Running in the Maze

Fifteen

Nadine

Tudjátok milyen érzés mikor két tűz közé kerülsz? Mikor választanod kell mire hallgass? A szívedre, vagy az eszedre.

Nos, én tudom. Most is ilyen helyzetben vagyok. Döntenem kell. Vagy a szívemre hallgatok és valahogy megmentem a barátaimat; vagy pedig az eszemre és segítek megmenteni az emberiséget.

Nehéz döntés. De tudom, mit kell tennem. A barátaim életét nem dobom el csak úgy. Szükségünk van egymásra. És ez többet ér bármilyen kísérletnél!

- Khm - felkapom a fejem az ajtó felől érkező torokköszörülésre. Ava Paige.

- Mit akar?

- Megkapod az első küldetésed - lép beljebb - A barátaid kijutottak az útvesztőből. A feladatod hogy jelentsd nekem minden lépésüket, különben mind meghalnak!

- Honnan tudja hogy nem árulom el nekik?

- Okos vagy te, nem áldoznád fel őket - von vállat - Azt kell mondanod hogy a VESZETT elpusztult és téged is katonák mentettek ki. Érted? - néz rám továbbra is ridegen.

- Igen - vágom rá komoran.

- Ne felejtsd el a feltételeket - veti még oda majd elhagyja a szobát.

Akkor ez most azt jelenti hogy láthatom őket? Találkoztatok a testvéremmel, a barátaimmal és.....Thomas-szal?

Valahogy tudatnom kell velük hogy ez az egész csapda. Hogy a VESZETT még létezik és még mindig a kísérlet alanyai. De hogyan?

Egyáltalán hogyan jutottak ki? Hiszen ez elméletileg lehetetlen, mármint Minho elmondásai alapján. Három évig próbálkoztak és semmi.

Majd megjelenik Thomas és hirtelen kijutnak? Ava Paige kezét érzem ebben. Elég mélyen benne van a nő.

Vajon mikor kezdődik a "küldetésem"? Még ma? Vagy hetek múlva? Ki tudja. Egy biztos: már alig várom hogy Newt karjaiba vessem magam!

Ha Ava Paige azt hiszi hogy majd úgy táncolok ahogy ő fütyül, hát nagyon téved. Tudatni fogom valahogy a fiúkkal, hogy mindannyian veszélyben vagyunk. Tudniuk kell. Még az sem állít meg hogy ezért talán megharagudnak rám. Egyszer úgyis megbocsátanának.

Ajtó nyitódásra kapom fel a fejem. Egy magas férfi áll az ajtóban. Katona.

- Nadine, igaz? - enged meg felém egy mosolyt, mire bólintok - Velem kell jönnöd!

Lassan felállok majd mellé lépek. Megfogja a karom, s vezetni kezd. Jobbra, egyenesen, balra, stb. Rengeteg folyosón megyünk végig.

Eközben én a nyakamban lógó láncot szorongatom. Az emlékeimnek hála már tudom hogy anyáé volt. Nekem adta még a halála előtt. Azóta egyszer sem vettem le.

- Viselkedj természetesen - áll meg egy ajtó előtt - Én hoztalak ki, és semmi mást nem tudsz. Egyszer találkoztál Ava-val, de nem emlékszel mit mondott. A haláláról pedig semmit nem tudsz. Világos? - hadarja el.

- Világos - motyogom, mire elengedi a karomat, s kinyitja az ajtót.

- Menj - biccent befelé, majd hátat fordítva elmegy.

Lassan és megfontoltan lépek be. Rengeteg ember van it, lányok és fiúk egyaránt. De hol vannak a barátaim?

Elindulok befelé s közben őket keresem szemeimmel. Hol a francban vannak? Talán megint hazudtak nekem? Mégse jutottak ki? Vagy esetleg máshova vitték őket?

- Nyugodj már le! - hallok meg hirtelen egy ismerős felmordulást - Teresa jól van!

Azonnal a hang irányába nézek. Ott ülnek mind. Minho, Newt, Thomas, Serpenyő és Jeff. Elég idegesnek tűnnek. Nyilván Teresa-t keresik. Ki mást?

Lassan lépkedek feléjük. Pont Minho és Serpenyő ül velem szembe. Egyenesen Newt mögé lépkedek, s már majdnem ott vagyok, amikor is Minho észrevesz.

- Ez nem lehet - tátog - Mégis hogyan?

A többiek értetlenül nézik, míg az én arcomon mosoly jelenik meg könnyekkel kísérve.

- Srácok - szólal meg ismét Minho - Szerintem forduljatok meg!

S mind egyszerre néznek rám. Döbbenet majd örömteli pillantások fogadnak.

Newt pattan fel először s a karjaiba kap. Úgy bújok hozzá,  hogy félek összeroppan.

- Nadine - szipog a nyakamba - Hogy kerülsz ide?

És már kezdődik is a hazugságok sorozata.

- Egy katona hozott ki. Egészen eddig egy szobában voltam - hadarom - Na és ti? - engedem el - Hogyan jutottatok ki?

Esélye sincs válaszolni, mivel a következő másodpercben már Minho karjai között vagyok.

- Soha többet ne merészelj elhagyni minket!

- Nem igazán volt választásom - motyogom vállába, mire csak erősödik a szorítása.

- Minho hagyj nekünk is belőle! - nevet Serpenyő és szabályosan kiránt a kezek közül - Hiányoztál nekünk Zöldfül - ölel meg.

- Ti is nekem fiúk - motyogom sírva.

Jeff-et is megölelem majd Thomas-ra nézek.

Semmit sem változott ez alatt a ku tudja mennyi idő alatt. Végigfuttatom rajta a tekintetem, majd végül szemeibe nézek.

- Szia - intek sután, feszengve.

- Szia - motyog.

A kínos csendet Newt töri meg a 'Miért nem ülünk le?' kérdéssel. Le is telepedik bátyám mellé, s kezdődhet a mesélés.

- Nos halljam - nézek körbe - Mi történt amíg távol voltam? - kérdezem.

A fiúk összenéztek, s kezdetét vette a mesélés.

Hello Zöldfülek 😍
Nagyon sajnálom a sok késést. De végre sikerült meghoznom a részt😊
Nem igazán vagyok vele megelégedve 😔 rövid és unalmas.
A következőt izgalmasabbnak szánom.
Puszi 😘 Gigi😍