Az Örök Menyasszony [Befejezett]

13.

Hogy tehettem ilyet? Mért történik ez velem? Azóta a nap óta nem beszéltem Robbal. Jasonnek nem mondtam semmit a dologról. Két hónap telt el. Ma olyat tettem,amit azt hittem sohasem teszek majd meg. Örökre bánni fohom ezt a napot. Ez mind Rob hibája. Ha ő nem, ha mi nem. A fenébe is, ő eszénél volt. Mért nem akadályozta ezt meg? Tönkre tettem a saját életem. Terhes voltam, és nem tudom hogy Robtól, vagy Jasontől-e. Elvetettem,mert féltem. Attól hogy beteg lesz a vérfertőzés miatt,vagy hogy Jasonnek nem merem elmondani, hogy lehet nem is az ő gyereke és később derülne ki. Közben pedig belülről tépett szét a bánat, a bűntudat. Haragszom magamra, és Robra is. A szívem millió darabra hullott szét. Utálom magam azért ami történt. Abortusz ellenes vagyok,most mégis gyilkossá lettem. A pokolban égek majd el.

- Kisasszony.- szólított meg az egyik nővérke. Könnyes szemmel néztem rá.-Kér esetleg egy nyugtatót? Esetleg beszélne egy pszihológussal?- kérdezte kedvesen.

- Nyugtatóra nincs szükségem.- nyeltem egy nagyot.

- Értem.- rám mosolygott együtt érzőn,majd elment. Talán egy félóra elteltével,megjelent egy nő. Becsukta maga után az ajtót, és kedvesen mosolyogva leült az ágyam mellé.

- Jó napot! Luna Prescott vagyok. Pszihológus. - mutatkozott be.

- Lucy Blake. - mondtam.

- Miért vagy most itt?- kérdezte. Tudom hogy tudja, de azt akarja hogy kimondjam.

- Abortuszom volt.- ahogy kimondtam, a könnyeim utat törtek maguknak.

- Értem. Mi volt ennek az oka?- tett fel egy újabb kérdést.

- Két hónappal ezelőtt, nagyon berúgtam. A férfi, aki kihasználta az állapotom,az unokatestvérem. Féltem hogy beteg babám születik és szenvedni fog míg él.- most még keservesebben zokogtam.

- Jó döntést hoztál. Nem azért tetted, mert nyűg lett volna,hanem mert féltél hogy beteg lesz, és hogy sosem élhetne teljes életet. Sokan emésztik fel magukat belülről, mert elvetették beteh babájukat,mert utólag azt hondolják lehet egészséges volt. Ha a szíved azt súgja, a babádnak ez volt a legjobb akkor így is van. Ha nem így lenne,nem tetted volna meg.- próbált nyugtatni.

- De én nem tudtam mi a jó. Megijedtem és megtettem,pedig úgy éreztem hogy nem lenne szabad. Nem tudok ezzel együtt élni. Vissza akarom forgatni az időt, vagy meghalni.-sírtam.

- Lucy, segítek elengedni a kicsit. Minden hétköznap egy órát beszelgetünk majd. Ha meghalnál nem lenne esélyed arra, hogy gyermeked legyen. - mondta.

- Nem is érdemlek én gyereket.- hajtottam le a fejem.

- De igen. Mindenki megérdemel el újabb esélyt. Akkor adhatok időpontot?- kérdőn nézett rám.

- Igen. Délután fél öttől érek rá.- talán tényleg jót tesz majd,ha valakinek kibeszélhetem,ugyanis senki sem tudja mit tettem.

- Rendben. Akkor hétfőtől,minden nap ötórakor várlak. Most mennem kell sajnos. Akkor hétfőn. Szia.- köszönt el.

- Szia.- mondtam én is. Újra egyedül voltam. Megint a babára gondoltam. Robra és Jasonre is.  Jasonnel így hogy folytathatnám? Így, hogy titkaim vannak. Súlyos titkaim. Romokban az életem,a szívem és a lelkem. Odakint hétágra süt a nap,minden olyan boldognak tűnik. A korházi ágyban fekve, kisírt szemekkel, nem  értem hogy miért nem tud esni ilyenkor az eső,mint a filmekben. Miért fájdítja még ez is a szívem? Mért fáj nekem hogy jó idő van? Mindenbe belekötök, és mindekit utálok. Haragszom a világra,pedig csak magamra kellene.

- Lucy Blake. A doktor úr szeretné megvizsgálni.- jött be egy ápolónő.

- Jövök.-keltem fel. Elmentem a vizsgálóba. Megvizsgált,és haza küldött. A szobában összepakoltam, és elkértem a papírjaimat. Haza kocsikáztam,pedig nem lenne szabd kocsiba ülnöm. Végül egészben haza értem. A lakásom ajta előtt Rob álldigált. Amikor meglátott, kicsit döbbenten nézett rám. Kinyitottam az ajtót.

-Lucy.- szólított meg. Azt hittem leállt, hisz egy hónap zaklatás után, már nem kaptam a napi sms-eket,amiket  persze sosem olvastam el,és a papírokat is más hozta Jasonnek.

- Gyűlöllek.- néztem mélyen a szemébe,majd becsuktam az ajtót. Sírva rogytam le az ágyamba.