Running in the Maze

Ten

Nadine

- Én is felmászhatok? - hallom meg a számomra kedves hangot.

Lepillantok, és egy mosolygó Thomas- t látok. Intek egyet a kezemmel, miszerint jöhet, ő pedig megindul felfelé.

Fürgén mászik. Karján megfeszülnek az izmok, pólója pedig kissé felgyűrődik. Szinte már a nyálamat csorgatom mire felér mellém.

Arrébb húzódok, így mellém ül. Lábaink összeérnek, s bőrömön jól eső bizsergés fut végig.

- Miért nézed folyton a falakat?

- Megnyugtat - felelem, s egy aprót rántok a vállamon - Ha gondolkodni szeretnék csak felmászom ide és bámulom a falakat. Nyugalom árad szét bennem. Így könnyebb kezelni a tényt hogy valakik beküldtek minket ide, akaratunk ellenére - magyarázom, ő pedig figyelmesen hallgat.

- Ezt mindenki máshogy dolgozza fel - feleli - Én inkább szórakozok a többiekkel. De te és Newt - sóhajt - Ti inkább félre vonultok és próbáljátok egyedül megoldani a problémákat.

- Ezek szerint sok mindenben hasonlítunk - mosolyodom el - Szeretnélek megkérni hogy mesélj magadról, de azt hiszem sokra nem mennénk - nevetek fel.

- Ebben van valami - nevet ő is - De annyit tudok, hogy igyekszem mindenben a jót látni. Tartani a többiekben a lelket, a reményt. Szeretek nevetni, és élvezem az adrenalinnal teli helyzeteket. Azt hiszem ennyi - fejezi be.

- Szerintem ezek jó tulajdonságok, Tommy - helyezem lassan a combjára a kezem - Ha nincs remény, akkor sosem jutunk ki innen - motyogom.

- Szerinted mi van odakint?

- Az Alkotóknak értékesek vagyunk, tehát biztos történt odakint valami. Valami ami miatt itt kell lennünk - fejtem ki neki álláspontomat.

- Jó meglátás - bólogat kicsiket - Tudod, furcsa érzéseim vannak veled kapcsolatban.

- Milyen érzések? - hangom halk, félek hogy esetleg olyan választ kapok, amely nem tetszik nekem. Amely összetör.

- Zavarosak - sóhajt - Folyamatosan a közeledben szeretnék lenni, de ugyanakkor megőrjít a közelséged. Szeretnék hozzád érni és megvédeni. Majd a másik pillanatban legszívesebben letépném rólad a ruhát - elpirulok kijelentésére - Mit művelsz velem te nő?!

- Ugyanazt, amit te teszel velem - súgom, s kissé közelebb hajolok hozzá - Olyan gyönyörűek a szemeid - motyogom elveszve bennük.

- Nos, neked mindened gyönyörű - mosolyodik el - Te magad vagy gyönyörű - súgja, majd közelebb hajol, s ajkait enyéimre helyezi.

Bátortalanul viszonzom a csókot. Kezem nyaka köré fonom, míg ő fél kézzel a fát fogja, másik kezével pedig derekamat karolja át. Ajkaink lassan mozognak, semmit sem sietünk el.

Pár másodperccel később elválnak ajkaink. Arcomon pír keletkezik, így lehajtom a fejem. Thomas finoman fogja meg állam, s felemeli a fejem.

- Nem kell zavarban lenned - súgja - Én is élveztem - mosolyodik el - És szeretném még elég sokszor megismételni - kacsint, mire még jobban elpirulok.

- Akkor mi most...

- Igen, együtt vagyunk - bólint aprót, s egy kis puszit nyom ajkaimra.

- Te el akarod mondani a többieknek?

- Igen - biccent - Nem szeretnék bujkálni. Miért, te nem? - kérdezi kissé aggódóan.

- De csak - kezdem, s egy mély levegőt veszek - Kissé aggódom Newt reakciójától - vallom be, s az ölemben fekvő kezeimet kezdem piszkálni.