Life is a bitch

A beer and an orange juice please!

3 hosszú év telt el azóta, hogy Thony elment. Egy kocsmában dolgozom. Nem a legjobb munka, de muszáj pénzt keresnem, hogy el tudjam tartani Adamet.

-A kettes asztal a tiéd!-utasított a főnököm, aki egyben a legjobb barátnőm lett. Kim annyira közel került hozzám, hogy már szinte a testvéremként tekintek rá.

Odamentem az asztalhoz és felvettem a rendeléseket. Éjfélre járt az idő és kezdtek egyre többen lenni. Egyfolytában csak Adamre gondoltam. Tudtam, hogy jó kezekben van és anya úgy vigyáz rá, mint a két szemére, de akkor is aggódtam. Talán ez az anyák dolga? Hogy állandóan vigyázzák a gyereküket és ha nincsenek a közelébe, akkor is tudják, hogy mi történik velük. El voltam merülve a munkában, amikor egy hang ütötte meg a fülemet.

-Egy sört és egy narancslevet kérek!-mondta.

Fel sem néztem, úgy vettem el a poharakat és mind a kettőt megtöltöttem a kért italokkal, majd mondtam a fizetendő összeget.

-Mia?-felkaptam a fejem és már rögtön a 'Honnan tudod a nevem?' kérdés következett volna... De nem. Óriási meglepettség ült ki az arcomra. Thony volt az és ő is ugyan olyan meglepettnek tűnt mint én. Visszajött. De nem volt egyedül. Egy barna, vállig érő hajú lány figyelte a köztünk történő hallhatatlan párbeszédet.

-Ő ki?-nézett Thonyra, aztán rám.

-Hát Ő... Ő...-kezdte, de a meglepettségtől szinte beszélni sem tudott.

-Mia! Az az úr ott, kér még egy korsó sört!-mondta Kim, egy férfi felé mutogatva.

Miután kiszolgáltam az urat, Kim utasítására a raktárban kezdtem pakolászni. Rengeteg ládát kellett átcipelni egyik helységból a másikba.

Megijedtem.

Félek. Félek mi lesz, ha meglát a boltban, babakocsit tolva, vagy a parkban sétálgatva Adammal a kezemben. Jó volt újra látni. Jó volt újra hallani a hangját. És az a lány? Biztos a barátnője. Végül is én zártam ki az életünkből. Egy mondatba került volna és ő velem maradt volna. Nem problémázhatok azon, hogy barátnője van.