Last Moments • Louis Tomlinson / Hun

Tizenkilencedike

Louis minden csókja úgy hatott rám, mint a legelső. Ugyanazzal a hévvel marcangolta a mellkasom, bizsergette minden porcikám és kábított el minden egyes csodálatos, lehengerlő alkalommal. Valahányszor visszaemlékeztem gyengéd, törődő érintésére még csak a halovány árnyékát sem tudtam felidézni annak, amikor ténylegesen csókolt és ölelt magához olyannyira, hogy még a levegő sem lett volna képes áthatolni kettőnk között.

A képen mi voltunk. A London Eye aljában és az autójában is tökéletesen letudták őt fényképezni, csupán én maradtam titok az emberek számára, azaz eddig nem látott lány voltam, akivel a díjátadón jelent meg majd egy romantikus éjszakát töltött el. Minden újságban ez állt, néhol már a nevemet is megtudták, találgatások folytak, hogy kije is lehetek, honnan is ismerhetem őt, ám mivel a közösségi oldalakon egyáltalán nem voltam már fenn nagyon is megnehezítettem a média dolgát.

Olyan ötletek kaptak szárnyra, miszerint csak látszat a kialakuló, kitudja mióta tartó kapcsolatunk, hogy végre eloszlathassák a One Direction menedzserei Eleanor emlékképét. Az egészet badarságnak tartottam, elképzelni sem tudtam, hogy miként találhattak ki ilyet az emberek, de igazából nem érdekelt. Ha jobban belegondoltam tényleg nem érdekelt ez az egész felhajtás, abban a rózsaszín ködbe, amibe megbújtam a világ elől cseppet sem tudott izgatni, hogy ki és mit gondolom rólam.

Lana persze teljesen oda és vissza volt, már csak azért is, mert hajlandó voltam elmesélni neki a történteket, azt az elképesztő, csodálatos estét, amivel megajándékozott.

- Olyan jó ilyen boldognak látni – ölelt meg szorosan. Orromba kúszott vattacukros parfümjének édes, finom illata.

- Nem is tudom, hogy voltam-e valaha is ilyen boldog – ismertem el halkan suttogva a szavakat, mintha attól tartanék, hogyha ezt bárki meghallja unokahúgomon kívül rögtön jön és tönkreteszi örömöm és lelki nyugalmam, elvégre tudtam jól, hogy ez mind mulandó, hogy bármikor történhet valami, ami tönkre tesz mindent. S rettegtem, hogy ez a rossz hamarosan be is következik.

- Nézd! – kapta fel a fejét, mikor reggeli készítése közben bekapcsolta a rádiót, s a műsorvezető megemlítette a jól ismert fiúbanda nevét. – Vagyis inkább hallgasd! – mosolyodott el, miközben kijavította magát és felhangosította a készüléket.

- Újra stúdiónkban tudhatjuk a One Direction mind az öt tagját ezen a reggelen – újságolta a férfi kellemesen csengő, gyakorlott hangja. – Rengeteg kérdést kaptunk a rajongóktól twitteren, s igyekszünk mindegyikre válasszal is szolgálni, ha a fiúk segítségünkre lesznek?!

- Természetesen, örülünk, hogy itt lehetünk – vette át a szót Liam.

- Nem jobban, mint mi, de csapjunk a dolgok közepébe, srácok! A napokban jelent meg rengeteg fotó egy újabb díjátadásról, ahonnan természetesen nem üres kézzel tértetek haza. Milyen érzés ez? Gondoltátok volna, hogy ekkora nagy sikeretek lesz az X faktor után?

- Mindannyiunk reménykedett benne, hogy vár majd még ránk valami a tehetségkutató után, elvégre biztosak voltunk benne, hogy a One Direction továbbra is fenn marad, ha kiesünk, ha nem – felelte teljes meggyőződéssel Zayn. – Mégis furcsa még mindig ez a nagy őrület, ami a napjainkat övezi. Természetesen mindig élmény, ha díjat kapunk, hatalmas elismerés ez számunkra, de azt is tudjuk, hogy ez a rajongóinknak is köszönhető. Nélkülük sehol sem lennénk.

- Még mindig nem teher ez számotokra? Nem ijeszt meg benneteket olykor az a hatalmas hisztéria körülöttetek?

- De! – vágta rá nevetve Niall. – Néha tényleg képtelenségnek tűnik az egész, hátborzongatónak, de ez egyáltalán nem teher. Sosem teher érezni, hogy szeretnek minket és azt, amit csinálunk.