. - pillantottam fel a fiúra, majd vissza a tükörre.
Azt hittem, ha valaki belép minden eltūnik majd, de a véres kéznyom még mindig ott díszelgett.
Shawn döbbenten nézett a falon lógó tárgyra, aztán ijedtté vált tekintete.
-Mi történt? - hangja gyengén csengett.
Megráztam fejemet, ezzel jelezve, hogy még én magam sem tudom.

Kezével megfogta a csuklómat és kifele húzott, majd becsapta az ajtót.
Ō is fél. Legalább annyira mint én.

Nem tudom mi történik velem, de az biztos, hogy nem csak képzelem a dolgokat.
Elōször Ríos, most pedig a tükör. Vissza akarok menni Angliába.