Alvilági Játszma

11.

Nem voltam babonás ember, sohasem hittem a balszerencsékben, sem a szerencsékben, úgy voltam ezzel, hogy én magam választom meg, hogy mi hogyan sikerül. Ha rosszul akkor egyszerűen én hoztam rossz döntést és nem a sors tett keresztbe nekem. Nem törődtem a törött tükörrel, a fekete macskákkal, a tizenhármas számmal, a négylevelű lóherével és még sorolhatnám, pedig ez elég nagy balgaság volt felőlem tekintve, hogy a póker pont az a játék, amihez nagyon is szükséges pár maréknyi szerencse a tudás mellé. Talán ezért nem pókereztem soha, túl hitetlen voltam én ahhoz, s inkább az emberek mimikáit és reakcióit vizsgáltam világ életemben, soly' annyira ki tudtam már ezeken igazodni, hogy néha akaratlanul is átláttam az embereken. Mint valami röntgen szem, aki egyből kiszúrja, ha hazudnak neki vagy valami más, hátsó szándékuk van.

Tényekre és döntésekre alapoztam az életem, nem szerencse kabalákra, s ehhez hasonlókra. Bár eme hitem megdőlni látszott az érkezésünket követő napon,egyszerűen annyi szerencsétlenség zúdult rám, ránk, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy elkezdjek hinni a kabalák erejében...

Kora reggel arra ébredtem Alex elegyütt, hogy a szomszédok vígan élik a nemi életüket, ami igencsak kezdett zavarni hajnali hét körül, miközben a nap makacsul sütött be az ablakon, rá egyenesen az ágyunkra.

- Ha nem tömik be annak a nőnek a száját esküszöm, hogy átmegyek és én magam tömöm be! - morogtam fenyegetően a fejemre húzva a párnát, s amint kimondtam ezt a nő elhallgatott, és csak a férfit lehetett hallani.

- Ha jól sejtem most tömték be a száját - morogta a kómásan mellőlem Alex.

Egészen új volt mellette aludni, vagy egyáltalán bárki mellett is aludni, de könnyebb volt, mint gondoltam, viszont egyszerűen nem tudtam túltenni magam azon az érzésen, hogy alig egy karnyújtásnyira van tőlem egy egyszerű fehér trikóban és boxer alsóban. Aww!Elég legyen! - szóltam rá magamra.

Aztán persze, ha ez nem lett volna elég a kávéfőző bedöglött, ráadásul egyszer nem viszek magammal hajvasalót és akkor is úgy össze kócolódik a hajam, hogy az valami borzalom. Nem kellett volna össze fognom hajmosás után...

És akkor jöjjön a nap fénypontja; Alex valamilyen számomra érhetetlen okból szorosabb kapcsolatban van Carlos Garcíaval, aki szintén indult ezen a Las Vegasi felhajtáson, amin nem is kellett volna meglepődnöm, de az azért mégis csak megdöbbentett, mikor Alex ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy nekem is vele kell mennem. Szívás! Persze ez még önmagában nem is lett volna annyira gáz, de elég fárasztó egy órán át dugóban ülni, hogy aztán egy hatalmas épületben, fene sem tudja hányadik emeleten megálljon a lift. MEGÁLLT!

-Ezt nem hiszem el! - morogtam dühösen, nagyot csapva azokra az átkozott gombokra, amikből kialudt a fény és már semmi hasznát nem vettük.

- Hozod magaddal a balszerencsét - morogta az orra alatt Alex, mire csak egy szúrós pillantással viszonoztam megszólalását, míg ő a telefonjával babrált, majd idegesen fújtatva csúsztatta vissza készülékét a helyére. -Hogy létezik az, hogy a huszonegyedik században nincsen térerőegy kibaszott liftben?! - morogta dühösen, amitől pár pillanatra összerezzentem. Még nem volt időm megszokni az idegeshangját, amikor dühös.

- Hé, nyugodj le, majd biztosészre veszik - érveltem. - Talán csak pár perc... -bizonygattam, bár még az én hangom is kétkedően csengett.

- Aha, hogyne - morogta még mindig dühösen, így jobbnak láttam a tőle távolabbi sarokban meghúzódni és letelepedni a földre, amíg nem veszik észre, hogyaz a rohadt lift beragadt.

- Minden rendben? - kérdeztem sokat sejtőn, mikor hosszú percek múltán is megfeszült állkapoccsal ücsörgött a távolabbi sarokban, míg cipője türelmetlenül koppant a halványkék linóleumon.