Alvilági Játszma

03.

Hosszú percek óta ültünk egymással szemben, én még mindig a kávémat kevergettem, ami már kezdett ugyan kihűlni, de valahogy annyira belejöttem a kevergetésbe, hogy nem akaródzott abba hagyni. Alex olykor kérdőn rám nézett, de inkább úgy tettem, mint aki másfele néz, vagy nagyon el van gondolkodva, és őszintén szólva,el is voltam. Percek óta azon tűnődtem, hogy honnan a fenéből tudhatja a titkunkat, és hogy egyáltalán mit keres itt, mik a tervei azzal, hogy ide költözött, na meg azzal, hogy engem megnyert.

-Honnan tudod? – kérdeztem rá végül, de még mindig nem néztem rá, a sötétbarna löttyel szemezgettem, amit végül ajkaimhoz emelve megittam, legalábbis pár kortyot belőle.

-Mármint mit? – kérdezett vissza, bár számomra nagyon is úgy tűnt, hogy tisztában van a kérdésem valódi célzásával. Direkt akar idegesíteni? – kérdeztem magamtól, de persze választ nem kaptam. Inkább csak sejtettem;igen!

-Xavier...Luis...Damon... – kezdtem el sorolni, és csak reméltem,hogy érteni fogja. Nem volt ínyemre, hogy ennyi ember előtt hangoztassam az igazi fajtájukat.

-Áhh – bólintott elmosolyodva. – Jó rég óta benne vagyok... –vont vállat titokzatosan.

-Csak nem te is...? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire csak felnevetett és megrázta a fejét.

-Csak egy egyszerű ember... – mosolygott még mindig. – Viszont te? – kérdezte. – Tudom, hogy egyszerű ember vagy, mégis eltudnálak képzelni egy szexi ördögnek – mosolyodott el kajánul,mire én jelentőségteljesen szemet forgattam.

-Ha az lennék már nem élnél – vágtam vissza gonosz mosollyal. –Így hozta az élet – mormoltam végül.

-Nem elég kielégítő válasz – rázta meg a fejét. – Bővebben?

-Találkoztam Gabriellel, összebarátkoztunk és mire észbe kaptam már benn voltam – hadartam. – Egészen addig, amíg egy idegesítő idegen be nem toppant a kaszinóba – tettem hozzá„szolidan" célozgatva.

-Ezt sokáig fogom még hallgatni, mi? – kérdezte beletörődő mosollyal.

-Még annál is tovább – mormoltam bólogatva. – Gondoltál van erre azelőtt, mielőtt felajánlottad ezt az idióta tétet! –motyogtam sértetten.

-Ki gondolta volna, hogy ilyen tüzes vagy? – vágott vissza arcán azzal a mosollyal, hogy teljesen tisztában van vele, hogy még jobban feldühít, de jelét sem adta, hogy különösebben bánná,sőt, teljesen céltudatosan, direkt akart folyton bosszantani.Lássuk be; nagyon tehetséges volt ebben.

Mikor a kopott, sárga taxi megállt a kávézó mellett, hogy kirakja az utasokat én csak ledobtam az asztalra a kávém árát és se szó,se beszéd beültem a taxiba.

-És hova vihetem a Kisasszonyt? – kérdezte a sofőr rám nézve a visszapillantóból.

-Öh...nem tudom, mondjuk a Lobo en su casa* hotelbe – adtam ki végül a parancsot. Úgy éreztem szükségem volt most Luis nyugtatására vagy Amandára, mindegy volt csak jó messze ettől az idiótától.

Ahogy kiértünk a vékony utcákból egyre több autó jelent meg körülöttünk, ami oltári nagy dugókhoz vezetett, de egy fél óra után végül épségben lerakott a hotel előtt. Kifizettem az utat,majd elköszönve elindultam a bejárat felé.

Az épület nem volt magas, inkább szélességben bővelkedett, ami mögött hatalmas medencék és egyéb a vendégeknek szórakozást nyújtó programok és egyebek bujkáltak.

A recepciós már ismerősként üdvözölt, majd intett, hogy a szokásos helyén megtalálom; az irodában. Az irodája úgymond a balszárnyban volt, a legfelső emeleten egy gyönyörű kilátással.