Shakespeare Szerelme

A ballagás

-Hadd mutassam be önöknek Piper Montgomeryt, és barátját Austin Keatont.

Az igazgatótanács tapsolt. A terembe egy rózsaszín egyberuhás lány lépett be, jobbján egy elegáns öltönyt viselő fiatalemberrel. Mr. Morgan, aki az asztal közepén ült felállt, és eléjük sétált.

-Piper kedvesem alig ismerek rád!

A lány elmosolyodott.

-Nagyon igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak tanárúr.

-Csodásan teljesítettél. Jutalmul ma elengedünk a kórházból, és részt vehetsz a ballagásodon. Na de ki ez a fess fiatalember?

-Mr. Morgan ő itt a barátom, a program keretein belül ismertem meg, szerelem volt első látásra.

Austin kezet fogott a tanárral.

-Nagyon örvendek uram!

-Én úgyszintén Mr. Keaton. Remélem jól fog bánni a mi kis Piperünkkel...ugyanis nem egyszerű eset.

-Biztosíthatom Mr. Morgan, hogy ez így lesz.

-Nagyszerű. Ó, és Piper meg akartam kérdezni, hogy esetleg szeretnél e ballagási beszédet mondani?

A lány elkerekedett szemmel fogadta a felajánlást.

-Nos...hát...igen...szívesen mondanék beszédet...

-Rendben, akkor ez meg is van beszélve! Találkozunk a ballagáson Piper!

Austin összekulcsolta a kezét a lányéval. Piper próbált nem elfintorodni.

-Viszlát Mr. Morgan!

A napok gyorsan teltek. Piper végtelenül boldog volt, hogy kijutott a kórházból. Több mint egy hónapot benn töltött. Mindenféle agyturkászokkal találkozott, és az összessel csodálatosan elhitette, hogy megváltozott. Muszáj volt lányos ruhákba öltöznie, és beszereznie egy pasit a látszat miatt. Mostanában már nem nagyon gondolt Spencerre. Lehet, hogy ez is valamiféle mellékhatása volt a gyógyszereknek. Egyre jobban kezdte elfelejteni a nőt. Minden egyes nappal szürkébbek lettek a róla fenn maradt emlékei. Kezdett beletörődni, hogy sosem látja többé.

-Kicsim indulunk!-ordította az édesanyja.

A lány lesietett a lépcsőn, majd beült a kocsiba. Szerencsére az út rövid ideig tartott. Piper gyorsan kiszállt az autóból, és a helyére sietett. Öt perc múlva egy ismerős arc foglalt mellette helyet. A lány oldalra fordította a fejét. Josh volt az. Piper ökölbe szorította a kezeit. Muszáj volt jó benyomást keltenie, mert félt, hogy visszaviszik a kórházba. Ígyhát megpróbálta kizárni a fiút.

-Hölgyeim és Uraim! Köszöntök mindenkit a Carlegan Katolikus Gimnázium ballagási ceremóniáján. Idén a végzősök ballagási beszédét Piper Montgomerytől hallhatjuk.

A tömeg tapsolt. Piper fellépett az emelvényre, ahonnan mindenkit belátott, és nekikezdett.

-Tisztelt Igazgatóúr, Igazgató helyettes úr, tanáraink, és drága szüleink! Nagyon sok jó emlék köt ide ehhez az iskolához. Itt tanultam meg focizni, tollasozni, itt nyertem életem első aranyérmét, és itt segítettek helyrerakni az életemet. Ezt külön meg szeretném köszönni Mr. Morgannak, annak a férfinak, aki nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Ő mutatta meg nekem a helyes irányt, és.....és...

A lány szava elakadt. A végzősök széksorai között egy már jól ismert nő futott végig. Semmit sem változott. Piperben újra megindult az élet. Szeme kikerekedett. Keveredett benne a boldogság, és az értetlenség. Mr. Morgan szinte idegrohamot kapott. A lány csak egy nevet tudott belenyögni a mikrofonba:

-Spence?