Egy idol húgának naplója [BEFEJEZETT]

Part 16

- Én...-kezdtem volna bele de a mögöttem álló személy hirtelen átölelte a derekam.

Hihetetlen. Ha valaki azt mondja nekem két évvel ezelőtt, hogy a drágalátos bátyjámat, akit annyita szerettem, egy ilyen helyen fogom viszont látni, méregdrága cuccokban, Korea egyik legnagyobb sztárjaként,...és mégsem fogok neki örülni... Kiröhögtem volna. Biztos voltam benne, hogy az éneklés nem fogja tudni elvenni tőlem.
-Jó újra látni.- fúrta homlokát a hajamba, ami már jóval hosszabb mint régen volt.
-É-én..-kezdtem remegő hangon, de aztán hamar összeszedtem magam-nekem most mennem kell. Majd még találkozunk.- Belenéztem a szemébe és mosolygással próbáltam elfedni a bennem kavargó érzéseket.

~Jungkook szemszöge~

A lány után akartam menni. Elkapni, magamhoz ölelni, elmondani neki mindent, hogy milyen nehéz volt ez a két év nélküle...de mégsem tettem. Csupán végignéztem ahogy elszalad tőlem. Mégis mivel bántottam meg?

-Yuki volt, igaz?-lépett mellém Jin, majd a többi tag is körém gyűlt.- Szerintem most adj neki egy kis időt és teret oké? Ez most mindkettőtöknek túl hirtelen volt.- vezette lassan rám a tekintetét a csapat ,anyukája', mintha a lelkembe látna.

Időt és teret... De mégis mennyit? Nem volt elég 24 hónap?

Vettem egy mély lélegzetet és banda kíséretével leültünk a nekünk lefoglalt asztalhoz.

~Yuki szemszöge~

Taxiba ültem és hazafele vettem az irányt. Út közben írtam egy sms-t Villiamnek, hogy ne keressen mert rosszul lettem és el kellett jönnöm.
A fejemet a hideg üvegnek támasztottam és úgy bámultam a mellettünk elsuhanó világot.

A házunk előtt a sofőr hangjára keltem. Rápillantottam a kormány mogött lévő órára. Mindjárt éjfél. Olvastam le a pirosan világító számokról. Kifizettem az utat majd elnézést kértem a kellemetlenségért (elég gáz, hogy elaludtam, nemde?).

A táskámban kotorásztam a kulcsom után amikor megzörrent a telefonom.

Villiam: 5 perc és nálad vagyok.

He? Erre most mit írjak? Hogy őszinte legyek nem akarom, hogy idejöjjön, de mégsem lehetek vele ilyen bunkó miután elhívott egy ilyen drága helyre.

Bementem a lakásba és villámgyorsan átvettem valami otthonosabb ruhát. Villiam ahogy ígérte pár perc múlva meg is érkezett. Beengedtem és megkínáltam teával. Leültünk a kanapéra beszélgetni. Elmesélte milyen az élet Amerikában, meg hogy most egy darabig itt marad Koreában.

-És veled? Veled mi van?- kérdezte a mellettem ülő két korty tea között.
-Hm..minden oké.- mondtam vállat vonva de Villiam arcáról le lehetett olvasni hogy nem erre a válszra számított. - Illetve- kezdtem volna elmesélni a 2 évvel ezelőtti történetet amikor valaki kicsapta az ajtót.

-Yukiii~- hallottam a nevem az előszobából. Ő mégis honnan tudja a címem?

-Jungkook?   -Jungkook! -lepődtünk meg egyszerre régi osztálytársammal.
Az említett személy dülöngélve betámolygott a napalimba és Vill-t figyelmen kívül hagyva kezdett közeledni felém. Rögtön érezni lehetett rajta, hogy nem kicsit öntött fel a garatra az este, még a zakója is vörös volt a bortól. Ahogy egyre közeledett felém én úgy lépkedtem hátrafele. Úgy éreztem ez az ember előttem nem a bátyám, mintha teljesen idegen lett volna.

Nem kellett sok és a hátam találkozott a fallal. Időm sem volt bármerre is mozdulni, Jungkook karjai fogságban tartottak.

-Az enyém vagy- jelentette ki egy perverz mosoly kíséretében. Szemeiben látszódott, hogy nincs tudatában a tetteinek. Kezeit a falról a vállamra csúsztatta és megcsókolt. Az ajkai eszméletlenül forróak voltak. Akkor és ott, akár csak mint egy kártyavár összedőlt bennem minden hazugság amivel éltettem magam.

Igen is hiányzik és szükségem van Rá...- ismertem be végre magamnak, 2 év után.