Egy idol húgának naplója [BEFEJEZETT]

Part 21-VÉGE

Nem mentünk sokáig. Az út csöndben telt, majd amikor lehúzódott a sofőr az út szélére és kiszáltunk rögtön felismertem a helyet.

Jungkook felemelt egy ágat és lesegített a lejtőn, pont mint két évvel ezelőtt. A látvány ugyanolyan, sőt ha lehet még gyönyörűbb volt; az ismerős szöuli toronyépületek mellé újakat húztak fel, a körülöttünk lévő tölgyfák kétszer olyan magasan nyúltak az égbe, mint ezelőtt. Leültünk a pihepuha fűbe, pont oda, ahova a múltkor ültünk. Egy ideig csak csendben figyeltük a tájat.

-Ez álomszép-szólaltam meg végül és csillogó szemekkel néztem a mellettem ülő fiúra. Válaszul csak rámmosolygott, ezzel egyidőben a világ legszebb mosolyával ajándékozott meg. Keze a vállamon pihent és a hajjammal játszott, majd ahogy fejemet lassan a vállára hajtottam, karomon végigsimítva a derekamnál állapodott meg. Kicsit összerázkódtam, mire halkan felkuncogott. Lehunytam a szemeim és élveztem a pillanatot. Bárcsak sosem érne véget.

-Ne menj el többé..-szólaltam meg elfojtott hangon.

-Nem fogok.

-Ígérd meg!- emeltem rá tekintetem és igyekesztem legmakacsabb nézésem előszedni.

-Ígérem.- válaszolta egy kis idő elteltével, de nem nézett rám és ez aggasztott. Összekulcsoltam ujjainkat és vállának döntöttem a homlokom.

-Én nem akarlak megint elveszíteni, Kook- ezután csöndben figyeltük az előttünk játszadozó lepkéket.

Csak órákkal később indultunk. Anyuék háza csupán pár utcára van, hamar odaérünk és a forgalom sem nagy, így Jungkook-nak sincs szüksége álcára. Szüleink már ebéddel vártak. Az asztalnál ülve rengeteg témát érintettünk és sokat nevettünk. Bevallom, kicsit hiányzik ez a családias légkör, melyből nekem oly kevés jutott az évek során. Csak egy valami, illetve valaki rontotta a hangulatot. Jungkook feltűnően ridegen és elutasítóan viselkedett anyával szemben.

-Jungkook, most miért vagy ilyen?- régi szobám ajtaját becsukva egyből az ágyon fetrengő fiúnak szegeztem a kérdést.- Figyelj én megértem, hogy még mindig nem tudtad feldolgozni anyukád halálá--

-Na itt állj le!-szakított félbe. De nem tettem, és ezzel hatalmasat hibáztam.

-De nem viselkedhetsz így, el kell mostmár felejtened a múltat!

-Hogy mondhatsz ilyet, mégis honnan tudnád mit érzek?! Yuki szállj le rólam!- rivallt rám, majd kiviharzott a szobából. Utána futottam,de már nem tudtam megállítani, fekete bőrdzsekijét felkapva rohant el. Kint már sötétedett, anya és fogadott apukám továbbra is a nappaliban filmeztek, nem vettek észre semmit az előbbi kis incidensből. Egy röpke másodpecnyi hezitálás után utána eredtem. Az utcai lámpák fényében indultam bocsánatot kérni Tőle, aki mindennél többet jelent nekem.

-JUNGKOOK!!- üvöltöttem bele az egyre jegesebb levegőbe. Mivel én vele ellentétben nem vettem dzsekit, hamar átfagytam. Lehet, hogy beült valahova-futott át az agyamon, mégsem furdultam vissza. Éreztem, hogy képes vagyok megtalálni, meg persze az is benne volt a pakliban, hogy ismeretlen környékre tévedtem és a koromsötétben nem találnék haza.

Már órák óta gyalogolhattam, mikor  hangos csattanást hallottam egy mellékutcából. Nem voltam biztos a dolgomban, féltem, hogy ha nem Jungkookkal futok itt össze én is belekeveredem valami zavaros ügybe, vagy még ennél is rosszabb...
Gondolataimat elkergetve mélyen beszívtam a fagyos levegőt és futni kezdtem az újjabb robaj felé. Egy afrikai futót megszégyenítő gyorsasággal vettem a kanyarokat. Az utólsó forduló élőtt háttal a falnak dőlve próbáltam légzésem kiegyensúlyozni. Ezután minden csupán egy tizedmásodperc alatt történt; a téglafal mögül kilesve láttam ahogy két fekete kapucnis alak egy garázs falának löki bátyámat, majd még egy csapás, Kook szájából ömlik a vér, az oldalát fogva huppan a földön. Az adrenalin szintem felszökött az egekbe és még arra is gondoltam, hogy nekikrontok valami fadarabbal. Már épp kerestem a megfelelő fegyverjelöltet, amikor a két 20 év körüli férfi röhögve távozott. Odasiettem hozzá (csak az egyensúlyérzékemnek köszönhetem, hogy nem hasaltam el az út szélén hagyott dobozokban). Kook arca fájdalmat tükrözött, ajkai szélére odaszáradt a vörös folyadék. Kezeit átvetettem a vállamon és felhúztam a földről.

Sajnálom-gondoltam, olyan erősen, hogy talán ki is mondtam, vagy talán az oldalamon bicegő fiú gondolatolvasó, de belső hangom válaszra lelt:
- Nem a te hibád- hallottam magam mellől egy nagyon halk és megnyugtató feleletet. Éreztem a hangján, hogy mosolyog, még ha ez fájdalmat okoz is neki. Akkor tényleg elhittem; minden rendben lesz.- Ne aggódj, oké?- tekintete találkozott az enyémmel, szemei olyanok voltak akár egy mély kút - teljesen elvesztem bennük. Mostmár a saját lábán állt, szembefordultam vele. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, és mindet egyszerre akartam feltenni. Ám mielőtt bármit is mondhattam volna Jungkook megelőzött. Közelebb hajolt hozzám, vészesen közel. Arcunkat már csak pár milimétel válsztotta el, de nem ment tovább. Gondolkozás nélkül kaptam ajkai után, így végül én lettem aki megtette; megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, majd lassan mozgatni kezdte párnácskáit, melyet ezúttal viszonoztam is. Ez most nem olyan volt mint a múltkor. Érezni akartam ajkait az enyémeken, nyelvét, ahogy felfedezi szám mindem centijét, kezét, ahogy hozzám ér. Imádom, rajongok érte minden porcikámmal és ezt már nem is akarom tovább titkolni.
-Szeretlek- mondtam ki végül, mikor levegőhiány végett elváltunk egymástól.
-Én is szeretlek, Yuki- suttogta és egy puszit nyomott homlokomra.
-Hazamegyünk?- kérdeztem, szintén suttogva. Egyikünk sem akarta megtörni a köztünk lévő békét.
- Hm...sötét van már és elég messze vagyunk. Megfázol- simított végig a karomon, amitől kirázott a hideg. A tény, hogy mindjárt megfagyok csak most tudatosult bennem. Kook rámterítette bőrdzsekijét, amibe rögtön bele is bújtam, majd ujjait az enyémek köré kulcsolva indult el, mint pár perccel később kiderült, egy motel felé. Piros ledlámpás felirat jelezte a szállóhely hollétét. A szobafoglalást gyorsan elintéztük, a recepción lévő gyér fenyben a portásnő nem ismerte fel Kook-ot ami ebben a helyzetben nagyon szerencsés dolog volt. A szobánk nem tűnt éppen ötcsillagosnak, de kellemes csalódásnak mondhatom. Egy hálószobából- amiben volt egy kis, lapos TV, egy vajszínű ágyneművel ellátott franciaágy, két éjjeliszekrény pár újsággal és két darab törülköző-, plusz egy pici, alap berendezettséggel rendelkező fürdőszobából állt. Egymás után letusoltunk, majd újjabb, lágy és romantikusból, szenvedélyessé és vággyal telivé növekvő csókcsata közepette döltünk el az ágyon...

Ha mással történt volna meg, lehet hogy féltem volna, de Jungkook mellett éreztem, hogy biztonságban vagyok. Tudtam, hogy reggel egymás mellett fogunk ébredni, nem fog eltűnni vagy cserbenhagyni. Tudtam, hogy szeret és hogy én is mindennél jobbam szeretem őt. Értelmet adott az életemnek, és bár amikor 5 éve megismertem, sosem gondoltam volna, még is örülök, hogy ez lett a  vége. Pontosabban a kezdete, hiszen még oly sok minden áll előttünk, most kezdünk csak igazán ÉLNI. Hálás vagyok neki, Jeon Jungkook-nak, aki megtanított nevetni, összeveszni, majd újra kibékülni azzal, hogy a bátyám lett és szeretni, tiszta szívből, azzal, hogy belémszeretett.

Őszintén, ezen most én is meglepődtem 😂😂 ez a rész egyáltalán nem úgy indult, hogy én most lezárom a történetet és vége 😅😅 nem tudom, hogy sikerült de már nem is számít.
Elnézést, hogy megint ilyen sokat kellett várni (pff), hiába van már kész hetek óta, most vagyok újra netközelben, így csak most tudom kirakni ^^
A történetet mindenképp átrágom majd mégegyszer, mert nem vagyok vele 100%-osan megelégedve; átírom picit, meg kijavítom a hibákat stb.

Nos, remélem azért tetszett életem első ,,szerzeménye", nem csalódtál, és legfőképpen nem bántad meg, hogy elolvastad 😇❤
Köszönöm, mindenkinek a sok pozitív visszajelzést, igazán jól esett és nektek köszönhetem azt is, hogy volt erőm és bátorságom végigvinni a sztorit 💞 
Millió puszi: Vee