Running in the Maze

Seventeen

Nadine

Az, hogy ismét velük voltam feltöltött. Mind testileg és lelkileg. Jobban éreztem magam, bár tudtam, hogy a neheze még hátra van. Mégis hogyan mondjam el nekik, hogy itt még nagyobb veszélyben vagyunk, mint odakint az útvesztőben? Szerintem ez egyenesen lehetetlen vállalkozás. De próba szerencse. Előbb-utóbb úgyis mindenre fény derül.

- Newt és Nadine! - szakítja meg a társalgásunkat egy férfi hang - Gyertek velem! - áll meg az asztalunknál.

Newt lassan és kissé bizonytalanul áll fel, én pedig követem őt. Kézen fog, majd a férfi után eredünk. Én már láttam őt korábban, csapott fejbe a felismerés. Ő Ava jobbkeze, vagy legalábbis valami olyasmi. Azt tudom, hogy igencsak fontos szerepet játszik a kutatásban és a próbákban. Ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem, Janson a neve.

- Hova is megyünk? - bukik ki belőlem a kérdés, mikor már a negyedik folyosón megyünk végig.

- Már itt is vagyunk - áll meg egy ajtó előtt - Menjetek csak be - tárja ki az ajtót előttünk, arcán egy bárgyú mosollyal.

Newt lép be előbb, én pedig érdeklődve követem. Kissé megugrom, mikor az ajtó nagy hanggal csapódik mögöttünk. A villanyok felkapcsolódnak, mi pedig egy férfival találjuk magunkat szemben.

- Ki maga? - tér egyből a lényegre Newt, én pedig csak mélyet sóhajtok, elvégre pontosan tudom már, ki is ő.

- Megváltoztál - hagyja figyelmen kívül az ellenséges kérdést - Mindketten megváltoztatok - pillant rám is.

- Elfelejted, hogy csak én tudom ki is vagy valójában - motyogom kissé ellenségesen - Newt nem kapta vissza az emlékeit!

- És nem meséltél neki rólam? - hangja kissé gúnyos, de az elkeseredettség minimális szikráját is felfedezem benne.

- Kellett volna? - feleselek vissza.

Haragszom rá. Beküldte Newt-ot csak mert képtelen volt feldolgozni anya halálát. Utána pedig engem is belekényszerített a VESZETT ügyeibe. Alkotóvá váltam, s azt tettem amit mondtak nekem. Mint egy érzéketlen bábu. Egyedül Tommy tudott segíteni, s kirángatni ebből. Amikor megismertem....tudtam, hogy különleges és hogy az életem teljesen meg fog változni miatta. De nem bántam, sőt. Egyenesen hajszoltam a változást.

- Nadine ki ő? - ránt vissza Newt sürgető hangja a valóságba.

- Ő az apánk, Newt - felelem hidegen - Denis Thompson.

- Hello fiam - int Newt felé.

Látom ahogy Newt testtartása feszülté válik. Izmai megfeszülnek, arcát düh járja át. Kezeit ökölbe szorítja, a levegőt pedig élesen szívja be. Robbanni fog, ez kétségtelen. Épp ezért fonom apró karjaimat köré, mire kissé ellazul a testtartása.

- Miért? - csak ennyit kérdez a férfitól, aki egyetlen döntésével megpecsételte az életét és a sorsát.

- Valakit muszáj volt - von vállat a férfi, mintha semmit sem jelentene - Tudtam, hogy te megállod a helyedet!

- Eldobtál - sziszegi Newt - Milyen apa küldi be a fiát, hogy alávessék valami idióta próbának?!

- Azt hiszed örömmel tettem? - hökken meg - Fogalmad sincs milyen nehéz volt nekem anyád halála után!

- Oh mert szerinted nekünk könnyű volt?! - horkantam fel - Szükségünk volt rád, az apánkra! Newt nem emlékszik de én igen! Belülről tépett minket darabokra, hogy képtelen vagy ránk nézni, vagy egyáltalán hozzánk szólni! Minden éjjel rémálmaim voltak, és Newt volt az egyedüli aki velem volt! Minden felelősséget a nyakába sóztál - kiáltom magamból kikelve - Aztán amikor beküldted - csuklott el a hangom - Az volt a vég! Őrjöngtem, könyörögtem hogy ne tedd! De te még csak rám se néztél - folynak végig arcomon a sós könnycseppek - Szóval kímélj meg minket a szentbeszédtől és hogy mit kellett átélned! Mert hidd el hogy nekünk ezerszer rosszabbá tetted azt az időszakot!

S ezzel hátatfordítok, feltépem az ajtót és elhagyom a szobát. Össze vissza bolyongok a folyosón, bőgve. Nem érdekel ki lát meg, és mit gondol majd rólam. Az sem izgat, ha emiatt bajba kerülök. Csak egyedül akarok lenni. Ez az egyetlen dolog amire vágyok, semmi másra nincs szükségem.

Megunva az ideges trappolást ülök le az egyik sötétebb folyosón a földre. Hátamat a hideg falnak döntöm, lábaimat pedig magamhoz húzva átkarolom. Túl sok volt ez. Ez az egész. A vírus, anya halála, apa viselkedése, a kutatás, az útvesztő, Tommy....min-mind kitépett belőlem egy darabot. Kiölt belőlem valami jót, és gyengébbé tett. Már képtelen vagyok úgy nézni, gondolni erre a világra mint ezelőtt. Egyszerűen nem megy.

Léptek zaja csapja meg a füleimet, mégsem teszek semmit. Nem kezdem el eltüntetni a sírásom nyomait, nem kezdek menekülőutat keresni. Csak ülök ott tovább, magam elé meredve.

- Leülhetek? - nem nézek fel, csak egyszerűen vállat vonok. Tegyen amit akar.

Helyet foglal mellettem. Túlságosan is közel ült, mivel testünk egymáshoz ér, mégsem csúszok arrébb. Semmi kedvem nincs hozzá, erőm meg még annyi sem.

- Mi történt? - kérdezi halkan.

- Ne csináld ezt - szólalok meg rekedt hangon - Ne tégy úgy, mintha érdekelne mi van velem - emelem rá pillantásomat.

- Igenis érdekel, Nadie - vágja rá rögtön - Fontos vagy nekem!

- Persze - horkanok fel - Menj és keresd meg inkább Teresa-t - forgatom meg a szemem - Csak engem hagyj békén, Thomas!

- Nem tehetem - ráz aprót fején - Tudom, hogy elszúrtam...ott bent, az útvesztőben - fogja meg óvatosan egyik kezem - De tudnod kell, hogy okkal tettem! Tudtam, hogy van valami oka Teresa viselkedésének, és hogy az az ok árthat neked! Ezért döntöttem úgy, hogy inkább eltaszítalak, mintsem hogy kockára tegyem a biztonságodat!

- Neked szánták - vonok vállat, mire csak értetlenül mered rám - Az Alkotók neked szánták Teresa-t. Hogy legyen a párod, és térítsen téged vissza az általuk helyesnek vélt útra. Hogy ismét kutasd a kitörés által okozott vírus ellenszerét - magyarázom.

- Oh - lepődik meg - Így már sok minden értelmet nyer - vakarja meg zavartan a tarkóját.

- Fontos neked - jelentem ki.

- De nem annyira mint te! - vágja rá azonnal.

- Ugyan már Thomas - sóhajtok - Jól van ez így. Ő a megfelelő számodra, nem pedig én - vonok vállat, belül pedig ismételten darabokra török - Azt ígérted sosem fogsz rá úgy nézni, mint rám és hogy bekaphatják a francos Alkotók! - kuncogok aprót - De megszegted - húzom el a számat.

- Nem - rázza meg a fejét - Sosem tekintettem rá úgy! Törődök vele, mert ő is a társunk, és mert biztos vagyok benne hogy többet tud, mint amit elárul - ragadja meg mindkét kezem - De sosem tudnék több lenni a számára! Nem, amikor beléd vagyok szerelmes - suttogja, majd ajkait az enyéimre tapasztja.

Megcsókolt. Én pedig hagytam, hogy az érzelmek hatalmuk alá kerítsenek.

Hello Bököttjeim! Íme a legújabb rész, úgy érzem kezdek teljesen visszatérni hozzátok!
Ha tetszik, hagyj magad után!
Csók mindenkinek, Gigi!