Life is a bitch

2 weeks later...

 Két héttel később...

Ma engedték ki Thonyt a kórházból. Megígértem Adamnek, hogy elviszem az apjához, ezért miután felkeltünk és megreggeliztünk, elindultunk az említett helyre.

-Azt mondták a játszótéren, hogy nekem nincs is apukám-mondta szomorúan Adam, amikor már a kocsiban ültünk.

-Ezt ki mondta?-kérdeztem összehúzott szemekkel.

-Noah, az egyik játszótársam.

-Neked van apukád Adam. Thony az, akihez most megyünk. Ne foglalkozz az ilyenekkel kicsim, oké?-kérdeztem reménykedve abban, hogy megnyugtattam.

-Oké!-bólogatott.

Megérkeztünk a kórházba és Adammel a karomban léptem be Thony szobájába.

-Összepakoltam, már csak alá kell írnom a papírokat és már el is mehetünk innen-mesélte örömmel.-Annyira örülök, hogy itt vagytok!-magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra.

Belépett az ajtón az orvos, Thony aláírta a papírokat majd megköszöntük neki a segítségét és végül elhagytuk ezt a rohadt helyet.

-Hova megyünk?-érdeklődtem az autóban, hogy mégis hova vezessek.

-Össze kell szednem a cuccomat a lakásból, azután pedig elmegyek egy hotelba.

-Dehogy mész hotelba! Odaköltözöl hozzánk és majd kitalálunk valamit.

-Köszönöm Mia!-hálásan nézett rám.

Nemsokára meg is érkeztünk és az igazat megvallva, én nem akartam felmenni az albérletbe. Nem akartam találkozni Haleyvel, de Thonyt sem akartam egyedül hagyni.

-Ki az?-szólt Haley a lakásból.

-A cuccaimért jöttünk-mondta.

Próbáltam leolvasni az arcáról, hogy mit érez, de ő csak átvette tőlem Adamet és engem kézen fogva húzott a szobájukig. Segítettem neki beledobálni a cuccait a bőröndbe. Körülbelül tíz perc alatt el is készültünk.

-Komolyan elmész?-kérdezte Haley már az előszobában állva.

-Szerinted?-nézett rá felvont szemöldökkel.-Mit szeretnél még? Most komolyan, mi a francot akarsz még?-ismét dühös volt.

-Azt szeretném, hogy maradj!-könnyes szemekkel meredt rá.

Látszott rajta, hogy megviselte, az elmúlt napokban történtek és mintha igazi fájdalom csillogott volna a szemeiben.

-Ez az, ami lehetetlen Haley. Egyébként sem működött volna ez köztünk. Hisz mindketten mást szeretünk-magyarázta.

-Igen? Te aztán nagyon tudod, hogy én mit érzek-hisztérikus volt a hangja.-Amióta csak visszajöttünk ebbe a rohadt városba a szőke kis rongy és a fattya körül forog minden! Szerinted ez normális?

Amit rám mondott, az már fel sem zaklatott. De az, hogy a fiamat is bántja, azt már nem tűröm. Lekevertem neki egy pofont. -Soha többet ne mondj ilyet a gyerekemre, megértetted?-mélyen a szemébe néztem a dühömtől, de ő válaszra sem méltatott.

-Menjünk!-mondta Thony és én engedelmeskedtem a kérésének.

Mikor hazaértünk, segítettem felcipelni Thony cuccait a szobámba. Adam, azonnal a játékaihoz szaladt és már el is foglalta magát. Anya és apa nemsokára hazaértek és amíg én kipakoltam a bevásárolt holmikat, ők Thonyt faggatták az állapotáról.

-És akkor most ti ketten...?-nézett apa értetlenül ránk.

Először nem tudtam, hogy mit mondjak, aztán mivel Thony is értetlenül nézett rám, beszéltem.

-Sok minden történt már velünk. Itt van Adam is és mi...

Nem tudom kimondani. Annyira hihetetlennek hangzik, de még is igaz. Egy család vagyunk. Adam, Thony és én.

-Van valami amin már nagyon sokat gondolkoztam-kezdte Thony.

-Mégpedig?-kérdezte karbatett kézzel apa.

-Szeretném, ha Mia és a fiam hozzám költöznének.

-Hozzád?-kérdeztem értetlenül.

Most költözött el Haleytől a közös lakásukból és nem sejtettem, hogy van még egy háza.

-Pontosabban szeretném, ha visszaköltöznétek a régi házunkba-mondta, most már hozzám fordulva.

-Még meg van a házunk?-kérdeztem szinte meghatottan. Ott töltöttem a legboldogabb pillanataimat a férfival, akit a legjobban szeretek ezen a világon.

-Úgy volt, hogy eladom, de nem volt szívem pénzzé tenni a lekdevesebb emlékeinket-magyarázta.-Szóval?-nézett rám kérdőn.

-Nagyon szeretnék visszaköltözni oda!-bólogattam.

-Akkor holnap reggel már indulhatnánk is-tanácsolta.

Ott kezdtük el a mi közös kis életünket. Abban a házban fordultak komolyra a dolgok kettőnk között és az csak a miénk volt. És most ismét csak a miénk lesz.