Az új előzetesek adták az ötletet, vigyázat ez most nem egy vidám fanfiction, de ígérem hogy hamarosan folytatni fogom!
Vörös fény izzott fel az Intézet falai között, Árnyvadászok rohantak a fegyvereikért és sorakoztak fel a hatalmas ajtók előtt. Feszült csendben várták, míg az Alvilágiak betörik és ellepik az Intézetet.
Alec megmarkolta a szeráfpengéje markolatát és az arca elé emelte, úgy ahogy azt Jace-től tanulta kiskorában. Idegesen nézett szét a hirtelen alakult seregben, tekintetével parabataiát kereste, de sehol se látta. Mint ahogy Claryt sem. Csak Isabelle állt mellette merev arccal. Korbácsa a teste mellett kavargott, készen a harcra.
A két Lightwood testvér egyre gondolt, ezt nem így kellene megoldani. Viszont már nem volt más választásuk. Az Alvilágiaknak már nem számított az Árnyvadászok szava, csak a véres harc. A legtöbb Árnyvadász az Intézetben nem nagyon törődött az Alvilágiakkal, csak egy újabb feladatnak, egy újabb megbízásnak tartották a lázadást.
De Alec és Isabelle nem így gondolkodtak.
Minden egyes ehhez hasonló harc előtt abban reménykedtek, hogy nincs Magnus vagy Raphael – netán Simon – a lázadók sorai közt. Isabelle heves vitát folytatott a napokban Raphaellel, ezért a lány a szokásosnál jobban félt a harc előtt, pedig ezelőtt sose ismerte ezt az érzést.
Alec kicsivel nyugodtabb volt, Magnus és közte semmi összetűzés nem volt, de attól egy kis hang még azt suttogta, hogy az ajtó túl oldalán ott lehet a férfi.
Alec és Isabelle váltott egy gyors, bátorító pillantást, és abban a pillanatban betört az Intézet ajtaja és Alvilágiak rohantak be kiáltozva az Árnyvadászok otthonába.
Isabelle meglendítette a korbácsát, ami egy vérfarkas nyakára tekeredett és a lány egy csuklómozdulattal a földre terítette ellenfelét. Alec Isabelle mögé lépett és leszúrta a lány mögött álló szőke vámpírt, ami egy másodperc alatt porrá lett.
Isabelle egy köszönömöt sem tudott mondani, mert egy újabb vérfarkas támadta meg, bosszúra szomjazva.
Alec tovább harcolt a vámpírokkal, legszívesebben az íját használta volna, de a tömegben nem volt annyi hely hogy elővegye és pontosan célozzon. Nem szerette a szeráfpengét, de az ehhez hasonló ütközetekben ez volt a hasznosabb.
Mikor már a negyedik vámpír porladt el előtte, hátra fordult és szétnézett a tömegben. Megkönnyebbülve lélegzett fel, mikor nem látta sehol se Magnust, sőt egyetlen boszorkánymestert sem. A boszorkánymesterek ritkán vonultak harcba, ők hagyták hogy mások végezzék a piszkos munkát, nekik csak a védelem volt legtöbbször a feladatuk.
Viszont tündérből, vámpírból és vérfarkasból volt bőven. Rengetegen voltak.
Alec újra körbe kémlelt, de most az erőviszonyokat mérte fel. Az Árnyvadászok szemmel láthatóan kevesebben voltak, de ha Alec jól látta, eddig senki se esett el, mindenki teljes erővel harcolt.
Mély levegőt vett és ő is követte a társai példáját.
Fél órával később vámpírporban heverő tündérek és vérfarkasok testei terültek el az Intézet padlóján. Alec ellépkedett a testek mellett és komor arccal számolta a lázadás áldozatait.
Túl sok halott, túl sok sebesült – gondolta a fiú. Az a kevés, aki megmaradt a csatából hátat fordított és kirohant az Intézet kapuin.
