A szegény (kis)Lente panaszai

Szifilisz

Szeretem a hagyományokat. Egy szokás, ami azzá tesz, aki vagy, berögzült mozdulatsorok, melyek csak neked számítanak természetesnek. Csak a tieid. Aztán meg ott van az ingyen perec és az olcsó magyar ember úrrá lesz rajtad és nem foglalkozol szegény hercegnővel.

Persze mielőtt átugranánk az új napra szükséges megemlítenem pár információt Kopa családjáról. Azután, hogy elmentek nekem sikerült megnyugodnom lakótársammal ellentétben. A sifli ismerkedés után úgy érezte, hogy mindenképpen ki kell engesztelnie. Én úgy éreztem, hogy egy kis Örkény egyperces-gyűjtemény nekem bőven elég lenne - kopamentes környezetben - azonban neki más tervei voltak. Egyperces helyett egyórás szónoklatba kezdett bele, talán a családjáról, talán másról, nem tudom, mert nem figyeltem.

Igazából kicsit szégyenlem magam, hogy Kopa monológjai alatt mindenre szoktam figyelni, csak rá nem. Még csak nem is arról van szó, hogy unalmas lenne. Igazából ő a legérdekesebb dolog, ami valaha történt velem. De sok.

Úgyhogy megvártam, amíg végez majd semlegesen megköszöntem neki és visszamentem a tornyomba írni. Ő elment, gondoltam dolgozni, mint később kiderült udvarolni. Hát egye meg, amit főzött.

Tehát most másnap van, a Nap egyre kevesebbet van jelen, hisz már november huszonkettedikét írjuk. Nem tudom, mire fel a pontosság, de néha meg kell adjuk a módját. A páratartalom negyvennyolcszázalékos és a szél 10 km/h-val fúj. Ha ez nem lenne elég még kutyahideg is van, de Kopának is mindig ilyenkor kell messze mennie. Azaz annyira nem, mert a Nyugati és köztünk lévő disztansz nem akkora, mint a petrarcizmusban, de hideg van és magas a páratartalom, amit én kifejezetten gyűlölök. Fogalmam sincs a családom melyik ágáról örököltem ezt - talán valamikor összeakadhatott valaki egy báránnyal - de amint nedvesebb a levegő, mint kéne, akkor tíz perc múlva úgy nézek ki, mint Bernini Anima dannata-ja. Mind arckifejezésileg, mint hajkoronailag.

Ennek ellenére valahogyan sosem vásároltam sapkát magamnak, talán pontosan azért, mert ilyenkor mindig otthon maradtam. De Kopának természetesen pontosan ilyen szélsőséges időkben kell elmennie otthonról, ráadásul velem. Élből visszamondtam volna a meghívást és elmentem volna a Princess-be, ha nem ingyen termékről lett volna szó. És a magyar ember, az magyar ember, így kénytelen voltam lakótársamtól kölcsönkérni egy sapkát. Gondoltam nem fog a dolog után kérdezősködni, hisz egy kicsit hideg is van, de neki nyilvánvalóan mindig, mindenről tudnia kell. Par excellence, ha rólam van szó.

- Persze, adok. De hova kell?

- A fejemre.

- Azt vágom, de minek? Annyira nincs is hideg.

- Fúj a szél.

- Eddig is fújt, mégsem kellett sapka.

- Magas a páratartalom.

- És?

Három perc farkasszemezés után beadtam a derekam. Kopát úgysem tudom legyőzni.

- Begöndörödik a hajam.

- Nincs sapka.

- Kopa, kérlek.

- Ne már, kíváncsi vagyok a bongyori Lentére.

- Rosszabb, mint gondolnád.

- Biztos vagyok benne, hogy dögös lesz.

Nem igaz, hogy nem tudok hozzászokni a furcsa megjegyzéseihez és mindig elvörösödöm. De mint ahogy korábban is említettem, nem tudok felül kerekedni rajta.

- Jól van, akkor menjünk.

- Ezaz! Lente, Kopa, Kente...

- Most fejezd be, különben otthon maradok.