Life is a bitch

Are you are you coming to the tree?

-Szóval, hova megyünk?-kérdeztem a kocsiban ülve.

-Majd meglátod!-titokzatoskodott.

-De én nem bírok várni Tony!-pislogtam nagyokat.

-Tudom kicsi... öhm Mia. Sohasem tudtál. Mindig tudni akartál mindent-elmosolyodott.

-Mesélj rólunk! Tudni akarok mindent!-lelkesedtem.

-Rendben de, megérkeztünk-egy erdő közepén voltunk. Azt hittem, hogy csak átmegyünk rajta és ahova megyünk, a túloldalon van.-Gyere!-nyújtotta a kezét. Kicsit haboztam, majd rákulcsoltam az ujjaimat az övéire. Egy ideig csak mentünk befele az erdőbe, majd megálltunk egy nagy tisztáson, aminek a közepén egy óriási fa volt.-Ne félj!-nézett rám vigyorogva.-Én nem bántalak.

-Miért, ki bánt?-értetlenkedtem.

-Például az a rohadék James-megálltunk a fa előtt.-Nézd!-mutatott a fatörzs közepére. 'Mia + Thony'. Ez állt a fába vésett szív közepén.

-Mi vagyunk!?-néztem rá csodálkozva.

-Igen. Itt kértem meg a kezed-majd a kezemet, amit az érkezésünk óta el sem engedett, az arcom elé emelte. Ott villogott rajta egy gyönyörű köves gyűrű. Egyre jobban rácsodálkozok az eddigi életemre. Muszáj lesz emlékeznem, nem csinálhatom ezt Thonyval. Látom, hogy, hogy néz rám. Ő szerelmes, én nem.

-Ezt nem hiszem el!-motyogtam zavartan.

-Pedig tényleg megkértelek. És mint látod, igent mondtál.

-Nem, nem azt. Csak... Nagyon szeretnék emlékezni. Így olyan elveszettnek érzem magam-magyaráztam.

-Hé hé hé!-horkant fel.-Nem vagy elveszett oké? Én itt vagyok, mint látod!-mosolygott.

-De én nem emlékszem rád Thony. Semmire sem emlékszem belőled-ráztam a fejem. Fájtak neki a szavaim. Ismét sikerült a lelkébe gázolnom.-Ne haragudj!-sütöttem le a fejem. Már nem fogta a kezem csak szomorú pillantásokat vetett felém.

-Nem haragszom!-rázta meg a fejét, de látszott rajta, hogy nem így gondolja.-Menjünk vissza a kocsihoz, nem akarom, hogy feltörjék, vagy ilyesmi-magyarázta majd elindult az autó irányába.

Egész úton csendben voltunk. Nem mertem hozzászólni még a házban sem.