A szegény (kis)Lente panaszai

Kapcsolat a harmadik fázisban

Reggeli gondolatok: Kopa és én. Úgy élünk együtt, két kis idegen. Viszont nem lakunk messzi mese-szigeten. Ezt talán jó dolognak venném.

Ha nincs Kopa, van szomszéd, aki nemhogy felébresszen, de még ébren is tartson. Most kivételesen nem Máriára gondolok. Aki egyébként kiragasztott egy az inkvizíciót gyakorló társulatot hirdető plakátot az ajtajára. Kicsit félek. Talán meg kellene keresztelkednem.

Szóval a mellettünk a lakók – akik bejárati ajtajuk alapján nagyon örülnek az új porontyuknak – vagy bántalmazzák a kisbabájukat, vagy csak nem olvasták jól Penelope Leach-et, mert szinte egész éjjel bömbölt. A gyerek is, meg ők is. Próbáltam minden alvást segítő technikát, de egyszerűen semmi sem segített. Nem, még a meleg tej sem.

Mindezt reggel egy fekete teával és háromadagnyi kávéval próbáltam orvosolni. Kopa jót szórakozott rajtam, ő nyílván nem hallotta a Beethoven ötödiket újszülött feldolgozásban.

- Sírt a baba? – kérdezte vigyorogva, miközben a szájába tömte a pirítósát. Kulturált evésről nem hallottak a Duna túloldalán? Válaszként csak bólintottam egyet. – Képzeld, volt egy szobatársam, akit annyira idegesített, hogy...

Legnagyobb sajnálatomra nem tudtam végig hallgatni a történetet, mert egyszerűen elaludtam. Be kellene perelnem a Jacobs-ot, hogy ilyen effektívségről még nem hallott terméket forgalmaznak.

Mire felébredtem, Kopa eltűnt, de hagyott üzenet egy kis papírra felfirkantva. Először azt hittem, hogy csak unalmában rajzolgatott, utána döbbentem csak rá, hogy ilyen a kézírása.

elmentem dolgozni majd homok lapát

(nina véletlenül 15 dohos céged kölcsönbe? valaki anyagot adna nekünk tévét)Kopa ❤

Ennyit tudtam kiolvasni. Mivel ez még Kopához képest is értelmetlen volt – azt pedig nem hinném, hogy kódnyelvben beszélne – megpróbáltam valahogyan kilogikázni az üzenetét, mert lehet, hogy valami fontosat akart mondani. Mondjuk, akkor felhívhatna. Megadtam neki a telefonszámom?

Kopa krikszkrakszát elküldtem Emesének, mivel őt is hasonló kézírással áldotta meg a sors, gondoltam hátha el tudja olvasni Kopáét.

elmentem dolgozni majd hozok kaját(nincs véletlenül 15 doboz cigid kölcsönbe? valaki annyiért adna nekünk tévét)Kopa ❤

Mindjárt érthetőbb. Emese még fel akart hívni utána, de kinyomtam, mert egy időre már elég volt belőle. De előtte megköszöntem a segítséget, úgyhogy ez nem számít bunkóságnak.

Mivel – végre – Kopa nem volt otthon, bele is kezdhettem abba, ami miatt tulajdonképpen elköltöztem. Még a reggeli pirítósom kíséretében elcammogtam a szobámig, majd leültem a rozoga székemre – lecserélni!!! – és hagytam, tudjátok, hogy a minden megtaláljon engem.

Ilyenkor az emberek azt mondják, hogy megszűnik körülöttük a külvilág, csak ők léteznek és csak egy dologra koncentrálnak, legyen szó írásról, festésről, vagy éppen kvantumfizikáról. Nem tudom, hogy velem van-e baj, de én ezt sosem éltem meg így. Én egyszerűen csak leülök, rárakom a billentyűzetre az ujjaim és a következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy írtam harminckét oldalt. Ráadásul fogalmam sincs miről. Aztán visszaolvasva bele-belejavítgatok és aznapra végeztem is. Több teóriám is van erről, eszembe jutott már, hogy esetleg a földönkívüliek hajtanak végre teszteket rajtam, vagy éppen gonosz entitás ilyenkor kedve szerint megszállja a lelkem. Ezek még a szalonképes elméletek. Lényeg a lényeg, most is ez történt, mire végeztem már délután fél öt volt, a gyomrom kétségbeesetten korgott és a vízháztartásom sem akarta már az összes folyadékot a testemben tartani. Sőt, nagyon is szabadulni akart tőle.