Sorry I'm a bad girl#Cameron Dallas HUN Fanfiction. [C.A.D.] [BEFEJEZETT]

+MEGTÖRHETETLEN

§Say§

Nem akartam elhinni, hogy komolyan szerelmes lettem. Én a nagy "kőszívű" egyszer lehet szerelmes? Ez nagyon furcsa, hogy egy ember képes volt megtörni a keménységem. Cameron képes volt rá, pedig ő volt az az ember a suliból, akit ki nem állhattam. 

-  Na hova menjünk Cam? Hozzád vagy hozzám? - kérdeztem meg a barátomat, akit már nem csak egy srácnak neveztem, hanem a páromnak hívtam. 

- Hozzád? Azt hittem nem akarod, hogy hozzád menjünk - lepődött meg kérdésemen. 

- Most már méltó vagy hozzá Szivem - mosolyodtam el  és beharaptam alsó ajkam. 

- Komolyan? - kapott fel és megpörgetett a levegőben. - Jaj, de édes vagy Hercegnőm - puszilta meg a számat. 

Kuncogtam egyet. 

- Na, de induljunk amíg meggondolom magam - kacsintottam. - Jó? 

- Oksika - vigyorgott és kézen fogott.

Úgy gondoltam, hogy most már megengedem neki, hogy feljöjjön hozzánk. Nagyon megváltoztam, úgyhogy be akartam mutatni anyáéknak és azt szeretném, hogy elfogadják őt. 

Tudom, hogy ez nagyon furcsa dolog tőlem, mert az lett volna az utolsó az életemben, hogy bemutassak nekik akárkit is, de ő más. Cameront valahogy többnek érzem, mint holmi futó kalandot. 

Meg kell látniuk, hogy Cam egy jó ember és, hogy más, mint a többi fiú. Anya mindig azt mondta, hogy sohasem lehetek egy fiúval sem. Márpedig én Cameronnal leszek és punk-tum. Nem ők fogták eldönteni, hogy milyen barátom lesz. 

Amikor oda értünk a házunkhoz vettem egy mély levegőt és bevezettem a nagy csicsás kapun. Nagyon meglepődött Cam a látványtól. 

- Te Jó Ég! - tátotta el a száját és lefehéredett. - Bocsáss meg, hogy akármikor is gúnyolódtam veled az anyagiasságotokról... nagyon restellem, és tudom hogy nem mondtam igazat. 

- Rá se ránts Cam - nevettem. - Én is tudom, hogy nem mondtál igazat - mutattam a házunkra és kacsintottam egyet. 

- Még egyszer sajnálom - puszilta meg felmentésképp a csuklóm. 

- Semmi baj Életem - csókoltam meg és a bejárati ajtóhoz értem. 

Körbenéztem, hogy a kertészek közül valaki nem-e tartózkodik kint, de nem láttam senkit. 

Kinyitottam az ajtót és előretuszkoltam a fiúcskát, mert mindenképp előre akart engedni, márpedig az én szavam a döntő ezt ő is tudja.

- Be szeretnélek mutatni a szüleimnek, remélem itthon vannak - kerestem szememmel valamelyik ősöm, de egyiket sem láttam. 

- Rendben van Szívem - puszilta meg a fejem, elé álltam és több mint egy fejjel nagyobb nálam, így nem volt nehéz dolga. 

- Anya? Apa? Itthon vagytok? - ordibáltam, de senki nem válaszolt. 

Valószínűsítettem, hogy a házban vannak, ezért feljebb mentünk egy emeletet, ahol kb. fél óra után megtaláltuk őket. Túl nagy ez a szar ház, mindig eltévedek benne. 

Beléptem a szobába, ott volt anya és éppen olvasott. Mögöttem somfordált Cameron, de egyáltalán nem látszott berezeltnek. Jól tudta leplezni a félelmét, mert elég valószínű, hogy volt neki, mivel azért mégis csak az én szüleimről van szó. Én sem vagyok az a nagyon kedves, aranyos ember, inkább a makacs kifejezést használnám az egyszavas megfogalmazásomra. Szóval a szüleim sem különbek, csak ők még szigorú gyökerek is. De nem... még sem gyökerek. Nem mondok ilyet, mert elég sokat elértek az életben, ami magától nem keletkezett volna, szóbal becsülöm őket, de csak ebben az egyben. 

- Sziasztok! - láttam meg apámat is így már teljes volt a családi kép. - Szeretném nektek bemutatni Cameron Dallast a barátomat. 

Először szóhoz sem jutottak, csak kikerekedett szemekkel méregették végig szegény Camet. Apámon láttam, hogy majd meg eszi a méreg, ahogy csak ránéz az ártatlan fiúcskára. 

Ooh Cam mibe keveredtél... 

Apám felállt és odalépett Camhez. Kicsit megijedtem, hogy mit akar vele csinálni, de egy erős kézfogás után hátrébb lépett. 

- Erős kézfogású fiatalember - bólogatott előrefelé, ami szerintem egy jó pontot jelentett Camnek. 

Ha így halad még bírni is fogják (talán) a szüleim, bár erre kevés az esély azt hiszem. 

- És honnan ismered a fiatal urat kislányom? - kérdezte anya rettentő szigorú tekintettel.

- Az iskolából - mondtam kamu mosollyal, mivel kb. sosem mosolyogtam igazi mosollyal a szüleim felé amióta Amerikában vagyunk. Nem ment volna azt hiszem. 

- Értem, és mióta a kislányom barátja ha szabad kérdeznem Mr. Dallas? - érdeklődött apám, ezzel engem a föld alá tiporva. 

Most komolyan magázza a barátomat és azt mondja neki, hogy Mr. Dallas? Ez már egy kicsit rohadt gáz. Leégetett, ahogy csak tudott, de ez után már fel sem tűntek alázásai. 

- Pontosan Április 12-e óta - mondta meg, és komolyan ennyi volt. Nemrég számoltam ki pontosan. De cuki, hogy ő is tudja egyem meg. 

- Értem - mondta apám és bólintott. - Remélem nem csak játszik a kislányommal, mert annak súlyos következményei lehetnek tudja ugye? - ráncolta össze a homlokát. 

Apámnak basszus géppisztollyal kéne őriznie, ha ilyenkor ennyire félt engem. Tudom, hogy amúgy is nagyon aggódóak, de akkor is. Ez egy kicsit már kínos nekem. 

- Uram én teljesen komolyan gondolom a Say és köztem levő kapcsolatot - mondta komoly arccal Cam. 

Ilyennek, azt hiszem még soha életemben nem láttam, de furcsa is volt. 

- Köszönjük Cameron nagyon kedvesnek látszol, és reméljük igazat mondtál, most pedig menjetek csak - mosolygott anya és kihessegetett bennünket a kezével. 

Anya legalább most mellettünk állt, apámmal ellentétben, de így pont elég volt elsőre..