A szegény (kis)Lente panaszai

Modernkori Ómen

Amikor azt hittem, hogy Kopára, a szomszéd gyerekére, vagy éppen a nővéremre felkelni szörnyű, akkor még nem találkoztam a legrosszabbal. Úgy gondoltam, hogy a pesti ataraxia egy elérhető cél a megújult életemben, de természetesen iniquum est és semmi sem működik.

Még egy tanulság, hogy sose ítélj első látásra. Hiába örülsz annak, hogy Kopa nincsen otthon reggel, annak bizony oka kell, hogy legyen. Az élet sosem olyan kedves, hogy ilyen apró meglepetésekkel boldogítsa a mindennapokat.

Valahogy így eshetett meg, hogy ijedtségemben kiejtettem a kávésbögrémet a kezemből - ilyen korai időkben nagyobb veszteséget el sem tudnék képzelni - amikor valaki, meglehetősen gyermeki hangon kikiáltott a fürdőszobából.

- Készen vagyok!

Mindenki, aki volt már gyerek, tudja, hogy mit jelent ez. Csak azt nem értettem, hogy mit keres egy ilyen eset az én lakásomban. Mielőtt megleshettem volna az illetlen betolakodót, tárcsáztam Kopát, hogy magyarázatot követelhessek tőle. A telefont ugyan nem vette fel, azonban a harmadik csörgés után berobogott az ajtón.

Kezében pár nedves törlőkendő, egy zacskó gyümölcs és egy mesekönyv virított. Nem túl bíztató látvány, főleg lakótársammal párosítva.

- Mit keres itt egy gyerek?

- Ó, taliztál már Mózessel?

- Nem egészen. Éppen a fürdőszobában van. Csak hallottam, hogy készen van.

- A picsába már! Megmondtam neki, hogy valahogyan tartsa vissza.

Suhant el Kopa szitkozódva mellettem, majd rányitott az ezekszerinti Mózesre. A kisfiú minden reményem ellenére a toaletten ült, letolt gatyával és várakozó szemekkel. Megtévesztésig hasonlított Robert Schoeller egyik festményére.

- Szia bácsi!

Nézett rám, én meg kellemetlenül visszaintettem neki.

- Valaki kitörli a...

- Nézd, Mózes, én megmondtam, hogy vagy egyedül kell ezt megoldanod, vagy visszatartod.

Megkockáztatnám, hogy még sohasem láttam ennyire idegesnek és talán ijedtnek Kopát.

- Nem hagyhatod csak itt így.

- Akkor csináld meg te!

- Még csak azt sem tudom, hogy miért van itt!

És akkor lakótársam szépen elmagyarázta, hogy a négyéves kisfiú, Mózes annak a nőnek - Julinak - a gyermeke, aki a tetoválásainkat készítette. Mint kiderült, Kopa már többször is befeküdt a tű alá, így jó kapcsolatot ápolt a nővel, aki ezért meg is engedte, hogy ittas állapotban fizetés nélkül távozzunk. A minták árát pedig nem pénzben, hanem babafelügyeletben szerette volna visszakapni. Édes, drága lakótársam pedig volt olyan suta, hogy igent mondjon erre a javaslatra. Míg Kopa mesélt, Mózes kétségbeesett, amiért egyedül marad egy meglehetősen kínos helyzetben, így elkezdett először csak pityeregni, majd még a szomszéd kisbabájánál is erőszakosabban bömbölni.

- Most nézd meg, mit csináltál! - mutattam az instant szökőkutunkra, mire az még jobban rákezdett.

- Nem csak én, te is! Lente...

Nem, a könyörgő szemek nem fognak meggyőzni. Ennél erősebb vagyok.

- Kérlek...

- Nem.

- Nagyon szépen kérlek.

- Kopa nem. Te okoztad a problémát, oldd is meg valahogy.

- Elmondom Aliznak.