Last Moments • Louis Tomlinson / Hun

Tizenharmadika

Ajkainak nyoma az egész éjszaka, s a reggel minden percében ajkamon bizsergett. A szívem majd' kiakart ugrani valahányszor visszaemlékeztem a délután keserédes, de végül jól végződő óráira. Alig akartam elhinni, hogy mindez velem történik, képtelennek tartottam, hogy egy fiú ekkora hatással legyen rám olyannyira, hogy még ellenkezni se tudjak vele, ha mindent bevet és nem fogad el nemleges választ.

A szerelem terén egész életemben hadilábon álltam már betegségem előtt is. Gyakran megesett, hogy akit én szerettem az nem viszonozta az érzéseim, illetve aki engem szeretett azt nem tudtam ugyanolyan átéléssel szeretni, mint ahogyan egy kapcsolat megkövetelte volna. Persze akadtak jó párosítások is, mikor fülig szerelmesen sétáltam haza hetek múltán is a barátomtól, vagy éppen azon tűnődtem, hogy mennyire szeretem xy-ont, akit talán egy hónap múlva yxv követett. Mind-mind hatalmas szerelemnek ígérkezett, s mindegyikből kiderült, hogy csak fiatalkori románc, aminek évek múltán se ereje, se nyoma nem lesz. Ezt normálisnak is tartottam, elvégre sosem voltam az a fajta, akinek a szerelem teljesen elborította a tisztánlátását.

Aztán mikor megtudtam, hogy harcolnom kell a saját életemért a szerelmen többé soha nem gondolkodtam, nem láttam értelmét. Onnantól kezdve csak néztem, de nem láttam. Nem láttam a velem szembe jövő srácok arcát, nem tudott meghatni, hogy valakinek gyönyörű kék vagy éppen mélybarna szemei voltak, esetleg dagadt az izomtól és élvezet lehet beletúrni szőke fürtjeibe, ezek értelmét vesztették nálam. Aztán jött Louis Tomlinson.

Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mikor is vettem őt először észre, hogy mikor láttam meg őt magát gyerekes poénjaival, kisfiús mosolyával és minden aprócseprő dolgával együtt. Egyszerűen csak beszivárogtatta magát a tudatomba anélkül, hogy én ezt észrevehettem volna vagy tehettem volna bármit is ellene.

- Kim! Kim! Éééééébredj! - harsogta Lana olyan reggel hét körül, mire hangja hallatán majdhogynem szívrohamot kaptam, s nem tudtam eldönteni, hogy ég-e a ház vagy újra látta King Kongot az ablakból.

- Mi van? - nyöszörögtem, miközben igyekeztem észhez téríteni saját magamat és figyelni hadaró szavaira.

- Akkor te most Louis Tomlinson barátnője vagy? - képedt el teljesen, s noha ez a tény engem is meglepett az még inkább kiborított, hogy ez most esett le neki, miközben tegnap már akkor elújságoltam neki a hírt, mikor hat körül haza értem.

- Gyors... a felfogásod - állapítottam meg még mindig kómásan. - Ezért felébresztettél? - kérdeztem kissé elégedetlenül, dühösen. Sosem szerettem, ha felébresztenek.

- Azt hittem csak álmodtam - mentegetőzött. - De akkor tényleg a barátnője vagy? - makacskodott, elvégre konkrét választ nem adtam még kérdésére.

- Lényegében igen - motyogtam végül, hiszen Louis tegnap eléggé tudtomra adta szándékát, ami ellen képtelen lettem volna cselekedni vagy felszólalni.

- És mi változtatta meg hirtelen a véleményedet? - kérdezte.

- Nem tudom - vallottam be. - Mikor Louissal vagyok az annyira más... - kezdtem bele. - Minden megváltozik, képes elfelejteni velem minden bajomat.

- Úgy örülök, Kim - sóhajtotta boldogan, miközben gond nélkül magához szorított és hosszú másodpercekig ölelt.

- De miért? - Persze, addig értettem, hogy örül a boldogságomnak, én is örültem, ha neki sikerült valami, de ezt azért túlzásnak gondoltam.

- Mert boldog vagy - felelte egyértelműen. - Mert találtál valakit, aki mellett önmagad vagy gondok nélkül, megérdemled ezt.

- Köszönöm - viszonoztam gesztusát, majd kibontakozva karjaiból inkább a zuhany felé vettem az irányt, hogy gyorsan letusoljak, majd valami ehetőt készítsek reggelire, míg Lana is összeszedi magát.