Life is a bitch

Kisses and...

-Mi történt?

-Thony, ez így zavaros. Minden annyira zavaros.

-Miről beszélsz? Mi volt a baja Adamnek?

-Hallotta, hogy Haley miket mond nekem és elszomorodott.

-Miket mondott?-kérdezte némi idegességgel a hangjában.

-Thony dolgoznom kell. A főnököm már így is szikrázó pillantásokat lövel felém.

-Oké. Négyre érted megyek.

Letette.

Amikor négy óra volt letettem a kötényem és beültem Thony kocsijába.

-Szia-köszöntem.

Boldognak tűnt. Először nem értettem, hogy miért, aztán elmondta.

-Van állásom-mondta lelkesen.

-Komolyan?-én is megörültem.-Hol?

-A város szélén van egy építészmérnöki vállalat. Új mérnököt kerestek és beadtam a jelentkezésemet. Ma kaptam egy levelet, hogy holnap már munkába állhatok.

-Ez csodálatos! Gratulálok!-örvendeztem.

-Így mostmár tudlak titeket támogatni. Ha nem is vagyunk már együtt, szükségetek van a pénzemre.

-Miről beszélsz?

-Az én apám is fizetett gyerektartást. Én miért ne tenném?

-Ezt nem fogod bírni. Két gyereket képtelen leszel támogatni.

-Képes leszek rá! Csak ne fesd az ördögöt a falra. Mindig ezt csinálod-rázta a fejét.

-Mert képtelen vagy normálisan átgondolni a dolgokat. Elvakítanak az érzéseid és nem tudod tisztán látni a dolgokat.

-Igen, persze, mert te mindig mindent annyira jól tudsz. Mindig mindent előre látsz és annyira okos vagy.

-Csak próbálok reálisan gondolkozni és nem pofára esni-csattantam fel.-Nincs olyan biztos pont, amibe kapaszkodhatnék és tudod, jobb ha elővigyázatos vagyok.

-Szerinted nekem van biztos pont az életemben?

-Hm.. Mondjuk. Nem is tudom. Talán, Haley?-kérdeztem cinikusan.

-De hát nem is szeretem!-csattant fel.

-Hogy?-kérdeztem értetlenül.

-Nem szeretem őt-mondta egyszerűen.-Eleinte jól megvoltunk de sohasem voltam belé szerelmes.

-Gyereket vár tőled!-mondtam ki szinte hisztérikusan.

-Igen, tudom Mia! Gyereket vár tőlem és ezzel nem tudok mit csinálni!-rácsapott a műszerfalra.

Megijedtem. Csak nagyon ritkán volt ilyen. Amikor igazán felidegesítette valami vagy valaki csak akkor csapkodott. Rám meredt, mert erre már nem mondtam semmit.

Kezével maga felé fordította a fejemet. Farkaszemet néztünk mindaddig, amíg meg nem csókolt. Ismét. Egyre több csók követte egymást. Már nem csak a számat, hanem a keblemet hintette meleg puszijaival. Nem toltam el magamtól. Ugyan úgy kívántam őt mint régen.

-Menj hátra! Menj hátra!-sürgetett.

Átmásztam a két első széken és lefeküdtem hátulra. Fölém támaszkodott és egy kezével lekapta a felsőmet. Nagy gonddal kezdtem kigombolni az ingjét, ami végül csak lekerült róla. Nemsokára az összes ruhánk szétdobálva hevert a kocsi minden pontján. És megtörtént. Lefeküdtünk egymással és ami azt illeti nem bántam meg.

Milyen mázli, hogy a kocsi üvege sötétített.