Running in the Maze

Sixteen

Nadine

- Szóval egy kód segítségével jutottatok ki? - tátom el a számat - Hűha!

- Azért ennyire nem nagy szám - pirul el kissé Serpenyő.

- Már hogy ne lenne?! - nézek rá megrökönyödve - Legyőztétek a siratókat és kijutottatok! Bíztatok egymásban és sikerült! És ezt mind saját akaratotokból, segítség nélkül értétek el!

- Hát így belegondolva igazad van - mélázik el Serpenyő - Innentől kezdve hívj minket sztároknak! - röhög fel, mire én is elnevetem magam.

Hiányoztak a fiúk. Jó volt újra békésen együtt nevetni, beszélgetni. Anélkül hogy bármi megzavarna minket. Nincsenek siratók, nincs többé útvesztő és már a VESZETT sem létezik. Legalábbis ők ezt hiszik.

- Na és veled mi történt? - fordul felém Minho - Miért hoztak ki a siratókkal?

- Őszintén fogalmam sincs - rázom meg lemondóan a fejem, miközben éppen a legjobb barátaim szemébe hazudok - Egy üres szobában voltam végig, egyetlen egyszer vittek ki - magyarázom.

- Mi történt akkor? - tapint rá Newt a lényegre.

- Visszakaptam az emlékeimet - motyogom a kezemet piszkálva - Tudok mindent. Mi miért történt, a családunk, az emberiség. Mindent - sóhajtok, majd egyetlen ikremre nézek - Találkoztam apánkkal - húzom el a számat.

- Milyen volt? - leheli maga elé Newt.

- Közömbös - vonom meg a vállam.

Hiányoztak. Nagyon. Ők a családom, a mindeneim. Ha ők nem lennének már biztosan megőrültem volna, hála a magánynak és a kétségbeesésnek. Bánt, hogy hazudnom kell, de mindent megteszek hogy megvédjem őket, még ha ehhez el is kell veszítsem a bizalmukat. Ki kell találnom valamit, hogy tudassam velük, Ava Paige él és virul, a VESZETT pedig továbbra is irányítja az életeinket.

- A többiekkel mi történt? - teszem fel a már régóta foglalkoztató kérdést, mire a fiúk lehajtják a fejüket - Srácok?

- A legtöbben meghaltak - suttogja Jeff maga elé - De van aki inkább bentmaradt.

- Na és Chuck? - kérdezem egy hatalmas gombóccal a torkomban - Mi van Chuck-kal?

- Nos - köszörüli meg a torkát Serpenyő - Chuck meghalt, Nadine - ejti ki lassan a szavakat.

A világ fordul egyet velem. Nem, az lehetetlen. Chuck nem halhatott meg! Nem lehet, hogy pont ő nem jutott ki! Ő, az édes kisfiú aki csak arra vágyott hogy láthassa a családját és elmondja nekik mennyire szereti őket. Ő volt az első barátom a tisztáson. Sőt talán a legjobb. Önzetlenül bánt mindenkivel, néha még Gallyvel is.

Fogalmam sincs, mikor kezdtek el a könnyeim patakokban folyni, csak azt vettem észre, hogy Minho vigasztalóan karol át. Hagyja, hogy könnyeim eláztassák pólóját és hangosan hüppögjek karjai között. Eközben Newt nyugtatólag simogatja hátamat, és próbálja visszatartani könnyeit, akárcsak a többi fiú. Hiába, Chuck mindannyiunk életében fontos szerepet töltött be. Barát. Testvér. Lelkitárs.

- Ho-hogyan történt? - törlöm meg nedves arcomat.

- Nad nem hiszem hogy...

- Tudni akarom Newt! - csattanok fel - Kérlek - lágyulok meg - Tudni akarom mi történt vele!

- Gally-t megszúrták - szólal meg Thomas most először - Követett minket ki az útvesztőből, majd elborult az agya és - nyel egyet - Meglőtte Chuckie-t - harapja be idegességében az ajkát - A kezeim között halt meg!

Idegességében hevesen veszi a levegőt, lábait gyorsan mozgatja. Kezeit már-már annyira tördeli, hogy félek nem marad benne ép csont. Fejét lehajtja, s arcán könnycseppek gördülnek végig. A mindig vidám, és pozitív Thomas helyett most egy összetört fiú ül előttem. Istenkém!

- És Teresa? - akaratom ellenére is került egy kis gúny a hangomba.

Hiába, az ellenszenv megmaradt vele szemben, és nem hiszem hogy egyhamar el fog tűnni. Elvégre, Tommy-ra fáj a foga, ráadásul az összes francos Alkotó támogatja ebben. Mivel Thomas-t neki szánták, ezt nem is csodálom. De mégis fáj, főleg hogy Thomas egyre inkább felé húz. Elveszítettem már ott bent az útvesztőben, és nem tehetek ellen semmit sem.

- Külön rakták tőlünk és fogalmunk sincs hol van - túr idegesen a hajába Thomas - Ha baja esik abba beleőrülök!

- Meg fogjuk találni - veregeti meg a fiú vállát Serpenyő.

Lehajtott fejjel engedek meg magamnak egy fájdalmas sóhajtást. Aggódik érte, s úgy érzem jobban mint valaha is aggódott értem. Fontos neki, fontosabb mint én, és ez felemészt. A tudat, hogy életem szerelme egy másik lányt szeret. Holott megígérte. Megígérte, hogy én vagyok neki a legfontosabb és hogy sose fog behódolni az Alkotók akaratának. Persze ő erre nem emlékszik, mégis megszegte.

- Nadine - szólít meg Minho, mire felemelem a fejem - Emlékszel valamire velünk kapcsolatban?

- Egy-két dologra - felelem - Newt-tal elég sok emlékem van. Elég sokszor civakodtunk mert valaki - vetek rá egy jelentőségteljes pillantást - Folyton lenyúlta a kedvenc babámat, utána meg még én voltam a hisztis!

- Utólag is bocsi - von vállat - De biztos jó muri volt -röhög fel, mire csak oldalba vágom.

- Minho téged csak párszor láttalak - nézek az ázsiai fiúra - Kissé hiperaktív voltál, és képtelen voltál bármilyen szabályt is betartani - nevetek fel, ő pedig kisfiúsan elvigyorodik.

- Serpenyőt és Jeff-et csak egyszer láttam - nézek rájuk - Egymást kergettétek, miközben mindenki rajtatok nevetett. Egy műanyag serpenyőn civakodtatok.

- Hát innen a nevem! - kacag hangosan szakács barátunk, s én is eleresztek egy mosolyt.

- Na és én? - szólal meg a számomra legkedvesebb fiú - Velem is vannak emlékeid?

- Egy pár - felelem kissé talán ellenségesen - Köztük jó pár ígéret, amiket megszegtél - vonok vállat kissé talán gúnyosan.

- Például? - vonja fel kihívóan szemöldökét.

- Hogy sosem hódolsz be az Alkotók akaratának - hozok egy példát a sok közül - Azt is tudom, hogyan kerültem be - nézek a többi fiúra, elterelve ezzel a témát Thomas-ról és rólam.

- Hogyan? - csillan fel azonnal Newt szemében a kíváncsiság.

- Egyáltalán nem volt tervbe véve, hogy én is bekerüljek - sóhajtok - De, mint mindig, meggondolatlan és vakmerő voltam. Teresa-t akarták beküldeni, ahogy előre eltervezték. De kijátszottam az őrt, és engem küldtek be - fejezem be a bejutásom történetét.

- Akkor elég szépen keresztül húztad a számításaikat - állapítja meg Minho.

- Szeretek vakmerő lenni - vonok vállat - De a kedvencem az, amikor borsot török mások orra alá! - kacsintok rá egy győztes vigyorral.

Ismét van értelme élni. Miattuk kell kitartanom. Csak ők vannak nekem. Nem vagyok már egyedül! A családommal vagyok!

VISSZATÉRTEEEEEEM!

Helló Zöldfülek! Ismét itt vagyok, hogy szebbé tegyem a saját kis életemet, és remélem a tiétekbe is viszek egy kis fényt! Hiányoztatok ám nagyon!
Előrebocsátom, hogy innentől a történet nem követi az eredetit, vagy legalábbis alig. Saját képzeletem szerint fogunk haladni az eseményekkel, remélem ez nem okoz gondot!
Köszönet azoknak, akik idő közben csatlakoztak hozzánk! Nem fogjátok megbánni, ezt megígérhetem!

Kövi hamarosan!❤️❤️