Egy idol húgának naplója [BEFEJEZETT]

Part 15

Hazaérve szokásomhoz híven rögtön a postaládához léptem. A millió reklám és csekk között egy rózsaszín borítékot is találtam.
Kicsit később egy kávé kiséretében leültem az asztalhoz és felnyitottam a színes levelet. Elképzelésem sem volt, hogy kitől jöhetett de ami benne állt nem kicsit lepett meg. A biztonság kedvéért többször is átolvastam a gyönyörű kézírással írt sorokat. Villiam küldte, egy volt osztálytársam, aki még az érettségi előtt hazament Amerikába és azóta nem is hallottam róla. Azt írja, hogy a munkája miatt Koreába kell jönnie és találkozni szeretne velem meg még pár ismerősünkkel a céges bulijukon.
Ez fantasztikus hír már nagyon hiányzik az osztályom. Az említett esemény holnap este lesz, és bár a keltezés múlthét szerdára szól, a posta ,,gyorsasága" miatt ez most elég váratlanul ért. A telefonomhoz kaptam és a papír alján olvasható számot kezdtem tárcsázni. A készülékbe egy ismeretlen férfi szólt bele. Legalábbis az első percben ismeretlen, ugyanis mint kiderült Villiam volt, csak az évek alatt teljesen megváltozott a hangja. Megbeszéltük hogy a buli előtt eljön értem, mivel a szállodája (igen, az ő saját szállodája) itt van nem messze. Ezután még gyorsan lebeszéltem holnap reggelre egy időpontot a fodrászommal plusz még egy gyors ruhavásárlást. Régen mindig Jungkookkal és Jinnel, esetleg Hoseokkal mentem vásárolni..Nem, nem szabad rájuk gondolnom. Ők már egy másik világban élnek, idolok lettek amire mindig is vágytak. Lehet hogy már nem is emlékeznek rám. Én pedig itt élek, magamért és nem értük vagy bárki másért.

~Másnap délelőtt~

A fodrásztól kilépve a pláza felé vettem az irányt. A hajam amúgy kicsit világosabb szőkés lett és hullámosra van beszárítva. Kicsit félek hogy szétjön estére de ötven kiló hajlakkal csak nem fog. Szerencsére a bevásárlóközpont csak öt perc gyaloglásra van így hamar odaértem. Nem tudtam pontosan, hogy milyen ruhában illene megjelenni ezért kettőt is vettem, egy rövid szoknyás halvány rózsaszínt és egy földig érő menta színűt. Az előbbit még az anyuéktól kapott szülinapi pénzből fizettem, hiszen azért még nincs annyi fizetésem hogy csakúgy felvásároljam a fél boltot. A kijárat felé még megálltam egy cipőbolt előtt, de aztán hamar lebeszéltem magam a cipővásárlásról. Asszem van otthon valahol egy pezsgőszínű magassarkúm amit már ezer éve nem vettem fel, majd megkeresem azt.

Otthon még pont annyi időm volt, hogy egyek és összekészülődjek. Pontban 6-kor csöngettek. Felkaptam a táskámat és már mentem is ajtótnyitni. Villiam a hatalmas, elsötítített ablakú, limuzin szerű autója mellett állt. A kocsiban pezsgő várt minket.

A parti helyszínére érve öltönyös parkolófiúk nyitottak ajtót, és segítettek ki az autóból. A bejárat mellett újságírók és kamerások lézengtek.
-Nagyon csinos vagy- miután végignézett rajtam, mellémlépett Villiam és nyújtotta a kezét, hogy  belekarolhassak. Végül a mentazöld hosszú ruhát vettem fel, tekintettel arra, hogy este valószínűleg hideg lesz.
- Köszi, te is jól nézel ki-bókoltam vissza.

Miután megérkeztün rengeteg üzletembernek kinéző alak jött oda hozzánk, pontosabban Vill-hez beszélgetni mindenféle olyanról amit én nem érthetek. Jobbnak láttam inkább lelépni még az ,,ön a barátnője?" és a ,,mikor lesz az esküvő?" kérdések előtt.
Igaz, közel állok Villiamhez, de csak mint barát.

Épp mosdó felé igyekeztem amikor a kapu irányából kiabálások és fényképezőgépek kattogása hallatszódott.
-Áh, szóval megjöttek.- mondta csak úgy a levegőbe egy mellettem álló fura bácsi.
-Talán valami sztárvendégek-gondoltam magamban és folytattam utam a mellékhelyiség irányába, ám ami ezután történt arra sosem számítottam volna.

A terembe hét, nagyon ismerős srcác lépettbe.

Ők voltak. De mit keresnek itt?

Amilyen gyorsan csak tudtam bebújtam egy oszlop takarásába, nehogy észrevegyenek. Szerencsére a fiúk köré hamar tömeg gyűlt így én pedig egy hatalmas sóhajtás kíséretében kiléptem a márványtömb mögül.
-Yuki?- összerázkódtam nevem hallatán. Egy kezet éreztem a vállamon, de nem fordultam a tulajdonosa felé. Lefagyva álltam magam elé meredve. Miért itt kell újra találkoznunk? Miért pont most? Amikor már kezdett egyenesbe jönni az életem és annyi kemény tanulással töltött év után épp próbálnám magam jól érezni?

- Én...-kezdtem volna bele de a mögöttem álló személy hirtelen átölelte a derekam.

Hellóka! Először is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, hogy ennyi kimaradás után csak egy ilyen ,,csodálatos" részt tudtam összehozni..(remélem érzitek az iróniát)

Valószínűleg a következő rész sem fog egyhamar megszületni, sajnálom 😳

Őszintén még én sem tudom, hogy milyen véget szeretnék ennek a történetnek, hiszen nem kicsit tértem el az eredeti gondolataimtól. Ami biztos, hogy nem szeretném már nagyon sokáig húzni a dolgokat, 20-22 fejezetnél semmiképpen sem szeretnék többet ebbe a könyvbe. Igyekezni fogok valami normális lezárást találni mindennek amit itt összehordtam, de nem igérem hogy hamar sikerülni fog, gomennnn ><

~Vee