Mat?!- suttogtam halkan magam elé alig hallhatóan, de ahogy a tekintetem ráemeltem lassan, láttam hogy hallotta.
-Wili.- mondta lágy hangján, teljesen nyugodtnak hatott.
-Reméltem nagyobb örömmel fogadsz, mondjuk a nyakamba ugrasz.- húzta teljes mosolyra a száját, miközben beljebb lépett.
-Előbb te ugorj a nyakamba.- mondtam úgy, hogy nem néztem a szemébe. Az igazság , hogy természetesen ezt tettem volna, de soha nem tudhatom mi a másik reakciója, így azt sem tudhatta a tesómé mi lesz.
-Gyere ide öcsi! Jó látni téged.- miközben ezt mondta, ott is termett előttem és a karjait kinyújtva az ölelésébe volt. Kicsit vonakodva és egyel talán nem magabiztosan de a kezeim a hátára tettem.
- Hiányoztál.- törtem meg én a csendet.
-Nekem is. - mondta miközben távolodott tőle.
-Miért jöttél el? - félve de megkérdeztem.
-Nincs olyan , hogy ne lennék itt neked.- mondta félmosolyra húzva a száját, miközben ott álltunk egymással szembe és az agy turkász minket nézett szótlanul.
-De nem voltál.- alig hogy leheltem ezeket a szavak és megfordultam, az ablakhoz mentem.
Nem volt itt nekem. Eddig is minden egyes percben szükségem lett volna rá, de nem volt itt. Miért gondolja, hogy csak most van rá szükségem? Nem értem. Megkérdezni meg már nem akarom, biztosan veszekedés lenne, azt meg nem szeretném , örülök, hogy itt van.
-Meddig maradsz?- tettem fel a kérdést, amitől a legjobban féltem. Féltem, hogy pár perc vagy óra múlva elmegy. Féltem, hogy marad, mert nem tudnám azzal a helyzettel mit kezdenék, de meg kell valahogy oldanom mindegyik lehetséges eseményt, tudtam és csak erre szabadott gondolnom, semmiképpen nem bepánikolnom.
- Szeretnéd?- kérdezte, mintha tudná mire gondolok, de lehet nagyon is jól ismert és tudta is.
- Mit? - kérdeztem vissza, kissé ingatag hangommal, de biztos voltam benne, hogy tudja épp hülyének és tudatlannak tettem magam ezzel az egy szóval.
- Hogy maradjak.- jelentette ki.
-Igen. Azt hiszem igen. Lenne mit beszélnünk.- remegett a rangom, tisztán hallottam, hogy remegett a hangom.
Haragszom magamra, de inkább mérges vagyok, hogy semmi önbizalmam nincs, nem tudom lazán venni, nem tudok felszabadult lenni, hogy itt áll velem szembe Mat, a testvérem és a szerelmem.
Igen a szerelmem, még mindig, akit soha nem fogok elfelejteni.
Ez a pillanat nem volt több mint 35 perc, számoltam és éreztem, figyelnem sem kellett.
YOU ARE READING
Brother
RandomKét 17 éves testvér nem hogy külön szobában nem lakhat a szüleik szerint, de még a közös családi hétvégén is egy sátorba szám űzetik őket. Így indul el Wili és Mat története.
