Brother

23. Szeretlek titeket

Következő hét szombat estét írunk. Az elmúlt hét arról szólt, hogy Mat könyörgött ne menjek el. Szerintem, ezzel keltem és ezzel feküdtem. Ez szerdától csak rosszabbodott, mikor azt mondtam anyának, hogy nem fogok elmenni, és ő ezt közölte telefonon apámmal, aki erre megfenyegetett, azzal, hogy a következő félévet elvesz minket anyától és ott kell laknunk. Amúgy, nincs messze, csupán egy 30-40 km-re van innen, de ezek után nem volt választásom el kellett, hogy menjek. Nem akartam, hogy Matnek még rosszabb legyen. 

Holnap reggel indulok, busszal. Tök jó, hogy van egy kő gazdag apám és nem tolja ide a seggét, egy 20 perces kocsi úttal. De már nem is nagyon törődök vele. Jelen pillanatban a szívem szakad meg, hogy látom Mat-et mennyire aggódik értem.

Reggel, megpróbáltam 7 órakor kislisszolni a szobából, de köszönés nélkül még sem mehettem el, úgyhogy fölé hajoltam és megpusziltam az arcát és az ajkait, amire kinyitotta a szemét és a nyakam köré fonta az egyik karját és egy forró csókba húzott bele.

-Muszáj menned?- hangja kissé megremegett, miközben kérdezte.

-Igen.-sajnálom, de folyamatosan beszélünk majd jó?- próbáltam megnyugtatni.

-Rendben.

Már az ajtón léptem ki mikor megszólalt ismét.

-Wili!  Szeretlek.- vissza mosolyogtam rá  és én is mondtam neki.

Lassan meg érkezem a buszpályaudvarra, de 10 perccel ezelőtt megtudtam, hogy késni fog az öreg. (Valahogy sejtettem)

"- Hiányzol Mat!"- írtam egy sms-t Matinek.

"-Nekem is Te."- egyből kaptam a választ.

Hirtelen egy sötétség borult elém, mikor felemeltem a fejem láttam hogy Lucas áll velem szembe és az őszies napsugarakat betakarja.

-Szia apa.- mondtam neki közönyösen.

-Fiam!.- kicsit kimérten mondta, mint aki az atya úr isten lenne.

Elindultunk haza hozzá, az út elég csendben telt, a város meg az a rész, ahol lakott szó szerint semmit nem változott, minden ugyan olyan volt. Ó apámról tudni kell, hogy egy sóher geciláda, ha még nem jöttetek rá. Egy két és félszobás 3. emeleti panellakásban él, és közben megjátssza, hogy ő egy nagy valaki. De saját magától is sajnálja a dolgokat, amit soha nem értetem.

-William! -hallottam, ahogy kiabál pedig épp letelepedtem az ideiglenes szobámba és írni akartam Matnek, de gondoltam még belefér gyorsan bepötyögtem egy mondatot.

"-Hiányzol még mindig és csókollak ahol csak tudlak." -Ezzel az ágyra dobtam a telefont és rohantam is ki a szobából.

-Igen? - álltam meg apámmal szembe.

-Nem sok kaja van itthon, nem mész el boltba? Tudod itt van két sarokra, írtam egy listát mi kellhet nem sok minden, és legalább megnézed a környéket mennyit változott.

Miközben ezt mondta kicsit kuncoghatnékom támadt, mivel tudtam semmit nem változott, de miért is ne elmegyek.

-Persze.- válaszoltam neki és már húztam is a cipőmet.

Na ez a környék tényleg semmit nem változott, amin meglepődtem, hogy a boltos is ugyan az volt aki évekkel ezelőtt, igaz, hogy ő nem ismert meg, de én tisztán emlékszem, a kissé már őszülő 60 as korabeli nőre. Gyorsan megvettem, amit csak tudtam és mentem is vissza. Mondjuk nem sok kedvem volt és sejtelmem sincs mit fogok csinálni itt egy hétig.