Alvilági Játszma

22.

Jack szavai úgy martak belém, mint a kígyó méregfoga a húsomba,  szétáradt a vénáimban, megszállta minden porcikám és a gondolataimat sem hagyta nyugton. Nem tudtam önállóan, ésszerűen gondolkodni, mindig ott volt az a ha...Mi lenne, ha adnék neki egy esélyt? Mi lenne, ha megbocsájtanék neki? Mi lenne, ha ismét vele lennék? Az oldalán?

A hideg víz nyugtatóan hatott rám, mikor a női mosdóba menekülve a csap felé hajoltam, s nem törődve a sminkemmel elmerültem a hűvös cseppek sokaságában. Az arcom nem égett annyira. A méreg már nem keringett olyan erősen bennem. Ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam; nem lesz köztünk semmi. Ha bele pusztulok sem engedem, hogy egy ujjal is hozzám érjen!

Ijedten zizzentem fel, mikor a tükörbe nézve Alex nézett vissza rám,majd hátrább lépve mellkasának ütköztem, s végül újra a halványzöld márványpulthoz lapultam.

-Rám hoztad a frászt! – motyogtam még mindig a pulzusomat nyugtatgatva, majd tépve a tartóból egy kis kéztörlőt se perc alatt elfogadhatóvá varázsoltam a kissé elfolyt sminkem.

-Mit keresett itt Jack? – kérdezte, hangjából tisztán éreztem,hogy dühös. De abban nem voltam biztos, hogy nem rám. – Miről beszéltetek? – szinte követelte a választ én pedig hirtelenjében azt sem tudtam miképpen kellene reagálnom.Háborodjak fel vagy mondjak el mindent neki? Hergeljem fel jobban?Hát persze! Mi mást tehettem volna én önfejű liba!

-Úgy nézek ki, mint aki tudja? – kérdeztem első kérdésére felelve. – Az pedig tök mindegy – adtam választ másik kérdésére is tökéletesen jelezve, hogy nem rá tartozik.

-Nem olyan mindegy, ha ennyire kiverte nálad a biztosítékot! –morogta.

-Jack nem tett semmit! – sziszegtem, úgy hangzott mintha a férfivédelmébe keltem volna, pedig egyáltalán nem így volt, csak sajnos ezt Alex nem tudta. – Különben is! Ha tett bármit is neked semmi közöd hozzá! – dühöngtem, mielőtt még válaszolhatott volna.

-Érdekes, éjszaka biztosan nem ezt mondtad volna – mosolyodott el gúnyosan, a mellkasom feszíteni kezdett a vissza fojtott sírástól.

-Ne merd felhánytorgatni azt az éjszakát! – sziszegtem dühösen,miközben kitartóan a szemébe néztem a tükrön át. Vártam, hogy hátráljon vagy valamit tegyen, hogy az egyik vécé fülkébe meneküljek, de nem moccant. Csak merően bámult rám, s én úgy éreztem, hogy könnyedén át lát rajtam.

-Akkor esetleg megismételjük? – ajkai gonosz fél mosolyra húzódtak, szavait bántásnak szánta, ami újabb ütésként ért a mellkasomra. Tudtam, ha pár percen belül nem húz ki innen biztos, hogy elbőgöm magam. Nem akartam, hogy lássa mennyire meg tud bántani! Nem akartam senkinek sem kimutatni, hogy mennyire sebezhető vagyok... Főleg nem neki!

-Húzz ki innen! – sziszegtem dühösen, majd megfordulva párpillanatra megtorpantam. Eddig nem volt ilyen közel. – Amúgy is,ez a női mosdó! – próbáltam arrébb lökni, de mintha meg sem érezte volna. Sötéten vigyorgott, míg bennem egyre feszültebb lett az a húr, ami hamarosan készült elszakadni. – Húzz már el a picsába! – fakadtam ki, mikor minden cérna szakadt, s mintha kiolvasta volna szemeimből a tomboló vihart szó nélkül elhátrált és kiment. Végre!

Többre sem várva húzódtam meg az egyik fülképben, s csúsztam le a márványpadlóra. Az ajtót alig tudtam becsukni, s így is fognom kellett, hogy ne nyíljon ki.

Egy mély levegő után a könnyeim is utat találtak maguknak, s én már nem próbáltam tiltakozni. Összegömbölyödve bújtam a sarokba és nem gondoltam semmire. Épp elég volt az a megalázottság, amit Alex nyújtott a elmúlt pár percben, Jack csak ráadás volt. Hab a tortán, amit kedvem lett volna széttrancsírozni.

-Glo? – A hang hallatán még levegőt sem mertem venni, reméltem,hogy nem jön vissza, mégis megtette. Fene! – Nyisd ki! – kérte bűntudatosan, amitől kissé megenyhültem, de nem engedtem a zárszorításából. – Kérlek! – folytatta. – Sajnálom,elragadtattam magam, tudod jól, hogy milyen vagyok – makacskodott.Egyik felem már nyitotta volna az ajtót, míg a másik nem akarta,hogy így lásson. Nem engedtem makacsságomból, ahogyan ő sem.

-Nem akartalak bántani, Gloria! – Olyan lágyan, bűntudatosan ejtette ki a nevem, hogy a könnyeim végleg elapadtak. Szabad kezemmel nagyjából letöröltem a sminkem, abban sem voltam biztos még maradt vakolat az arcomon...

-Mégis mindig ezt teszed! – szólaltam meg végül sértetten,szomorúan.

-Hidd el nekem, hogy nem direkt, hosszú idő után te vagy az egyetlen, akinek tényleg nem akarok ártani, mégis mindig elszúrok valamit – magyarázta, szinte már hadart, mint aki attól fél,hogy nem hallgatom végig. – Adj egy kis időt... – kérte, mire ujjaim esetlenül csúsztak le a zárról.

Az ajtó résnyire nyílt, majd jobban kitárult, ahogy Alex benyitott.Bűnbánó vonásai kissé megmosolyogtattak, legalábbis annyira,mint amennyire valaki egy sírás után mosolyogni tud, mikor szája hol lefelé, hol felfelé görbül.

-Mire kérsz időt? – kérdeztem, mikor beljebb lépve leguggolt elém, s arca ismét hihetetlen közel volt. Kisírt szemeim itták jóképű arcának látványát.

-Hogy rá jöjjek mit kell tenni egy párkapcsolatban...? – Hangja kissé elbizonytalanodott, s tekintete is kérdővé vállt. Mint aki azt kérdezi; akarsz többet, mint barátság? Járnál velem?

Megszeppenve néztem fel szemeibe, mire ajkain kaján mosoly jelent meg, s közelebb hajolva gyengéden megcsókolt. Minden szúró fájdalom eltűnt a mellkasomból, minden kiszállt a fejemből, s csak akkor tértünk vissza a jelenbe, mikor a női mosdó ajtaja kinyílt és egy ismerős női alak jelent meg mögötte, de nem volt időm jobban megnézni, ugyanis Alex felegyenesedve magával húzott, s derekamnál fogva könnyedén felállt a lehajtott vécédeszkára, ahova én is követtem. Egyik kezével mellettem támaszkodott, miközben másikkal engem tartott.

-Láttad, hogy reagált Gloria Jackre? – A hang Mariahoz tartozott,megismertem, viszont beszélgető partnere ismeretlen volt. Nem tudtam kihez tartozik.

-Szerintem mindenki látta – felelte a másik szánakozva. – Jack egy kicsit jobban játszana már ma megkaphatta volna a lányt –horkantott, mire bennem felment a pumpa, de Alex nyugtatóan magához szorított.

-Hát nem tudom... Lenne olyan hülye, hogy újra össze jön az exével? – hitetlenkedett Maria.

-Biztosan, az egyetlen akadályt talán Alex jelentheti, de... nem tudom, szerintem Jack esélyesebb és ez csak Jorge malmára evezné a vizet – érvelt. Egyre érdekesebb lett a téma...

-Már ha nem verekszenek újra össze, mármint Jack és Alex... Nem értem mit lehet szeretni azon a nőn, álnok kis fruska! – zárta le a témát Maria, majd hallottam a rúzs kupakjának pattanását,s végül az ajtó csukódását, amit hallva mindketten egyszerre fújtuk ki a levegőt.

Kíváncsian néztem fel a férfira, aki továbbra is felém magasodott, s tekintete olyan kutakodóvá vált, hogy attól pár pillanatra megszeppentem, egészen addig, amíg hirtelen eszembe nem jutott annak a kis kurvának az utolsó mondata.

-Szóval te mikor verekedtél Jackel? – kérdezte felvont szemöldökkel, s tekintetemből könnyedén kiolvashatta; csaknem féltékeny vagy?

-Még a börtönben – zárta volna le a témát, s ennek jeleként kilépett a fülkéből, míg én követtem; – Ne nézz így! –nézett rám a tükrön keresztül, mire még inkább elvigyorodtam.Jóleső bizsergés indult meg a szívemtől, ahogy felfogtam, hogy féltékeny. Ez azért jelent valamit!

-Értettem főnök – emeltem fel védekezően a kezem, de ajkaimról azt az apró mosolyt még mindig nem tudtam levakarni, valahányszor próbáltam elkomolyodni a mosolyom még inkább kiszélesedett.Persze, hogy észre vette, de inkább nem mondott semmit; inkább mintha felkuncogott volna, s magamra hagyva vissza ment a többiekhez.Volt időm rendbe szedni magam. Mintha az olyan könnyű lett volna egy ilyen este után...