Life is a bitch

-Remember? -No!

Reggel volt. Nem sokat aludtam az este, folyamatosan volt bent nállam valamilyen orvos. Jobban éreztem magam. Biztos a sok fájdalomcsillapító miatt. Anya is bent volt nállam és aggódó pillantásokat lövelt felém.

-Anyu?!-szóltam.

-Kicsim? Hogy vagy? Mi fáj? Mire emlékszel?-tette föl nekem sorban a kérdéseket.

-Anya... Ki az a Thony?-kérdeztem értetlenül. Anya ledermedten nézett rám, majd elsírta magát és a folyosóra szaladt. Thony lépett be az ajtómon.

-Jó reggelt szépségem!-mosolygott rám, majd közelebb lépett és leült az ágyam melletti székre.-Hogy érzed magad?-kérdezte, és nyomott egy puszit a kézfejemre.

Nem emlékeztem rá, nem volt semmi emlékképem róla, de nagyon tetszett így 'első látásra' is. Barna szemei voltak és barna haja, a borosta még férfiasabbá és sármosabbá tette. Izmos volt és magas és ellenálhatatlanul nézett rám.

-Nem tudom ki vagy-hebegtem. Elkerekedtek a szemei, értetlenül nézett rám.

-Thony vagyok. Két éve együtt vagyunk. Mia ne mondd azt nekem, hogy egyáltalán nem emlékszel rám!

-Sajnálom. Nem emlékszem!-hajtottam le a fejem.

-Mi az utolsó emléked?-kérdezte kis idő után.

-18 éves vagyok. Magyar óra van.

-Ennyi? Az öt éve volt-mondta ki inkább magának.

-Mi történt velem?

-Kaptam egy állást New Yorkban. Kimentünk a reptérre és miután elbúcsúztunk te hazaindultál. Valószínűleg kiborultál, már a reptéren is sírtál. Karamboloztál egy teherautóval. Csak te sérültél meg. A szerencse műve, hogy most itt vagy Mia.

-Amnéziám van?

-Igen. Bár reménykedtem abban, hogy emlékszel rám.

-Ne haragudj!-ráztam a fejem.