A szegény (kis)Lente panaszai

Kopa szentháromsága

Aludni jó. Legalábbis én különösképpen szeretek aludni. Nem érzek kényszert arra, hogy szociális életet éljek, nem ítélnek el az emberek, hogy véletlen sötétkék zoknit vettem fel a feketéhez és még pihenhetek is. Természetesen új lakótársam, Kopa megtalálta a módját arra, hogy még ezt az élményt is megrontsa.

Általában arra kelek, hogy a reggeli napsütés kiégeti a retinámat, vagy a nővérem hisztiből nekivágja –a nyolcvankilencedik – telefonját a falnak. Egyik sem túl kellemes, de még mindig emellett tenném le a voksomat, csakhogy ne Kopa lényére kelljen felébrednem.

Mert egyszerűen csak ott állt és bámult – ami már önmagában is frusztráló -, majd amint meglátta, hogy kiléptem az utolsó alvófázisból is, elvigyorodott.

- Na, végre!

- Mióta állsz itt? – Még homályosan láttam, de lakótársam már teljes harci díszben feszített.

- Elég rég óta ahhoz, hogy tudjam, hogy motyogsz álmodban. – Öljön meg valaki!

- Szuper – fordultam át a másik oldalamra, hogy Kopa kikerüljön a látókörömből.

- Hé, ne aludj! – huppant le az ágyra. – Programom van a számunkra!

- Hányszor mondjam még, hogy nem iszom?

- Nem ilyenre gondoltam. Most nagyon személyeskedni fogok, és beengedlek a mindennapi életemben, hátha te is hajlandó leszel már magadtól beszélni hozzám.

Ez érdekesnek hangzott, úgyhogy felültem, és vártam, hogy folytassa.

- Ma megismerheted Kopa szentháromságát. Öltözz, mert tíz perc és megyünk.

Ez volt a végszó, elmondott mindent, amit akart, majd fütyörészve kisasszézott az ajtón.

Azt mondta, hogy öltözzek, szóval feltételezem, albérleten kívülre megyünk, bár még így is elgondolkodtam azon, hogy maradok pizsamában. Gimnázium óta legtöbbször így tettem, úgyse mentem sehova, és így nem is kellett sok ruha. De azért nem akartam annyira szerencsétlennek tűnni Kopa mellett – még elrángatna egy amolyan klisés személyiség-átalakításba a legközelebbi plázába – úgyhogy búcsút mondtam az ezeréves, már akkor kinőtt, amikor megvásároltam, edző nadrágomnak és kerestem valamit, ami jobban megfelel a mai társadalom szörnyen magas elvárásainak.

Az egészben a legkellemetlenebb, hogy saját ruháim nem is nagyon vannak, az említett melegítő darabokon kívül. Miután nagyapám meghalt, és a családom a végrendelettel nem is törődve kifosztotta, alig maradt valami a házában. De ami ott volt, azt mind elhoztam, a ruháival együtt. Szóval, hogyha valaki nem tudta volna, hogy miért hordok magamnál derelyevágót, vagy éppen stoppolófát, akkor megkapta a választ.

Mielőtt még elindultunk volna, Kopa nekem dobott egy Princess-es zacskót, benne valami olcsó péksüteménnyel. Reggelinek elmegy. Amíg én ettem és a konyhában fogat mostam, ő bevonult a szobámba, hogy összepakoljon nekem pár dolgot, amire még szükségem lehet.

Szóval így indultunk el, egy-egy sporttáskát a vállunkra támasztva, Kopa vigyorogva, én pedig az életemet átkozva.

- Akkor mit is fogunk csinálni?

- Bemutatom neked azt a három dolgot, amitől én, én vagyok.

- Alig várom.

Ha nekem akkor három dologból fel kellett volna építenem Kopát, akkor azokból az egyik biztosan egy energiaital lett volna, vagy kávé, mert nem hiszem, hogy magától valaki ennyire energikus lenne. A maradék kettő dolog meg gyanítom, kiskorúaknak már nem is publikus.