Life is a bitch

The baby is my secret

-Jó reggelt Mia!-mosolygott rám anya, miközben reggelit készített.-Hogy vagy?

-A lehető legrosszabbul. Folyamatosan hányingerem van-vettem egy mély levegőt.

-Thony mit szólt a babához?-érdeklődött. Persze tudtam, hogy fel fog merülni ez a kérdés, de abban reménykedtem, hogy nem most.

-Semmit-ráztam a fejem.

-Semmit? Az hogy lehet?-nézett döbbenten anya.

-Nem tudja-ráztam a fejem.

-Tessék? Mia magadnál vagy?-förmedt rám.

-Igen anya, nagyon is magamnál vagyok!-kiabáltam.

-Ő az apja a gyerekednek! Tudnia kell róla!-mondta, kezében szorongatva a konyharuhát.

-Igazad van! De ha elmondtam volna neki, megint nem ment volna el. Multkor is miattam maradt itt. Nem ment el, arra a puccos munkahelyre, mert balesetem volt. Bármennyire is próbáltam, nem emlékszem tisztán. Vannak emlékeim, de nem elég egyik sem ahoz, hogy visszahozza az elmúlt öt évet. Ha elmondtam volna neki, hogy terhes vagyok itt maradt volna és örökre magamhoz és a babához láncoltam volna úgy, hogy én nem vagyok szerelmes belé. Nem lehetek ilyen önző-nem sírtam, de közel voltam hozzá.-Csak annyit kérek, hogy ne mondd el neki! Ha keres telefonon, nem vagyok itt. Szeretném, ha boldog lenne végre. Túl sok fájdalmat okoztam már neki.

-Mi ez ha nem szerelem?-kérdezte végül.-Rendben van. Nem szólok neki-bólintott.

-Nem szólsz neki?-nézett értetlenül apa és mögötte felbukkant Mike is.

-Nem. Érthető, hogy miért csinálja ezt-magyarázta anya.

-Ez hülyeség!-rázta a fejét Mike.

Lehet, hogy hülyeség. Lehet, hogy egy hülye liba vagyok ez miatt. De nem tehetem meg ezt vele. Így lesz a legjobb neki. Nem tudom, hogy valaha látni fogom-e még, azt sem, hogy valaha is tudni fog-e a gyerekünkről, csak azt tudom, hogy lesz egy csodálatos kisbabám és én leszek a világon a legboldogabb ember, amikor megszületik.