Alvilági Játszma

27.

A fene se tudja hány óra telhetett el, míg én és Alex a folyosóműanyag székein ücsörögtünk és vártuk, hogy valaki kijöjjön és értesítsen minket a fejleményekről.

Luis sebét össze kellett varrni, az orvos szerint semmi komoly, de némi apróbb sebet is szerezett, amitől a fiú olykor akaratlanul is felzizzent az altatás ellenére is, az orvosok nem értették, de egyelőre fiú sebeivel voltak elfoglalva.

-Menjetek haza – tette kezét a vállamra Amanda, mikor némi cipőkopogás után vissza ért a kávégéptől, s mindkettőnknek átnyújtott a műanyag poharakat. - Majd hívlak, ha megtudtam valamit – nyugtatott meg, mire Alexel egymásra nézve bólintottunk és elköszönve a lánytól elindultunk a folyosókon. Az utolsó kanyarban kidobtuk a kukába a már üres poharakat, de még mindig nem szóltunk egymáshoz, Alex gyengéden átkarolt, s továbbmentünk ki a kocsihoz.

Olykor felnéztem rá, jóképű arca elgondolkodó volt és komoly, nem tudtam kitalálni sötétbarna szemeiből, hogy min is járhat éppen az esze.

-Mint töröd magad ennyire? - kérdeztem rá végül, mikor már a kocsiban ücsörögtem mellette, épp a parkolóból igyekeztünk kijutni.

-Semmi érdekesen – vont vállat végül, majd igyekezett rám mosolyogni azzal a féloldalas, lehengerlő vigyorával, de még mindig komoly tekintete elrontotta az összképet.

-Ja, biztosan – forgattam a szemem, mire végre tényleg elmosolyodott – Inkább az útra figyelj – szóltam rá, mikor továbbra is engem tüntetett ki a figyelmével – Alex, ne szórakozz, nem akarok vissza menni a kórházba!

-Nyugi már – nevetett fel jókedvűen, végre már a szemei is mosolyogtak, s látszólag sikerült kizökkentenem gondolatmenetéből, nem akartam, hogy valami rosszon törje a fejét,vagy valami abszurd ötlet eszébe jusson, elvégre a hetek elteltével rá kellett jönnöm, hogy Alex olykor hajlamos túldramatizálni a dolgokat, ha rólam volt szó vagy éppen a a védelmemről.

-Szerinted mi történhetett Luissal? - kérdeztem percek múltán,valóban nem hagyott nyugodni a gondolat.

-Nem tudom, szerinted Jackék keze van a dologban? - kérdezett rányíltan, ő is arra gondolt, amire én. Hát ki másé?

-De mit akarnának tőlük? - kérdeztem értetlenül.

-Gondolom téged – felelte, mire csak felhorkantottam, ami eléghamisan hangzott, de nem vette észre. Túlságosan el volt foglalva,hogy ne dühöngjön, hanem inkább az útra figyeljen.

Ritkán mertem megemlíteni a férfi nevét, hiszen Alex olyan könnyedén dühbe tudott ettől jönni és kerülni akartam a fölösleges veszekedéseket, bele sem mertem gondolni, mit szólna az irodai találkozásommal Jackel.

-Mindegy – mondtam végül – Luis épüljön fel, a többieknek pedig szólnunk kell, hogy vigyázzanak magukra! - döntöttem elvégül – Megtudnál állni nálam? Napok óta elakarom hozni az egyik pulcsim, csak folyton kimegy a fejemből – kértem, mire féloldalasan elmosolyodott, de bólintott.

-Csaknem meguntad az én pulcsijaim? - kérdezte, mire csak elvigyorodtam és megráztam a fejem.

-De azokban nem mehetek utcára – közöltem vele a tényeket.

-Dehogynem! - feleselte azonnal, mire csak felnevettem.

Imádtam Alex pulcsijaiban lenni olyan Alex illata volt, ami hetek óta teljesen megtudott őrjíteni, imádtam azt a férfias,megmondhatatlan nevű kölnit, amivel folyton befújta magát.

Kiérve a dugóból lekanyarodott az házam elé, majd kérdőn rám pillantva csak megráztam a fejem, fölösleges lett volna egy pulcsiért felkísérnie.