Malec Fanfictions

Szívfájdalom

- Alec?

Isabelle kilépett a folyosóra és megállt a bátyja előtt.

- Alec, már tíz perce, hogy Magnus elment – mondta halkan a lány, de Alec úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Csak állt a folyosó közepén és a liftet bámulta, ami elnyelte Magnust. Sűrűn pislogott, hogy elfojtsa a könnyeket, viszont már nem bírta sokáig.

- Alec... - szólt gyengéden Isabelle és megfogta Alec kezét. – Gyere, pihenned kell. Hosszú nap volt ez mindannyiunknak.

A fiú hagyta hogy Isabelle maga után húzza a szobájába, mert a lábai maguktól nem mozogtak volna.

Isabelle megállt a szoba közepén, így Alec is. Isabelle felsóhajtott, és leültette testvérét az ágyára.

Alec üveges tekintettel meredt maga elé, szemei már vöröslöttek a visszatartott könnyektől.

Isabelle letérdelt Alec előtt és újra megfogta a kezét.

- Nem baj, ha sírni akarsz.

- Gyerekkoromban sírtam utoljára – Alec hangja gyenge volt és rekedt.

- Pont itt az ideje, hogy kiengedd az elfojtott könnyeidet.

Alec vékony vonallá préselte össze az ajkait és megrázta a fejét.

- Akarsz beszélni róla?

Újra megrázta a fejét.

- Jól van – sóhajtotta Isabelle. – Akkor pihenj.

Finoman a párnára hajtotta Alec fejét és az ajtó felé indult.

- Izzy – szólalt meg Alec alig hallhatóan.

A lány megfordult és a megtört Alecre pillantott. – Igen?

- Itt... itt maradnál?

Isabelle halványan elmosolyodott – Persze.

Alec arrébb húzódott az ágyon, hogy helyet adjon húgának, aki mellé feküdt. Isabelle átölelte, Alec pedig a vállára hajtotta a fejét.

Csendben feküdtek egymás mellett, úgy mint kiskorunkban, mikor Isabelle megijedt a kint tomboló vihartól, és átrohant Alec szobájába, aki mindig megvigasztalta. Most Alec szívében tombolt a vihar, érzelmek, emlékek kavarogtak Alecben, mint egy mindent elsöprő förgeteg.

Egy emlék előre tolakodott és nem akart eltűnni Alec fejéből, hiába próbált a fiú nem gondolni rá. Végül megadta magát és behunyta a szemét. Átadta magát a múltnak, mikor még minden szép és jó volt.

Mint mindig, most is Magnus lakásán voltak, Alec már egyre többször gondolt úgy a helyre, mint második otthonára.

A kanapén feküdtek, Alec átkarolta Magnust, a férfi pedig Alec vállán nyugtatta a fejét. Magnus megfogta Alec szabad kezét és felemelte. Ujjával végig követte a rúnák okozta hegek vonalát.

Alec halvány mosollyal figyelte a karjai közt heverő boszorkánymestert, majd gyengéden megcsókolta a füle mögötti részt.

Magnus is elmosolyodott és egyesével elkezdte lehúzni a karkötőket a csuklójáról.

- Mit csinálsz? – kérdezte Alec ijedten, mikor Magnus az ő kezére húzta fel a színes karkötőket.

Végül az összes karkötő Alec kezére került és Magnus a gyűrűkkel folytatta. Alec mutatóujjára egyik sem ment fel, ezért kettőt a kisujjára tett.