Brother

2/4.

- Wili?- néz rám kérdőn.

-Igen Mat?- tágítom szemeim és ráfigyelek amennyire tudok.

-Még az elején szeretnék mondani valamit.- süti le szemeit és tudom, hogy nem jó dolgot jelent.

-Hallgatlak.-Nagyon nehéz volt kimondanom, mert tudtam, hogy össze törnek a meglévő szilánkjaim is.

- Feleségem van.- csuklik el a hangja és megfordul, zokogás kezdő hangja csuklik ki belőle és az ajtó felé veszi az irányt.

-Nem!- kiáltom el magam döbbenten, és utána megyek és megfogom a karját. Önkéntelen reakció colt, nem ezt kellett volna tennem, de már nincs menekvés, utána mentem. Az érzés kezd átmenni dühbe. Az agyam zakatol, de inkább fénysebességgel suhan, ha annyira nem is de egy kínai vasúti kocsit lehagyna.

-Miért?- bukik ki belőlem.- még mindig szoríom a jobb karját.

-Beleszerettem.-mondja de a könnyek folynak az arcán, és a padlót pásztázza.

- Miért?- ismétlem meg, mert nem térek magamhoz.

- Sajnálom.- mondja ugyan gy ahogy az előbb.

-Nem kell. De engem szeretsz nem igaz?- végső elkeseredésemben teszem fel a kisgyermeki kérdést, mintha csak igent várnék, de ezt nem gondolhatom komolyan én sem tudom, de reménykedek.

-Szeretlek Wili. Nagyon. - mondja és felnézett rám.- tényleg szeret látom a szemében-csak nem úgy ahogy én őt.

-Nem szeretsz Mat. Nem szeretsz. -kiabálok rá.

-De, mindennél jobban, bármikor.- erősködik és ő is megfogja az alkarom.

-Én szerelemmel szeretlek, te nem tudsz. Nem szeretsz.- erősítem meg az előzőeket.

-Wili sajnálom. Kérlek beszéljük meg.

-Elmegyek mosdóba, utána.- ki kell eresztenem a gőzt.

Amint bementem a  mosdóba égtelen zokogásba, sírásba kezdtem bele. Jobban akartam lenni és, akkor amennyire csak tudtam a mosdókagylót püföltem és éreztem, hogy jobban leszek, de nem volt teljes, egy hatalmasat belerúgtam a wc ajtóba ami behorpadt és a zsanér letört az ajtó félig a helyén lógott. Na még egy gondoltam magamba és vége neki, nincs többé ajtó. Ezzel az ajtó a wc kagylóra félig bedőlt és csak ott volt.

-Megnyugodtam, menjünk haza.- mondtam Matnek. -Majdnem hogy jól éreztem magam, csak az agyturkász rá ne jöjjön, hogy én vertem le az ajtót, mert megszívom.

-Biztos jól vagy?- kérdez vissza Mat.

-Persze. Ihatunk egy teát otthon, és a kanapén dumálhatunk a feleségedről.- húztam oldalra a számat és a  düh kezdett felgyűlni bennem, de tudtam, hogy Matel vagyok és hozzánk tartunk haza a lakásra, ez viszont boldogsággal töltött el.