Last Moments • Louis Tomlinson / Hun

Negyedike

Igazán szerencsésnek tarthattam magam abban a tekintetben, hogy a betegségem nem amortizált le teljesen, sőt, a vérzékenységen, a néha rám törő csontfájáson és súlyveszteségen kívül teljesen jól éreztem magam, egyszerűen nem hagytam, hogy ne érezzem jól magam még a legborongósabb, egyedül töltött időkben sem. Kevés volt az időm bizonyos tekintetben, például abban, hogy szomorú legyek-e vagy boldog.

Viszont a hirtelen súlyveszteségem és étvágytalanságom alaposan földbe döngölte az amúgy is alacsonyan magasodó önbizalmam. Minden ruhám lógott rajtam, s bármennyire is tört rám néha az éhség, ha egy falatot is ennem kellett volna biztosan a mosdóba végeztem volna a wc felett görnyedve.

Másnap reggel valamiért nem lepődtem meg, hogy a srácok bosszújára ébredtem a tegnapi malőröm miatt, legalábbis visszagondolva igazán nem kellett volna azon ledöbbennem, hogy Harry mindenféle bűntudat nélkül rajzolt nekem bajuszt habból nyolc óra tájában.

- Harry! - mormoltam nyűgösen, mikor résnyire nyílt szemhéjam alól kilesve feltűnt a fiú göndör haja, zöld szemei és gödröcskés mosolya. - Mi a...? - kérdeztem volna, miközben makacsul próbáltam magamtól távol tartani a fiút és az arcomhoz nyúlva megérezhettem, hogy mi is csikiz már percek óta. - Te bolond! - akadtam ki, mikor megéreztem ajkaimon a hab édeskés ízét.

- Pedig majdnem sikerült télapót varázsolnom belőled - sóhajtotta panaszosan, elégedetlenül, mert félbeszakítottam szórakozását.

- Ú,ú,ú! - kezdett el jelentkezni Niall. - Én még el sem mondtam a kívánság listámat! - újságolta.

- Tudjuk, tudjuk - legyintette le Zayn. - Egy extra, extra családi pizza, de mi van velem?!

- El ne kezd a tükörszobád! - szólt rá fenyegetően Liam, s pár pillanatra teljesen kiment a fejemből, hogy valószínű ijesztgetni lehetne kora reggeli kinézetemmel.

- Szenet kaptok! - döntöttem el végül, miközben letöröltem, vagyis inkább nyaltam arcomról a habot, míg végül Harry engesztelésképpen az orrom alá nem dugott egy szalvétát.

- Köszönöm - motyogtam.

- És velem mi van? Én ellenkezni se tudtam volna - panaszolta Louis utalva arra, hogy fel sem kelhet az ágyból, hogy a védelmemre keljen.

- Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt ez az egész - horkantott Harry, mire szúrós pillantást lövelltem Louis felé, aki inkább fülét-farkát behúzva hallgatott.

- Köszönöm skacok - sóhajtottam elégedetlenül, miközben feltápászkodva az ágyról inkább megindultam a mosdóba.

- Készülj fel, hogy ma nem úszod meg a reggelit! - szólt még utánam Louis, mire reflexszerűen megráztam a fejem. - Ne csináld már, Kim! - vette nyafogósra a formát. - Mióta itt vagyok talán ha...kétszer láttalak enni!

- Mert nem kell - érveltem.

- Olyan nincs! - hitetlenkedett Niall. - Úgy sem menekülsz - szólt rám a fiú ellentmondást nem tűrően, s emiatt kétszer is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán vissza menjek-e hozzájuk a délelőtt folyamán. De nem flangálhatok egész délelőtt a kórház folyosóin, főleg mert nem tudom, hogy a papám, mikor akar jönni.

- Végre! Féltem, hogy elszöksz - sóhajtott fel megkönnyebbülten Louis, s már próbált is felém nyújtani egy hamburgert, de tüntetőleg csak megráztam a fejem. - Na! - nyafogta.

- Louis, nem, köszönöm, de nem! - ellenkeztem továbbra is, még csak a gondolattól is felfordult a gyomrom, hogy ilyet egyek, pedig egykor gondolkodás nélkül tömtem magamba az egészségtelenebbnél egészségtelenebb kajákat. Talán akkor kellett volna megismernem Niallt...