Unexpected//S.M.

24//Another World

A Mendes ház egy magas, emeletes, barnás színū épület volt, óriási üvegajtóval és ablakokkal, amelyek minden bizonnyal nyitott teret biztosítottak a bent élō Mendes családnak.
Shawn szép lassan felsétált a teraszra, majd visszatekintett rám, akinek földre volt gyökerezve lábam.
-Gyere. - mosolygott rám, s kinyújtotta kezét felém. Nagyot sóhajtottam tettére, bólintottam, majd megfogtam hideg kezét és felbattyogtam mellé.
A fiú azon nyomban meg is nyomta a csengōt, aztán újra rám mosolygott gyönyörū fehér fogaival.
-Shawn! - kiáltott fel bentrōl egy lány így odakaptam fejem és figyeltem ahogy az ajtó nagy sebességgel kicsapódik, neki a szekrénynek amely mellette állt, s a lány Mendesre veti magát - Hiányoztál bátyó!
Nem sokkal késōbb egy gyönyörū kék szemū nō tūnik fel és rohan kifelé azt kiáltva "Aaliyah remélem nem tettél tönkre semmit" majd mikor meglátja Shawnt, Ō is ugyan meglepōdötten, de szeretettel öleli meg. Ilyen egy csodás család. Összetartó és szeretetteljes.

Pár másodperc múlva csodálva néztek rám a nōnemū Mendesek, ezért zavaromban lehajtottam fejem.
-Anya, Aaliyah - kezdett bele Shawn, így felé tekintettem, hiába nem nekem szólt mondanivalója - Ō Dove, a legjobb barátom és ... - megállt egy pillanatra, s rámnézett, miközben én a tökéletesen formált ajkainak minden mozdulatát végig követtem - és a barátnōm.
Szégyenlōsen mosolyodtam el a "barátnō" szó hallatára. Még sosem neveztek így ebben az értelemben. Nos...semmilyen értelemben sem neveztek még barátnōnek.
-Szia Dove. - mosolyodott el az idōsebbik nō, majd egy lazán elejtett "jónapot" után be is invitáltak a gyönyörū házba.
Shawn körbe vezetett, majd beszélgetni kezdtünk a családjával, s megtudtam dolgokat Shawnie múltjából.
Bizonyítékként szolgált néhány a falon lógó kép arra, hogy bizony a Mendes családnak eseménydús évei voltak a két gyerekkel. Egytōl egyig az összes képen mindenki mosolygott, s ez ráébresztett arra, hogy a mi családunk sosem csinált képeket, hogy megörökítsen egy-egy csodás emléket. Minden már csak a fejemben él.
-Honnan is jöttél? - mosolygott kedvesen Aaliyah.
-Angliából. Cserediák vagyok egy évre. - meséltem.
-Héj, okos lányt fogtál ki öcskös. - bokszolt fia karjába Manuel, azaz Shawn édesapja. Kijelentésére lehajtottam fejem, s enyhén elpirultam. Mikor lettem én ilyen pirulós?
-Apa, ne hívj öcskösnek.
-Miért, mi lesz öcskös? - hergelte játékosan a két Mendes egymást.
-Én... - szólt volna vissza Shawn, de telefonja megszólalt, így bocsántot kérve felvette azt, majd egy perc múlva ki is nyomta és közölte, hogy Cameronék ránk várnak.
Nemár...alig telt el egy kis idō.
-Hát akkor köszönöm a vendéglátást. - álltam fel, s kezet akartam rázni Shawn édesanyjával, de helyette egy ölelésbe vont a nō.
-Remélem még látjuk egymást.
-Én is. - válaszoltam ōszintén.
Hiszen ki ne akarna egy ilyen csodás nōvel újra találkozni. Fōleg ha választhatnék közte és Ríos közt, biztosan azt választanám, hogy Shawn édesanyjával találkozzak inkább.
Nem telt bele sokba, már el is hagytuk az épületet és visszasiettünk a Dallas házhoz és egy kis szidás után, miszerint nem hoztuk magunkkal Alexist, vissza is indultunk.

-Miért is jöttünk el? - suttogtam Shawn fülébe az autó hátsó ülésen ülve. Fejét vállamon pihentette és derekamat ölelte, ami kicsit fura érzés volt, mivel alig két órával ezelōtt döntöttük el, hogy együtt vagyunk.
TE. JÓ. ÉG. Mi együtt vagyunk.
-Gondoltam kicsit kirázódhatnál a negatív környezetbōl. Miközben megoldást próbálunk találni, szeretném, ha jól éreznéd magad. - válaszolta dörmögō hangján, amelyet nehezen hallottam meg, mivel a rádióból valami dübörgō zene szólt, aminek legalább a felét nem értettem.
-Köszönöm. - súgtam lehajtott fejjel, mire Ō a sajátját felemelte és rám nézett.
Tenyerével megfogta arcomat, majd közelebb hajolt, s közben végig a szemembe nézett. Nem pillangókat éreztem a hasamban, mint ahogy mások mondják, hanem apró tūszúrás szerū érzéseket, de tetszett. Shawn megharapta ajkait, majd mikor végzett azzal, az enyéimre vetette magát.
Imádom a csókját. Olyan, mintha egy másik világba kerülnénk tōle.

-Fuuujj! - hallottuk meg Aaron és Cam hangját egyszerre az elsō ülésrōl, ami miatt szemforgatva húzódtunk el egymástól.
-Nem is fujj. - duzzogtam karba tett kézzel, ami miatt Shawn kuncogva nézett rám - Ne röhögj.
Az ablakon kinézve folytattam antiszociálissá tévō tevékenységemet.
Aaron elōttem egy ismerōs dalt dúdolt, amibe késōbb Shawn is beszállt, bár nem nagyon tudta egyikük sem, hogy hogy jell kiejteni a szavakat. Ezt leszámítva kettōjük gyönyörū hangja, valamint Cammy és az én borzalmas high note-jaink töltötték be a jármūt míg meg nem érkeztünk a Caniff házhoz, ahol egy ismerōs autó parkolt.
-Mahogany! - vágtam ki a kocsi ajtaját és kezdtem el futni az épület felé.
-Héj vigyázz a kocsim ajtajára. - hallottam még Cam felháborodott hangját, de mit sem törōdve azzal a bejárati ajtót is ugyan azzal a lendülettel vágtam ki.
-Héj vigyázz a házra. - mondta Taylor az ijesztōen hasonló mondatot, amitōl megálltam egy pillanatra és furán néztem rá, majd Mahoganyra pillantottam, a lehuppantam mellé.
-Maho. - öleltem meg mintha már ezer éve ismernénk egymást, aztán megfogtam a kezét és rögtön fel is "rángattam" Shawn szobájába. Közben még hallottam, hogy Shawnie is követ minket, úgyhogy miután ō is bejött a szobába, becsaptam annak ajtaját is.
-Vigyáznod kéne az ajtók csapkodásával. - jegyezte meg a vörös lány, amit egy újabb szemforgatással rendeztem le, aztán leültem az ágyra -Na mindegy. Ki kezdi a mesélést? - váltogatta tekintetét köztem és barátom között, mire Shawn elkezdte elmondani az egész történetet, hogy miért kellett vissza jönnie ilyen rövid idōn belül, a hogy mire kell az a bizonyos tárgy, amit Mahoganynak magával kellett hoznia.
-Szóval valamelyikōtök meghal mindenképpen? - a lány a földre pillantva tördelte ujjait, amelybōl észre lehetett venni, hogy Ōt is megviseli a dolog - A nagyinak is hasonló büntetést szántak. - mesélte - Végül hiába szabadult meg a varázslónōtōl, a büntetést még ötven évvel késōbb is végrehajtották rajta.
Mahogany utolsó mondata után mindannyian megfagyva ültünk. Én személy szerint cipōm orrát pásztázva gondolkodtam.
Mi lesz velem? Ígyis úgyis meghalok, nem igaz? Akkor miért is törjük magunkat? Hat nap múlva úgyis mindennek vége lesz és mindenki visszatérhet az életéhez. Anyának talán hiányoznék, de az ō életét is megkönnyíteném, ha csak úgy feladnám és hat nap múlva eltūnnék.

-És...mi is a megoldás? - fejemet lassan felemeltem Shawn halk hangjára.
-Az "iker róka szobor". - kezdett el táskájában kutatni, majd elōvett egy tenyér nagyságú kōszobrot, amely tényleg két rókát ábrázolt, de csak az egyiknek volt smaragd szeme, míg a másik üres tekintettel rendelkezett.
-Mit csinálunk vele? - érdeklōdtem.
-Belezárjuk a varázslónōt. - válaszolta magabiztosan, ám nekem újra kérdésem támadt.
-És azt hogyan tesszük?
-A-azt nem tudom. - bizonytalanodott el, nekem pedig az állam a padlón koppant.

Nem tudja. Ez valami átok, vagy mi? Sosem szabadulok meg már a varázslónōtōl?