Alvilági Játszma

25.

Makacsul bámultam ki az ablakon, miközben az autó egyre gyorsabban haladt a betontömbök között, arra se figyeltem igazán, hogy piroson száguldunk-e át vagy egyszerűen csak akkora szerencsénk van, hogy mindenhol zöldet kapunk. Nem különösebben érdekelt, inkább azon morfondíroztam, hogy Alex miképp tudott rá venni erre a hülyeségre. Semmi kedvem nem volt ott hagyni az otthonom fene se tudja mennyi időre, újra.

-Nem tudom te miképp vagy vele, de a nőket ismerve ha előbb kezdünk pakolni talán nem leszünk itt egész nap... - szakította meg a csendet Alvaro, mire kábán pislogtam rá párat, majd meglepve tapasztaltam, hogy már le is parkolt.

-Csak hiszed – mosolyodtam el gonoszan, miközben becsuktam magam után az ajtót, bár rossz kedvem volt nem akartam rajta levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget. Amennyire sikerült őket megismernem egyáltalán nem akartam, hogy ők szívjanak az én rossz kedvem miatt vagy ilyesmi.

-Csak remélni merem, hogy nem vagy annyira borzasztó, mint Sam –nevetett keservesen, látszólag nem nagyon szerette kedvese pakolászós módszereit, viszont úgy ejtette ki a lány nevét,hogy kétség sem fért hozzá mennyire szereti a lányt. Aranyos pár voltak, teli szerelemmel és megbecsüléssel a másik irányába,egy tökéletes álom pár, de hát ahogyan az utóbbi időben megtudtam hét év alatt volt rá idejük, hogy összekovácsolódjanak.

A házban még mindig rendetlenség volt, apró fintor futott át az arcomon, mikor jobban körül néztem. Még a konyhában az edények is ki voltak szórva, mégis mit kerestek ott? Tálat a pattogatott kukoricának?!

-Ülj csak le, hamar összepakolok – mosolyodtam elnézően, mikor láttam, hogy a fiú nem sokat tud kezdeni magával.

-Bocsi, de ilyen téren olyan vagyok, mint Alex a nőknél –kacagott fel zavartan, majd inkább leült a kanapéra figyelve fel-le járkálásom a lakásban.

-Ezt hogy érted? - értetlenkedtem.

-Ugye csak viccelsz? - nézett rám hitetlenkedve, mire egy újabb értetlen pillantást küldtem felé – Alex... bonyolult egy figura!

-Erre már rá jöttem, de mi van vele? - értetlenkedtem még mindig,nagyon összezavart.

-Bolondok vagytok mindketten, össze illetek – sóhajtotta végül a férfi, majd egy könnyed mozdulattal inkább elterült a kanapén –De tudod azért mindannyian örülünk, hogy egymásra akadtatok. Az utóbbi időben Alex sokkal elviselhetőbb, főleg ha a közelében vagy... Nem annyira mogorva és undok, Sam sem aggódik érte annyit,ahogyan mi is nyugodtabbak vagyunk.

-Képzelem, miközben a nyakatokba akasztottam Jorge-ot és Jacket is– vágtam egy hatalmas fintort, miközben az iratokat szedtem össze és raktam a bőröndöm legaljára.

-Ha ezek miatt Alex aggódik az csak azért lehet, mert félt téged...Főleg, hogy ezzel a Jackel közös a múltatok.

-Szép kis múlt az, amit inkább elfelejtenék... - sóhajtottam lemondóan.

-A gyűlölet egy hajszálnyira van a szerelemtől – újságolta Alvaro.

-Már tapasztaltam – bólintottam – Jacket meggyűlöltem, Alexet pedig megszerettem, ezen nem változtathat semmi! - mondtam magabiztosan.

-Ezt Alex is tudja? Mondjuk én nem akarok belepofátlankodni a kapcsolatotokba, de nem hiszem, hogy kellemes lehet arra ébredni,hogy ti veszekedtek...

-Nem hiszem, hogy ilyen előfordulna...legalábbis nem reggel –nyugtattam meg, mire csak elmosolyodott és még inkább kényelembe helyezte magát, miközben én lassan, de biztosan mindent elpakoltam.

-Különben, hogy is vagy te ezzel a Jackel? - kérdezte hirtelen Alvero, mire pár pillanatra megálltam a mozdulataimban. Magam előtt láttam egykor jóképűnek tűnő arcát, talán még a levegő is bennem akadt.

-Sehogy – feleltem végül magabiztosan – Én nem állok vele sehogy, vissza jött és kész, nem tudom minek vagy mennyi ideig, de nem is érdekel! - bizonygattam, nem tudtam eldönteni, hogy magamnak vagy neki, de végül aztán nem is mertem ezen gondolkodni.

Tudtam,hogy szeretem Alexet, hogy ennyi civakodás után biztos voltam benne, hogy inkább veszekszek vele mintsem mással enyelegjek, de Jack...Jack valamilyen szinten a részem volt, a múltam, általa lettem erősebb, s valami okból sosem tudtam teljesen utálni. Nem ment, pedig ez lett volna a normális, a logikus. Ha muszáj lenne egy érzelmet megneveznem az talán a közöny, csak a tény miszerint egykor közünk volt egymáshoz, de mára már csak a múltunk maradt. Semmi más.

-Ébresztő! - nevettem fel Alvro fejét látva, mikor álmosan pislogott párat és felém pillantott, miközben két bögrébe öntöttem kávét. Az ital erős illata már fel is keltette, s párkorty után teljesen helyre jött. Jót derültem horkolásán, ami egész pakolás során végigkísért, de nem említettem meg neki,gondoltam Samantha már biztos említette.

-Kész vagy? - kérdezte körbe pillantva. A lakás teljesen üres volt, a ruhák java része bőröndben volt, ahogyan az iratok és múltkor földre dobott fényképek rengetege is. Olyan volt az otthonom mintha hetek óta itt hagytam volna, pedig csak most készültem kiköltözni.

-Aha – motyogtam lenyelve az utolsó kortyokat is, s gyorsan elmosva a két poharat utolsó simításként lekapcsoltam a vizet, villanyt,s gondosan bezárva a lakást elindultunk vissza a kocsiba. Alvaro úri emberként nem hagyta, hogy saját magam vigyem a cuccaim, de úgy tűnt nem kell neki segítség, mintha meg sem kottyant volna neki a két vaskos bőrönd.

A napok telni kezdtek, eléggé könnyedén, nyugalomban, ami az elmúlt idő távlatában eléggé szokatlan volt. Minden a megszokott kerékvágásban volt azzal a kivétellel, hogy Alex és én egy párvoltunk, s bár a férfi eleinte eléggé bizonytalan volt könnyedén belerázódtunk ebbe a szerelemnevezetű dologba. Olyanok volt, minta kamaszok, akiknek az egész új volt, s mikor rá jöttek az apró titkokra sosem akarták ezt abba hagyni, egyszerűen örültünk az újdonság erejének, s kiélveztünk minden percet.

-Glo? - Az ismerős férfi hangra össze rezzentem, miközben a kért italokra vártam.

-Hm? - néztem a férfire a hátam mögött, aki látszólag elégzavart volt.

-Hallom együtt vagy Alexel... - mondta a tényeket, mire csak bólintottam – Vonzod a rossz fiúkat? - kérdezte már-már gúnyosan, nem tudott mit kezdeni azzal, hogy valóban túl léptem rajta, s ezt ilyen átlátszó kekeckedésekben próbálta levezetni.Szánalmasnak tűnt.

-Mindig a rossz fiúkra buktam, nem emlékszel rá? - kérdeztem teljesen nyugodtan, nem engedtem meg neki azt az élvezetet, hogy bármi különösebb érzelmet is láthasson rajtam, talán ez még inkább idegesítette, amit őszintén szólva élveztem. Vicces volt.

-Szép idők voltak – motyogta lehúzva az elé rakott piát,miközben Lorenzo kérdőn rám nézett, mire csak alig észrevehetően megráztam a fejem. Minden a legnagyobb rendben volt, fölösleges lett volna az aggodalma.

-Fogjuk rá – vontam vállat könnyedén, majd megragadva a két Bloody Maryt épp indultam volna vissza az asztalhoz, de szavai újra megállásra késztettek.

-Ugye tudod, hogy a kezemben vagy? - kérdezte teljesen nyugodtan,magabiztosan.

-Hogyne tudnám – sóhajtottam hátra sem nézve.

Rég tisztában voltam vele, hogy Jack a markában tart, hiszen jelenleg ami lépésünk Jorge és Jack játékától függött, elvégre Gabriel náluk volt, márpedig mindent megtettem volna a férfiértés ezt még inkább tudták. Úgy mozgathattak volna akár egy bábut és már vártam mikor fogják megtenni az első rántásokat a madzagomon...