Malec Fanfictions

Nehéz kezdet

- Alexander Gideon Lightwood, hozzád beszélek! – kiáltotta Maryse Lightwood a New York-i Intézet folyosójának közepén állva.

Alec kicsit sem foglalkozott vele, hátat fordított és kilépett a hatalmas ajtón. Csípős, hideg szél fújt kint, belekapott a hajába és egy fekete tincset söpört a szemébe. Idegesen a hajába túrt, csak egy fekete inget és egy hozzá illő fekete nadrágot viselt, szintén fekete bakancsokkal. Ha egy mondén meglátta azt hihette, hogy éppen gyászol valakit, de igazából pedig csak úgy öltözött mint egy rendes Árnyvadász.

A válla fölött visszapillantott az Intézet hatalmas épületére. Vagy visszamegy egy kabátért és megkockáztatja, hogy találkozzon az anyjával, aki megint üvöltözni fog vele vagy sietősre veszi és felszáll egy metróra.

Inkább didereg egy kicsit – döntötte el.

Lelépkedett a lépcsőkön és kinyitotta az óriási fém kaput. Az öreg szerkezet felnyikordult, és valahol a messzeségben lecsapott egy villám.

Már csak az hiányzik, hogy elázzak – gondolta. Újra megtorpant és az Intézetre nézett. Még visszamehetek, és bocsánatot kérhetek.

Nem! Elege volt a szülei elnyomásából, végre a saját döntései szerint akart élni. Most nem lesz úgy ahogyan azt az anyja akarja. Most Alec fog dönteni.

De ő már eldöntötte, és nem akart meghátrálni. Nem fogja még egyszer elfojtani az érzelmeit.

Levette tekintetét a komor Intézetről, és elindult a szürke, New York-i utcán.

Fogalma sem volt, hova is tart pontosan. Hirtelen ötlet volt, hogy eljön, nem ezt tervezte el a nap további részére, de képtelen volt még egy percet együtt tölteni a szüleivel. Robert és Maryse minden alkalommal, amikor találkozott Aleckel megpróbálták meggyőzni, hogy nem cselekszik helyesen. Azt akarták, hogy a döntéseik szerint történjen minden az életében. Sose tudtak másról beszélni csak Alec rossz döntéséről.

És ez már két hete tart, azóta miután megcsókolta Magnust a saját esküvőjén.

Eredetileg Lydia Branwellt kellett volna feleségül vennie, de képtelen volt rá. Az esküvő napján találkozott Magnusszal és nem búcsúztak el valami kedvesen egymástól, ami egész nap bántotta Alecet.

Igazából nem is búcsúztak el, mert a boszorkánymester egyszer csak eltűnt és egyedül hagyta Alecet a lakásában.

Alec egész nap őrlődött, még abban a pillanatban is, amikor Lydia megjelent a feldíszített teremben, arany esküvői ruhában. Lydia az iront Alec csuklója fölé helyezte, és Alec fejében megfordult a gondolat, hogy még visszamondhatja az egészet. Még lemondhatja a házasságot. Még van ideje, addig amíg a rúna bele nem vésődik a bőrébe. Magnus járt a fejében, az érdekes macska szeme, a hangja, amikor kimondja a teljes nevét és az, amit délelőtt mondott neki.

„Az érzelmek sosem csak feketék és fehérek."

Alecben pedig rengeteg érzés kavargott. Egészen addig a napig biztos volt benne, hogy helyesen cselekszik azzal hogy feleségül veszi Lydiát és így megmenti a családját, de Magnus rámutatott valamire. Arra, hogy egyszer a szívére is hallgatnia kellene. A szíve pedig egyáltalán nem Lydia felé húzta.

Amikor Magnus megjelent az Intézetben, Alecnek elakadt a lélegzete és nem tudott másra gondolni csakis a boszorkánymesterre.

Maryse abban a pillanatban felpattant a helyéről, amikor Magnus betette a lábát a terembe. Alec legszívesebben azt akarta mondani az anyjának, hogy inkább ő távozzon és Magnus maradjon. Mégsem szólt egyetlen egy szót sem, még mindig a Magnus okozta sokk alatt volt.