A szegény (kis)Lente panaszai

A jó nő fogalma

- Szóval azt mondod, hogy összetörtétek a tévémet.

- Már ezerszer elmondtam, hogy nem mi törtük össze. Az asztal volt.

- Nem láttam még ilyen kártékony négylábút.

- Lente segítenél? – nézett hátra Kopa a válla fölött. Sóhajtottam.

Már több mint egy órája azon veszekedett Emesével – igen áthívta, csak kicsit akartam megölni magamat – hogy ki hibája is volt a televízió tönkretétele. Nyílván a lány nem akarta elhinni, hogy egy egyszerű bútor összetört alatta, pedig csak elég lett volna körbenézni a lakásban. Csupán egy példát felhozva, lemerném fogadni, hogy már Whistler anyja is ült az én székemen.

Annak ellenére, hogy ártatlanságunk egyértelmű volt számomra és szörnyen irritált Emese hisztije, nem akartam belefolyni a vitába. Mondjuk nem nevezném valódi összetűzésnek mivel Emese nem tudta eldönteni, hogy elolvadjon Kopától, vagy éppen fojtsa bele a lakótársamat egy kanál vízbe. Így ugrált a két érzelmi állapot között, összezavarva Kopát. Szerintem azért egy kicsit vicces volt.

Szóval hagytam, hogy megoldják a vitát, addig is elmentem a közelben lévő Princess-be, hogy vegyek magamnak tökmagos pogácsát. Meglepődtem, amikor az eladó lány megkérdezte, hogy én vagyok-e Szabó Kopa új lakótársa. Mivel váratlanul ért a téma – meg az is, hogy egy idegen ember hozzám szóljon – gyorsan beleharaptam a péksüteménybe, majd mintha nem hallottam volna semmit kisétáltam. A lány furcsán nézett utánam, mert a kérdését valószínűleg még egy halláskárosult is meghallotta volna. Ezeket a small talk-okat még gyakorolnom kell.

Mire visszatértem Emese megbékélt. Kopával. Állítólagos barátom velem akarta kifizettetni a készülék árát. Válaszul megkértem, hogy távozzon, különben elköltözöm. Ezt természetesen nem engedhetné meg magának, mert ezzel elveszítené Kopát, úgyhogy csalódottan, de elment.

- Mit csináltál, hogy ennyire megváltozott a véleménye? – A vigyorból lekövetkeztetve nem akartam megtudni a választ, ezért a pogácsám maradékával besétáltam a szobámba.

Otthon akartam megenni, de természetesen hozzám kellett szólnia annak az – ide beillesztenék egy obszcén jelzőt – eladónak.

Kopa elment, feltételezem dolgozni, én pedig írtam. Sajnálom, hogy Emese tönkre tette a napunkat, ugyanis tegnap egészen úgy éreztem, hogy már barátok lettünk. Vagy valami ilyesmi.

De természetesen Emesének mindent el kell rontania. Alig várom, hogy munkahelyet váltson. A középiskolás képek már nem is érdekelnek.

Diem perdidi. Legalábbis sokáig ezt hittem. Még a megírt oldalakat is kitöröltem, mert nem nyerték el a tetszésemet. Főztem egy kávét, még a készülék is egész együttműködő volt.

Úgy tűnik, mégsem sikerült leváltanom a régi életstílusomat. Kopa hiányában ugyanúgy nem teszek semmi érdemlegeset, és ha nincs kedvem írni, egyszerűen csak unatkozom. Nagyon szükségem lenne egy állásra. Vagy barátokra. Bár a munka könnyebbnek tűnik.

Egyhangú napomnak Kopa és kezében hordozott fehér zacskó vetett véget. Gyros. Annyira nem is rossz.

Hosszasan beszámolt a napjáról szokása szerint, kicsit kiröhögte Emesét, majd feltett egy – számomra furcsa, számára megszokott – kérdést. Szokása szerint. Azt hiszem éppen a természet által megáldott munkatársáról mesélt, és hirtelen eszébe jutott a téma.

- Szerinted mitől lesz valaki jó nő?

- Én semmitől – felnevetett.

- Nyílván nem a pasikra gondoltam. De most komolyan. Sose mondtad még, milyen nőkre buksz – annyira izgatta a téma, hogy még a vacsoráját is lerakta. Ez nagy dolog.