Egy idol húgának naplója [BEFEJEZETT]

Part 3

/Jungkook szemszöge/

Pont mikor elindultam volna telefoncsörgést hallottam az emeletről. Yuki szobájából jött a hang. Láttam, hogy az ágyán hagyta a telefonját. Gondoltam utána viszem, az első órám úgy is lyukas. Elindultam a Felsőváros felé, de mivel még sosem voltam ott csak nagyjából tudtam hogy merre van. Egyszer csak egy sikátor szerű utcából kiáltást hallottam, aztán nagy csörömpölés majd néma csend. Eléggé megijedtem, hogy mi lehetett ez, de úgy gondoltam jobb lenne megnézi mi történt. Befordultam az utcán és egy kigyúrt férfit láttam egy iskolatáskában kutatni...és ott a földön a pasas mellett...az nem lehet...

Úgy rohantam felé, mint ahogy még életemben soha. Amikor odaértem lekevertem egyet az izomagy fickónak. Lehet nem kellett volna. Egy ház falához vágott ami után leesett a vakolat is. Féltem, de Yukit jobban féltettem. Mivan ha elkéstem? Sosem bocsáltanám meg magamnak. Az agyam szinte leblokkolt, kizárta a külvilágot és csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt megússzuk nem leszek olyan gyáva, mint ezelőtt, soha többet nem fogok elfutni, mint egy félős kisnyúl.

/Yuki szemszöge/

Lassan ki tudtam nyitni a szememet, de a hasam még mindig elviselhetetlenül fájt. Mikor már majdnem feladtam egy kiáltást hallottam. Egy ismerős hang volt...Jungkook..úristen mit keres ő itt?? Megőrült??! Óvatosan megfordultam és azt láttam, hogy a férfi, aki elkapott, a földön felszik és vérzik Jungkook meg egy fémrúddal a kezében áll és csak bámulja a férfit.

-Jung..Kook?-suttogtam a halknál is halkabban,szinte csak a szám mozgott. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon.

-Yuki! Jól vagy? Hogy kerülsz ide?- kérdezgette remegő hangon.-Yuki ha nem kelsz fel én...én...
Könybe lábadt szemekkel terítette le pulcsiját, rárakott és felemelt. Mellkasára dőlve és szívdobogását hallgatva egy pillanat alatt elaludtam.

Amikor felébredtem a korházban feküdtem Kookkal az oldalamon. Megrázogattam, hogy ő is felébredjen.
-Mi történt? Jungkook, jól vagy? Nem sérültél meg?

-Nincs semmi bajom, ne beszélj feleslegesen. Holnap már ki fognak engedni.- mondta aranyosan majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-

Olyan hülye vagyok..-fakadtam sírva megint.
-Nem vagy az, ne mondj ilyen hülyeségeket!- láttam rajta hogy nagyon fáradt és aggódik.
Ekkor megcsörrent a telefonom Jungkook zsebében. Előszedte és hunyorogva nézett a fényes kijelzőre.
-Oh, Lee mama hív! Tessék Yuki, vedd fel.
-Köszi. Szia anyu!-köszöntem nyugodt, vidám hangon, de tudtam, hogy anya már nagyon aggódhatott miattam.
- Szia! Hogy vagy?? Nagyon megijedtem amikor a kórházból hívtak.
- Ne aggódj, mostmár semmi bajom. Hála Jungkooknak.- Jungkook..erről eszembe jutott, hogy ott ált véres kézzel afölött a pasi fölött. Egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Miután egy jó fél percig csak bámultam anyu szólongatása rántott vissza a valóságba.
-Yuki? Hallasz, szívem?
-Oh, igen..bocsi. Csak elbambultam.
- Semmi baj. Most az a legfontosabb, hogy pihenj! Add oda a telefont Kooknak! Szia, szeretlek!
- Én is!- átadtam a telót, elfeküdtem és befordultam a fal felé. Hallottam ahogy Jungkook kimegy a szobából és becsukja az ajtót. Addig gondolkodtam a reggel látottakról, hogy elaludtam.