Alvilági Játszma

01.

Továbbra is kitartóan Gabriel mögött álltam, még annak ellenére is, hogy az idegen fickó ajkain pimasz mosollyal bámult rám, s várta, hogy én szakítsam meg a szemkontaktust előbb. Na,azt várhatja! – makacskodtam magamban, még inkább kihúzva magam, mire még jobban elmosolyodott és végül feladta sehová sem vezető farkasszemezésünk.

Amíg a többiekkel beszélgetett volt időm jobban végig nézni rajta;fekete, kócos haja hanyagnak tűnt, mégis biztos voltam benne, hogy direkt így állította be, az egyik füle ki volt lőve, csaknem mostanában lépett ki a lázadókorából? Férfias arcvonásai voltak, ami arra engedett következtetni, hogy talán mégsem mostanában lépett ki a kamaszkorból, sőt, ez biztos volt,elvégre még a kék ing alatt is tökéletesen látszott, hogy kidolgozott teste lehet. Talán órákat tölt konditeremben, vajon most eltévesztette az épületet?– gondoltam magamban gúnyosan. Barna szemeiből sütött a magabiztosság. Talán még sem most jár itt először, ki lehet ő? – kérdeztem magamtól. Sehol sem láttam még, nem volt ismerős az idegen,márpedig akit érdemes azt mind ismerem. Hát ezek szerint még sem...

-És megtudhatnánk Alejandro, hogy mi szél hozott szerény társaságunkba? – kérdezte Xavier azzal a hangjával, amivel általában halálra szokta rémiszteni az embert, behízelgő, de éppen csak annyira, hogy a következő pillanatban lecsapjon áldozatára.

-Inkább csak Alex, azt jobban szeretem. – Arcomon akaratlanul is meglepettség futott át, hogy ilyen könnyedén válaszolt a vámpírnak, mintha meg sem hallotta volna azt a néma fenyegetést,amit Xavier neki üzent, bezzeg én, mikor először voltam itt azt hittem szívrohamot kapok, és csakis azért, mert az a szemét pöcshalálra rémisztett minden mozdulatával, talán az egyes-egyedüli ok amiért mégis folytattam ezt a munkát, az Luis volt. Ő jó srác még annak ellenére is, hogy olykor ki bújik belőle a tombolófenevad...

-Akkor Alex – bólintott Xavier, látszólag felidegesítette, hogy a férfi cseppet sem fél tőle, ami számomra imponált, ugyanis imádtam a vámpír férfi idegein táncolni, és most Alex is ezt tette.

-Amúgy, eddig inkább világot jártam, próbáltam megkeresni saját magam, csak aztán idő közben rájöttem, hogy én inkább a rossz utakat szeretem és honvágyam támadt – vont vállat lazán, mint akinek jobb dolga sem lenne.

-Szóval inkább a sötétet pártolod? – mosolyodott el féloldalasan Damon, kissé kihívóan.

-Amíg nem viszi el az életem – vágott vissza Alex bólintva.

-Ha nem ez akkor majd az öregség – vont vállat könnyedén a Kaszás.

-Az pedig még odébb van. – Mit tagadjam? Tetszett, nagyon is tetszett, hogy az idegen ilyen merészen válaszolgatott vissza a többieknek, legalábbis olyan nagy lelki nyugalommal, hogy azt még a holtak is megirigyelték volna.

-Cica, hoznád a szokásost az uraknak? – nézett fel rám Gabriel sokat mondó tekintetével, mire csak bólintottam és kíváncsian az idegen férfira pillantottam;

-Önnek mit hozhatok? – kérdeztem kedvesen. Eddig szimpatikus volt,bár az az átható tekintett, amivel vizslatott cseppet kezdett azidegeimre menni.

-Egy whisky-t, kösz – mosolygott szemtelenül, mire csak bólintottam, és a bárpult felé vettem az irányt. Még oda sem értem, de a pultos lány már arcán boldog mosollyal üdvözölt tovább törölgetve a fekete márvány pultot.

-Szia! – mosolygott ezer wattos vigyorával. – Mi újság? –kérdezte.

-Semmi – ráztam meg a fejem felülve az egyik asztalra. –Szokásosat kérném, plusz egy whisky-t. – Az utóbbi italemlítésére tekintetem akaratlanul is a férfire vándorolt, aki megérezve, hogy őt figyelem felém pillantott és viszonozta a pillantásom. Volt valami a tekintetében, ami felháborított,egyszerűen kihozott a sodromból, mintha csak azt akarta volna sugallni, hogy bármit megszerez, amit akar; még engem is.