A szegény (kis)Lente panaszai

Angyalsüti

Döntések. Az élet csak úgy dőzsöl bennük, míg mi, bábuk eszeveszetten szaladgálunk ide-oda, a helyes megoldást kétségbeesetten keresve. Sajnos soha nem találunk olyat. Vagy nekünk fáj, vagy másnak, esetleg mindenkinek, akár még a nem résztvevőknek is, de teljes ataraxiát, nirvánát elérni lehetetlen. Hiába hisszük azt, hogy azzal a döntéssel előrébb jutunk, valójában toporgunk egy helyben, mivel az élet nem hegy, melynek csúcsa, vagy alja lehetne, hanem egy egyszínű síkság, melynek a végét sosem láthatjuk.

Videlicet, azért próbálkozunk.

Amikor ott állt Aliz előttem fogalmam sem volt, mit tehetnék. Tudtam, hogy nem csak úriemberségből, hanem emberségből is utána kell mennem a Princess-es lánynak, azonban mindent felkavart az, hogy Aliz hirtelen mindenféle jel nékül pofátlanul megjelent. Azaz nem ő volt pofátlan, továbbra is a tökéletesség képviselője maradt, azonban az élettől igazán nem volt szép egy ilyen pillanatban bedobni a lányt a mindennapjaimba. Nem beszélve arról, hogy éppen kerülni próbáltam.

Tudom, hogy a pokol tüzén fogok elégni, de nem hagyhattam ott Alizt. Hiszen ő az én Alizom, akármennyire is próbákozom megfeledkezni erről. Amikor zavartan, természetellenes szívritmussal megszólítottam látszólag megszeppent és abbahagytja a pityergést. Némán álltam azon gondolkodva, hogy vajon megközelíthetem-e, vagy jobban tenném, ha megtartanék egy bizonyos távolságot. Ő sem szólt, válla reszketett a bánattól és a december fagyosságától. Zsebkendőért nyúltam, ő elfogadta, majd óvatosan letörölte könnyeit. Én őt néztem, míg ő a földet pásztázta. Olyannyira meg szerettem volna kérdezni búslakodásának az okát, hogy már az szinte fájdalmat okozott. Azonban valami azt súgta, hogy ne tegyem, így hát néma maradtam.

Percekig álltunk így, míg nem egyszer, halkan, angyali hangján megszólalt.

- Kopa otthon van?

Már bólintottam volna, amikor Lapát megjelent a lelki szemeim előtt. Nem mehet most fel, nő van nála. Valamit motyogtam arról, hogy nem éppen alkalmas a látogatás, mivel Kopának vendége van, de nem igazán sikerült értelmes mondatokat formáznom. Agyam még félig a Princess-es lányon kattogott. Míg azon gondolkodtam, hogyan tehetném jóvá, Alizt nyugtattam, aki hajthatatlan volt. Muszáj beszélnem vele, mondogatta folyamatosan. Mi történhetett?

Hirtelen szörnyen ideges lettem, majd sértetődötten megjegyeztem, hogy nekem is ugyanúgy elmondhatja, én is tudok tanácsot adni. Rögtön megbántam, egyszerűen már nem bírtam megkülönböztetni a gondolataimat a cselekedeteimről, így Aliz szavába vágva megkértem, hogy várjon meg ott, majd elszaladtam egy lehetetlen irányba. Merre mehetett? Talán már haza is ért? Ha Princess-es lány lennék, hova mennék?

Bugyuta ötletnek tűnt, de akár működőképesnek is. Száguldottam, versenyezve a téli fagyos széllel, míg el nem értem kedvenc pékségemig. Igazam volt. Valami abszurd okból kifolyólag oda menekült a lány, talán pontosan azért, hogy megtalálhassam. Hátát a bezárt üvegajtónak döntve ücsörgött a földön teljes melankóliában. Hogyan tovább? Bénán megköszörültem a torkomat, majd nagyot nyeltem, amikor felém kapta a fejét.

- Ignosce!

Zavartan tanulmányozott, én pedig magamat szidtam, amiért bocsánatot kérni is csak latinul tudok. Felé nyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem a földről, mielőtt felfázna. Hezitálva, de elfogadta az ajánlatomat. Alig láthatóan elmosolyodott, szeme a várakozástól csillogott. Mit akarhatott? Talán meg kellett volna csókolnom, ahogy azt a triviális romantikus filmekből eltanultam, azonban elmém most sem hagyott nyugodni. Így, hogy felcserélődött a felállás, gondolataim az egyedül hagyott Alizra terelődtek, mitől rögtön elszégyelltem magam, hiszen ki lenne az a balfék, aki magára hagy egy fiatal lányt a fővárosban éjszaka? Megszakítva a pillanat szépségét, megragadtam a Princess-es lány karját, majd kusza magyarázatok közepette visszafutottunk az angyalomhoz.