Life is a bitch

A new baby on board

 2 héttel később...

-Mivel úgy is péntek van és Adam nagyon régen aludt már ott a szüleidnél, gondoltam elviszem őt oda ovi után és mi kettesben tölthetjük a nap további részét. Mit szólsz?-kérdezte a tükör előtt fogat mosva egy szál törülközőben. Abban a pillanatban eldobtam volna a szempillaspirálomat és előrehoztam volna az együttlétet, ha nem szédültem volna annyira.

-Jól hangzik-bólintottam.

-Jól vagy?-kérdezte rám meredve.

-Kicsit szédülök, de minden rendben-bólintottam, majd elindultam a szobába, hogy felébresszem Adamet.

Alig bírta kinyitni a szemeit, majd felöltöztettem őt és amikor Thony is és én is elkészültünk beültünk a kcsiba és először Adamet raktuk ki az ovinál, aztán engem vitt el a munkahelyemre.

-Jövök érted munka után!-mondta én meg nyomtam egy puszit a borostás arcára és bementem a munkahelyemre.

Pakolásztam a dobozokat, rendet raktam a raktárban és már nemsokára négy óra volt amikor megcsörrent a telefonom.

-Szia kicsim, azért hívlak mert mégsem tudok érted menni. Rengeteg munkát kaptam és muszáj még ma befejeznem őket. Ne haragudj!

-Semmi baj Thony. Úgy sem árt egy kis friss levegő-mondtam.

-Sietek haza.

Letette.

-Minden rendben?-kérdezte Kim egy doboznyi vörösbort rakva le elém.

-Nem igazán. Szédülök és rosszul vagyok. Szerintem megfáztam, vagy elkaptam valami vírust. Pedig pont ma akartunk Thonyval együtt lenni.

-Biztos csak ennyi a dolog?-kérdezte.

-Igen-bólogattam.-Mennem kell Adamért. Jó munkát nektek!

Magamra kaptam a kabátomat és elindultam az óvoda felé.

-Arra gondoltam, hogy ma aludhatnál a nagyiéknál-tanácsoltam Adamnek miközben kiléptünk a kerítésen.

-Az jó lenne!-mondta ugrándozva.

-Akkor össze szedjük a dolgaidat, megkérdezzük a mamát, hogy ráér-e és el is sétálunk hozzájuk.

Így is tettünk. Anya természetesen ráért. Ha Adamről van szó akkor ők mindig ráérnek.

-Köszönöm, hogy vigyáztok rá!-mondtam apának, mert anya már el is veszett a lakásban a fiammal együtt.

-Ne köszönd kincsem! Rátok fér egy kis kikapcsolódás-mondta megsimítva a karom.

-Igen, az biztos-bólogattam.-Megyek, mert nem vagyok túl jól és szeretnék egy kicsit pihenni, mielőtt Thony hazaér.

-Jó szórakozást nektek!-nyomott egy puszit a homlokomra.

Mikor végre hazaértem behuppantam az ágyba. Nem sokáig feküdhettem ott ugyanis egyre rosszabbul lettem. A hányingerem egyre erősödött és nem múlt. Amikor Thony hazaért már beesteledett.

-Megjöttem kicsim!-szólt, de nem bírtam válaszolni.-Merre vagy?

Kiintettem a fürdőszobából, mert ugyanis a wc fölé hajolva ültem ott az émelygő gyomrommal.

-Ennyire rosszul vagy?-kérdezte meglepődve.

-Nagyon-mondtam.

-Akkor megyünk az orvoshoz-jelentette ki.

Felkászálódtam onnan, gyorsan fogat mostam és megállapítottam, hogy rendkívül sápadt vagyok. Ez nem csak sima betegség. Amire én gondolok az megéri ezt a rosszullétet. Amire én gondolok mindenkit boldoggá tesz.

Beültem a kocsiba Thony mellé és nemsokára már a kórházban is voltunk. Utáltam ezt a helyet még is ez volt az egyetlen esély arra, hogy megtudjuk a problémám vagy nem problémám okát.

-Mi a panasz?-kérdezte az orvos kevés lelkesedéssel.

-Egész nap émelyegtem és délutánra annyira rosszul lettem, hogy hánytam is.

-Itt van ez a csésze-nyomott a kezembe egy műanyag poharat.-Tessék belepisilni és mi megvizsgáljuk-mondta.

Teljesítettem amit kért, majd vártuk az eredményt. A kórházi ágyon ültem, előttem pedig Thony áltt és két kezébe fogta az arcom.

-Nem így képzeltem el a mai napot-mondtam szomorúan.

-Én sem, de most fontosabb, hogy jól legyél-hüvelykujjával simogatta az arcomat, amitől rögtön jobban éreztem magam.

Gyönyörű barna szemei még most is csillogtak, amikor rámnézett. Izmos testén feszült az ing, amit a munkája miatt viselnie kell. Ő nem szerette, de szerintem rendkívül jól állt neki.

-Hihetetlen vagy-mosolygott és nyomott egy puszit az arcomra.

-Miért is?-kérdeztem.

-Még ilyenkor sem mutatod, hogy mennyire szarul vagy.

-Nem akarom, hogy úgy láss. Az nem lenne szép látvány-motyogtam.

-Ugyan már!-nevetett.-Ne beszélj hülyeségeket.

-Itt van az eredmény-lépett be az ajtón az orvos.-Maga terhes, az émelygés pedig velejáró dolog. Ha bármire szükségük lenne, szóljanak-átnyújtott Thonynak egy névjegykártyát, de mindketten alig bírtuk felfogni a hallottakat.

Valahogy éreztem, hogy babát várok, de nem akartam elhamarkodni semmit. Viszont most így kimondva elég igazinak tűnik. Hirtelen hatalmas boldogság csapott belém és majdnem kiugrottam a bőrömből. Újra anya leszek! Ez a legjobb dolog, ami történhet velem.

Thony kézenfogva engem kivezetett a szobából. Még elhebegtem egy köszönömöt az orvosnak mielőtt kiértünk volna, de nem igazán figyeltem a körülöttem történő dolgokra.

Kuncogva ugrottam Thony nyakába, amikor magunk mögött hagytuk a kedvetlen orvost.

-Szülők leszünk! Megint!-ujjongtam.

-El sem hiszem!-mondta puszit nyomva a fejemre.

A váróban minden tekintet ránk szegeződött és mindenki pásztázva nézett minket, akik összeölelkezve álltunk a folyosó közepén, arcunkról sütött a boldogság és senkivel sem foglalkoztunk, csak a mi kis új örömünkkel.