Life is a bitch

Fuck you James

Ma nappali műszakos voltam a kocsmában. Ennek jobban örültem, hisz így az estémet Adammel tölthetem. Négy óra után elindultam haza és megpillantottam a kapunkban James-t.

-Szia!-megörültem neki és a nyakába ugrottam, nyomtam  egy puszit az arcára és behívtam a házba.

A szüleim és Mike, még mindig ellenzik, hogy James a közelembe legyen, és én még mindig nem értem, hogy miért van ennyire ellene mindenki. Hisz kedves, megbízható és nagyon segítőkész. Ha nem érek rá, szokott vigyázni Adamre is.

-Kérsz valamit enni vagy inni?-érdeklődtem.

-Nem köszönöm. Csak gondoltam megnézem a kis Adamet. És téged is látni akartalak-mosolygott.-Jól vagy?

-Persze-bólintottam.-Csak fáradt vagyok. Nem aludtam jól az éjszaka.

Nem bírtam kiverni a fejemből azt az esti jelenetet. Nagyon hiányzik Thonyi és látni, hogy egy másik lány mellett boldog még elviselhetetlenebb a hiánya.

-És Adam? Ő, hogy viszonyult Anthonyhoz?

Elmosolyodtam.

-Tegnap egész este azt kérdezgette, hogy hol van az apu. Már most érzem, hogy nem lesz könnyű ez a helyzet.

-Úgy is megoldod Mia! Eddig is sikerült. És ha van valami, nekem szólhatsz ugye tudod?

-Igen és köszönöm!-mondtam hálásan.

Csöngettek.

-Kinyitnád?-néztem Jamesre.

-Persze.

Megnéztem mi van a hűtőben , de nem találtam semmi olyat, amit szívesen megennék. Be kell vásárolni.

-Fejezd ezt be!

-Mert mi lesz?-kérdezte James.

Ideges volt a hangja ezért jobbnak láttam, ha megnézem kivel vitatkozik. Thony volt az. Ő is olyan idegesnek látszott mint James.

-Mi történt?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Mit keres itt?-förmedt rám Thony.

-Átjött beszélgetni és megnézni Adamet. Mi a baj ezzel?-néztem rá mérgesen.

Nem értem, hogy miért kell Jamest folyamatosan bántani. Már elegem van ezekből.

-Hányszor mondtam már neked, hogy kopj le?-nézett Jamesre idegesen. James hátrált, Thony pedig egyre bentebb lépett. Már szinte a nappaliban voltak.

-Te beszélsz nekem? Én itt voltam Miának amikor szüksége volt rám, én itt voltam amikor sírt a fiad, amikor kimondta az első szavát, amikor megtanult járni. Én mind végig itt voltam nekik, amíg te összejöttél egy másik nővel és gyereket csináltál neki is.

-Ó, akkor úgy tűnik te vagy itt a megmentő. Mivel ennyire jól tudsz mindent azt is tudod, hogy én miért nem voltam itt és talán azt is, hogy nem rég tudtam meg, hogy van egy fiam. De mind ez semmi, ahoz képest, amit te műveltél-sziszegte.-Soha többet nem akarlak a fiam és Mia közelében látni. Megértetted?-kezei ökölbe szorultak.

Oda álltam Thony elé, hogy ne csináljon semmi hülyeséget.

-Nem félek tőled Roberts. Nem tilthatod meg, hogy hova menjek, mit csináljak, mikor és kivel-mondta gúnyos mosollyal.

-Elég!-kiáltottam fel, de akkor már késő volt.

Thony ökölbe szorított keze James állkapcsán landolt. Ezt James sem hagyta annyiban, ő is behúzott egyet neki. Majd egymást érték az ütések én meg csak kiabáltam, hogy elég, de senki sem figyelt rám. Apa szaladt le a lépcsőn, és végül ő állította meg a két fiút.

-Takarodj!-mordult rá Jamesre, aki dühösen hagyta el a házunkat és becsapta maga után az ajtót.-Mi volt ez?-nézett apa Thonyra.

Míg ő elmesélte, hogy mi is történt én megkerestem a kötszeres dobozt és a fertőtlenítőt és visszasétáltam velük a nappaliba.

-Miért kell nektek mindig veszekednetek?-dühöngtem.

Leültem Thony mellé a kanapéra és szemügyre vettem a sérüléseit. Kis repedés a szemöldökcsontjánál, valamint a száján és véres jobb kézfej.

-Nagyon fáj?-arcvonásaim megenyhültek amikor a szemébe néztem.

-Nem-rázta a fejét.

Óvatosan próbáltam törölgetni a fertőtlenítővel átitatott kendővel a sebeit, de ő minden mozdulatomnál felszisszent.

-Sajnálom-mondtam könnybelábadt szemekkel.-Sajnálom-ismételtem és egyre több könnycsepp csorgott végig az arcomon.

-Hé! Ne sírj! Engem vertek meg és nem téged!-próbált nyugtatni.-Habár ez nem teljesen igaz.

-Ezt hogy érted?-értetlenkedtem.

-James a barátod volt úgy egy évig. Éppen egy üzleti megbeszélésről tartottam haza, amikor megláttam egy autót a sötétben és a következő pillanatban te szaladtál ki elém. Lefékeztem és kiszálltam az autóból. Folyt a vér a fejedből és az egész testedet véraláfutásos sebek és lila foltok tarkították. Meg vert téged, mégpedig egy kis elhagyott utcában. A szerencse hozta úgy, hogy én akkor arra mentem és rád találtam. Ez a szemét, meg kihasználta a balesetedet, azt, hogy nem emlékszel rá és így férkőzött ismét a közeledbe és a fiam közelébe is. Mi van ha megint megver téged? Vagy esetleg bántja Adamet? Az tuti, hogy megölném!-éreztem, hogy ismét kezd dühös lenni.

Nem hiszem el, hogy még mindig nem emlékszem teljesen az amnéziám előtti öt évre. James és a baleset, mintha teljesen kitörlődött volna a memóriámból. Talán csak azért, mert nagy trauma volt mind a kettő.

-Szemét-sziszegtem.-Hogy tehette ezt?

-Megígéred, hogy nem engeded a közeletekbe többet?-kérdezte a kezei közé véve a könnyes arcomat.

-Igen-bóintottam.-Te meg ígérd meg, hogy nem verekszel többet!

-Megígérem kicsim!

Meglepődött azon, amit mondott, hisz már három éve nem vagyunk együtt és még mindig így hív, de nem bántam. Nagyon is jól esett ezt hallani az ő szájából. Annyira jól esett, hogy megcsókoltam. Egy pillanatra elfelejtettem azt, hogy eltaszítottam magamtól, hogy nem mondtam el neki, hogy van egy fiunk és azt, hogy van egy barátnője. Mind ez nem számított akkor, se nekem, se neki. Nem tolt el magától, hanem pont ellenkezőleg tett, visszacsókolt.

-Sajnálom!-mondtam még mindig a könnyeimmel küszködve, mire neki egy újabb csók volt a válasz.

Bekötöztem a jobb kézfejét és leápoltam a többi sebét is.

-Apu!-kiáltott fel Adam a hátam mögül.

-Szia Adam!-az ölébe ültette és megpuszilgatta.

-Hiányoztál!-mondta Adam átölelve az apját.

Thony lélegzete egy pillanatra elakadt és rám nézett. Szemei csillogtak a meghatottságtól.

-Te is nekem-mondta megsimítva a fia fejecskéjét.

-Anyu itt aludhat ma az apu? Aludhat az ágyamban?-kérdezte nagy, barna szemeivel Adam.

Most én meredtem Thonyra.

-Sajnos nem lehet kicsim-ráztam a fejem.

Elszomorodott.

-Holnap eljövök érted és elviszlek téged és anyut a játszótérre, jó?-kérdezte Thony.

-Igeeeen!-kiáltott fel.-Viszem Dinit is!-mutatott a kis dínójára.

Elköszöntek egymástól én pedig kikísértem Thonyt.

-Akkor holnap-rámmosolygott és elment.