Life is a bitch

Welcome home little bird

Egy hét múlva kiengedtek a kórházból. Végre hazamehettem. Csak egy bökkenő volt. Hogy én már nem otthon laktam. Vagyis, Thonyval laktam. Anyáék úgy látták jónak, ha Thony lakására megyek, hisz ott van az összes cuccom, ott élem a mindennapjaimat, hátha így gyorsabban elő törnek az emlékeim.

-Megjöttünk!-megállt egy takaros kis ház előtt.

Segített kiszállni a kocsiból és bementünk a házba. Nem volt nagy, viszont nagyon tetszett.

Volt egy tükör az előszobai falon. Megrettentem a látványtól ami benne fogadott. Sebes volt az arcom, a karom, a kézfejem. Mindenhol lila foltok tarkították a testemet. Egyetlen dolog, ami boldoggá tett, hogy az öt éve még vállig érő szőke hajam most derékig ért, és látszott rajta, hogy hajgöndörítőt használtam a baleset előtt. Boldog voltam, hogy nem őrültem meg, és nem festettem át az amúgy is tejfölszőke hajamat. Mégis nagyokat nyeltem a tükörképem láttán.

-Ha tudtam volna, hogy ez lesz nem fogadom el az állást-lépett mögém Thony és szorosan magához húzott. A válláig értem.

-Ne hibáztasd magad-ráztam a fejem.

-Biztos éhes vagy már. Csinálok neked valamit!-mondta és bement a konyhába. Követtem őt, hisz minden új volt nekem.-Nézz csak körül.

Megtaláltam a szobát. Minden fiókba benéztem. Megtaláltam a ruháimat. Mindent átnéztem, de semmi sem jutott eszembe. Ugyan ott tartottam, mint egy hete. Csöngettek.

-Kinyitnád Mia?-szólt Thony.

Szaladtam az ajtóhoz. Titkon abban bíztam, hogy fogta magát az emlékezetem és becsöngetett. James volt az. A legjobb barátnőm, Caroline bátyja.

-Szia te kis túlélő!-mosolygott rám, majd ölelésre tárta a karjait. A mellkasára borultam. Megváltozott. Sokkal férfiasabb lett.-Hoztam neked virágod!-átnyújtott egy csokor vörös rózsát.

-Köszönöm James! Nagyon figyelmes vagy!-mosolyogtam zavartan és betessékeltem őt a házba. Amikor megfordultam Thonyval találtam szemben magam. Az arckifejezését nehéz leírni. Eléggé ideges volt és folyamatosan engem pásztázott.

-Á Anthony! Milyen jó téged újra látni!-mosolygott James és kezet nyújtott. Jobbnak láttam, ha beviszem a csokrot a konyhába. gyorsan beleraktam egy vázába, majd visszatértem a fiúkhoz.

-Nem volt elég amit kaptál Peterson? Egyszer már megbeszéltük, hogy soha többé nem mész a közelébe. Ez most miben változott?-hátulról elég rémisztő látványt nyújtott az ideges Thony. Nem értettem semmit, mondjuk ezt az elmúlt egy hétben már megszoktam. Így hát közelebb léptem hozzá, és rátettem a kezeimet ökölbe szorított kezére.

-Semmi baj Thony! James egy régi barát!-mondtam teljes lelki nyugalommal, bár engem is megrémisztett a viselkedése, de láthatóan megenyhült. Betessékeltem Jamest a nappaliba, ahol a kanapén ülve meséltem el neki a történteket... Már amennyit nekem is elmeséltek.

-És hol van Caroline?-érdeklődtem legjobb barátnőm felől.

-Két éve Franciaországban él. Ott talált állást és vőlegényt-ecsetelte James.

-Két éve?-csodálkoztam.

-Azt hiszem jobb lenne ha lelépnél James!-mondta mogorván Thony.-Mia öccse most telefonált, hogy nemsokára itt van. Nem hiszem, hogy találkozni akarsz vele, igazam van?

James megrázta a fejét, majd hirtelen felpattant.

-Örülök, hogy jobban vagy Mia!-mosolygott és nyomott két puszit a szám két sarkába.-Még jelentkezem!-amilyen gyorsan csak lehetett elhagyta a házat. Furcsa volt ez számomra. Többek között ez is. Szó nélkül ment be Thony a konyhába, majd én is követtem.

-Biztos éhes vagy már!-mutatott az azstalon lévő palacsinta adagra. Palacsinta. Ez az! Ez és a hálószobai ágy villant be az első nap, amikor felébredtem.

-Ez a kedvencem!-suttogtam és alig mertem rá nézni, mert tudtam, hogy úgy is elpirulok.

-Tudom kicsim! Ezért csináltam.

-Kicsim? Mindig így hívtál?-vigyorogtam.

-Szeretted ha így hívtalak-bólintott.-De ha szeretnéd, maradok a Miánál.

-Semmi bajom vele, csak furcsa, hogy nem ismerlek téged és most egy házban lakunk és kicsimnek hívsz. Túl gyors ez nekem. Túlságosan nem értem a körülöttem történő dolgokat-magyaráztam. Láttam rajta, hogy nem esik jól neki, de muszáj volt elmondanom, elvégre egy fedél alatt élünk.

-Rendben-vágta rá, majd elviharzott és hallottam, ahogy becsapja maga mögött az ajtót.

Megettem a palacsintát (életem legfinomabb palacsintáti voltak) és mire végeztem, már csöngettek is. Az öcsém volt az.

-Mike!-örültem meg neki és hirtelen felindulásból a nyakába ugrottam.

-Hogy vagy? Anyáék nagyon aggódnak érted!-kérdezte, már a nappaliban ücsörögve.

-Azt leszámítva, hogy mindenhol sebek borítanak és nem emlékszem az elmúlt öt évre... Fantasztikusan.

-Ez nem lesz mindig így! Nemsokára visszatér az emlékezeted és minden jó lesz, hidd el!-mosolygott.

-Imádom, hogy mindig ilyen pozitív vagy!

-Thony hol van?-kérdezte meglepetten.

-A szobában-rántottam egyet a vállamon.

-Összevesztetek?

-Nem igazán tudom-ráztam a fejem. Pocsék érzés, hogy semmit sem tudok igazán.

-Mi történt?-kérdezte.

-Itt volt James és...-kezdtem.

-James?-döbbent le.

-Miért vág mindenki ilyen képet, ha kiejtem a számon a nevét?-hitetlenkedtem.

-Nem emlékszel mit csinált igaz? Tudom, hogy megbízol benne, mert öt éve még nagyon jóban voltatok, de... Ő egy vérbeli paraszt.

-Mit csinált, hogy ennyire utálja mindenki?-kérdeztem értetlenül.

-Összevesztetek és jól elbánt veled.

Nem sokat beszélgettünk utána már, mert sietnie kellett a barátnőjéhez (van barátnője!!!) és én sem akartam többet tudni. Túl sok volt ez nekem egy napra. Miután elment úgy döntöttem benézek Thonyhoz. Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd meglepődve nyugtáztam, hogy nem alszik, pedig elég húzós napunk volt és már rég be is sötétedett.

-Azt hittem alszol!-lefeküdtem mellé az ágyra.

-Gondolkoztam.

-Min?-néztem rá oldalvást.

-Ezen az egészen. Hogy mit is kéne tennem.

-És mire jutottál?-érdeklődtem.

-Holnap elmegyünk valahova! Remélem így eszedbe jut pár dolog rólam. Rólunk-megköszörülte a torkát majd elkezdte magához szedni a párnáját és a takaróját.

-Mit csinálsz?-néztem értetlenül.

-A kanapén alszom, hogy nyugodtan pihenhess-mosolygott. Hamis mosoly volt, látszott rajta.