Shakespeare Szerelme

A séta

16:00

Piper a telefonját bámulta. Még mindig nem bírta felfogni, hogy mit csinál. Annyira el volt veszve a gondolataiban, hogy nem is vette észre a mellé lépő nőt.

-Nos Pipes mehetünk?

A lány megugrott. Miss Chapman egy apró mosolyt rejtett el.

-Öhm...persze...de...megkérdezhetem, hogy hova is megyünk?

Spencer továbbra is vigyorgott.

-Azt nem fogom az orrodra kötni.

Piper felhúzta a szemöldökét.

-Ó valóban?

A kistanár csak megrázta a fejét, és elindult az utcán. Mikor észrevette, hogy Piper még mindig a kapuban áll hátraordított.

-Tudod elég nehéz lesz a korrepetálás a megfelelő személy nélkül.

A lány arcán erre egy hatalmas mosoly terült szét.

-Rohanok-ordította a kistanárnak, és öt percen belül már egymás mellett mentek.

Piper oldalát furdalta a kíváncsiság.

-És mond csak...van pasid?

Spencer értette a célzást, ezért megállt, és szembefordult a lánnyal.

-Attól függ, hogy honnan nézzük.

-Ezt hogy érted?

Miss Chapman közelebb lépett Piperhez.

-Ha a külvilág oldaláról nézzük, akkor van...de ha egy bizonyos illető szempontjából, akkor kétségeim vannak...

-Humoros az illető?

-Rémesen...

-Hmm...akkor sajnos nem ismerem.

Spencer arcán hatalmas vigyor jelent meg, majd minden magyarázat nélkül rohanni kezdett. Piper ismerte a játékot, úgyhogy utána futott. Már vagy öt perce kergetőztek, amikor Miss Chapman megállt. Piper lihegett.

-Én...nyertem...-közölte a kistanár két légvétel között, miközben előszedte a kulcsát.

-Csak azért...mert megengedtem-mondta visszavágásként Piper.

A hely ahova érkeztek ismerős volt a lánynak. Felnézett az emeletes házra, és akkor beugrott.

-Itt dobtál fejbe a cipővel...

Miss Chapman hátrafordult az ajtóból.

-Látom jó a memóriád, mehetünk?

Piper követte a nőt a lépcsőházba, majd fel a harmadikra. Miss Chapman kitárta a lány előtt az ajtót, és betessékelte.

-Hejj szivecském hazaértél?-jött a konyhából egy ordítás.

-Francba-suttogta Miss Chapman.

Piper tudta, hogy a fiatalember Spencer pasija, mégsem készült fel arra a hatalmas féltékenységre, ami lecsapott rá.
A férfi feltűnt a konyhaajtóban, majd láthatóan megrökönyödött. Miss Chapman úgy vélte, hogy most kell megszólalnia.

-Jake ő itt Piper Montgomery, az egyik diákom. Ma korrepetálni fogom irodalomból, és azért jöttünk ide, mert azt hittem, hogy a fiúkkal mész bowlingozni.

Piper érezte a feszültséget a levegőben, úgyhogy közbelépett.

-Hello Piper vagyok! Ön pedig biztos Miss Chapman barátja nagyon örvendek.

A férfi még csak rá se nézett.

-Semmi baj mézespuszedlim nem tudhattad, csak szerettem volna egy kis időt tölteni veled.

Spencer magára erőltetett egy műmosolyt, majd odament a pasijához, és megölelte. Piper kezdte magát kényelmetlenül érezni. Nem ő volt az egyetlen. Spencer igyekezett minél előbb elválni Jaketől.

-Akkor bemegyünk a nappaliba jó? Kérlek ne zavarj minket!

-Persze egyetlenem-mondta Jake, majd megcsókolta a baratnőjét.

Valljuk be elég undorítóra sikeredett. A nyelve ide-oda mászkerált Spencer szájában, és kb egy kiló nyálat áttolt, ha nem többet. A kistanár szenvedését látva Piper majdnem hangosan felnevetett. Mikor végre sikerült befejezni a csókcsatát, Piper és Miss Chapman végre bemehettek a nappaliba. A kistanár becsukta maga mögött az ajtót. Egy perc csend következett majd a lány megszólalt.

-Mézespuszedli mi?

Miss Chapman nevetni kezdett.

-Fogd be! Köztudottan édes vagyok.

-Édes, vagy rémes?

-Rémesen édes.

Piper közelebb lépett hozzá.

-Vettem észre.