Running in the Maze

Twelve

Nadine

Már a huszadik levelet tépkedem apró darabokra, mióta itt ülök. Több órája már, hogy az a lány megérkezett. Azóta ülök itt, míg a többiek arra várnak hogy a lány felébredjen és kifaggathassák. Newt és Alby is ideges. A dobozt nem eresztették vissza, vagyis nem küldenek többet élelmet. Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk nagyon gyorsan ki kell jutnunk innen.

Nedves hajamat kisöpröm az arcomból, majd a tábor felé pillantok. Newt-ék a kóroncok szobája felé futnak. Felébredt!

Villámgyorsan kapaszkodom le a fáról, s a faház felé futok. Látom, amint a többiek is megindulnak, így lépteimet gyorsabbra veszem. Elsőként esek be az ajtón, mire bátyám rámpillant.

- Felébredt? - kérdezem s mellé lépek.

- Igen - biccent az ágyon ülő lányra. Mellette pedig ott ül....Thomas.

- Szia - lépek közelebb - Nadine vagyok.

- Teresa - biccent. Testtartása ellenséges, amit nem tudok hova tenni.

- Szóval nem emlékszel semmire? - kérdi Alby, mire a lány megrázza a fejét - Remek - fújtat s a többi fiúval együtt elhagyja a kunyhót. Gally elgondolkozva méregeti Thomas-t majd ő is követi a fiúkat. Newt, Thomas, Teresa és én maradunk bent.

- Honnan ismered Tommy-t?

- Nem emlékszem - ráz aprót a fején, miközben felel a bátyám kérdésére - Talán régebben együtt lehettünk - von vállat s lopva végignéz Tommy-n.

- Lehetetlen - vágom rá - Mielőtt beküldtek minket - kezdem - Két évig voltunk együtt Thomas-szal - magyarázom.

- Beugrott még egy emlék? - pillant rám Newt hitetlenkedve, mire bólintok.

- Akkor valószínűleg barátok voltunk - motyogja kissé kelletlenül.

- Biztosan - erősíti meg Thomas - Nadine beszélhetünk? - néz rám én pedig csak az ajtó felé biccentek.

Mindketten elhagyjuk a kunyhót majd a mögötte lévő erdő felé indulunk. Csendben lépkedünk egymás mellett, majd ő töri meg a csendet.

- Nadine - sóhajt - Sajnálom! Nem kellett volna hazudnom de.....

- De mi? - szakítom félbe - Nem értem mégis mi okod volt rá.

- Gally már így is gyanakodik rám. Azt hiszi Alkotó vagyok.

- De hiszen az vagy! - kiáltom - Honnan ismered?

- Láttam álmomban ahogy azt mondja hogy minden meg fog változni - feleli halkan.

- Ezt volt ilyen nehéz elmondani? - nevetek fel keserűen - Nem csíp engem - jelentem ki.

- Senkit sem csíp - von vállat - Kivéve..

- Téged - fejezem be mondatát - Elég egyértelmű volt.

- Sajnálom!

- Nem kell - vonok vállat - Nem tudom most hányadán állunk - motyogom.

- Nadine én még mindig oda és vissza vagyok érted - állít meg ahogy felém fordul - Remélem ezzel te is így vagy - fogja meg kezeimet.

- Igen - motyogom - Sajnálom hogy ennyire...megharagudtam - bököm ki - Túl reagáltam.

- Ugyan - ráz aprót fején - Szabad? - pillantása számra esik.

Aprót bólintok, mire egyik kezét derekamra teszi s magához ránt. Ajkaink sebesen falják egymást. Kezemmel szinte már tépem haját, míg az ő kezei már nem csak a derekamat markolják.