Az Örök Menyasszony [Befejezett]

7.

Vasárnap csak filmeket néztem. Nem volt kedvem máshoz. Jason sem hívott, és én sem hívtam őt.
Hétfőn nem jött dolgozni. Csak ültem az asztalomnál és fogadtam a hívásokat, jegyzeteltem az üzeneteket. Kicsit aggódtam,hogy csak kihasznált. Végül is én hagytam neki. Az a sok szép,amit mondott, lehet hazugság volt.
Mért gondolok ilyenekre egyáltalán?

- Lucy?- hallom meg Rob hangját. Felpillantok,és tényleg ő közeledik felém, egy mappával a kezében. Értetlenül nézek rá.

- Szia. Hát te?- kérdezem döbbenten.

-  Nem is tudtam hogy itt dolgozol.- vigyorog rám.- Amúgy én lent dolgozom a pénzügyi osztályon. Egy pár papírt hoztam fel Mr. Hillnek. Bent van?- magyarázza.

- Ma nem jött be.- válaszolok.

- Nem tudod holnap itt lesz?- érdeklődik,ám erre nem tudom a választ.

- Nagyon remélem.- meredek magam elé.

- Baj van?- kérdezi Rob, már szembe ülve velem.

- Ugyan dehogy is, csak sokan keresték ma.- mosolygok rá. Persze ez csak álca. Belül pedig felemészt a tudatlanság. Vajon Jasont tényleg érdeklem,és komolyan gondolta amiket mondott,vagy bedőltem egy nagy hazugságnak.

- Akkor én most megyek is. További szép napot!- állt fel.

- Szia, neked is! - köszöntem el.

A nap további része még lassabban  telt. Munkaidő végén összepakoltam, és elindultam a kocsimhoz. Épp pakoltam be az anyósülésre, amikor megjelet Rob.

- Végeztél?- érdeklődött mosolygósan.

- Igen. Nagyon hosszú volt ez a nap.- mondtam kedvesen.

- Mekkora véletlen már, hogy egy vállalatnál dolgozunk. Esetleg valami albérletet nem tudsz?- jött közelebb,és neki támaszkodott a kocsimnak.

- Mivel van hol laknom nem szoktam kiadó szobák után kutatni, de ha látok valahol akkor szívesen szólok.- válaszoltam.

- Oké. Köszi. Most megyek. Majd találkozunk,szia.- indult el az autójához.

-Szia.- köszöntem el. Amikor beültem a kocsiba,rájöttem hogy még elég korán van, és halálra fogom magam unni otthon.

- Wá.- kiáltottam fel ijedtemben, amikor Rob bekopogott az ablakomon. A kezem a szívemhez téve fújtam ki a levegőt,majd lehúztam az ablakot.

- Ne haragudj ha megijesztettelek,csak gondoltam megkérdem nincs-e kedved csinálni ma valamit!?- nézett be az ablakon.

- Mért is ne? Végülis nincs mára programom.- válaszolom.

- Remek. Akkor átülsz,vagy követsz?- mosolygott rám.

- Előbb haza vinném a kocsim,ha nem gond?- mondom.

- Jó rendben. Követlek.- ment vissza az autójához. Elindultam, és szorgalmasan követett hazáig. Ott átültem mellé.

- Hova megyünk?- érdeklődtem.

- Szereted a gyrost? - nézett rám kérdőn.

- Igen. Enni viszel?- vigyorogtam.

- Talált.- mondta, és indultunk is.

- Van már családod?- kérdeztem az unokatestvéremet.

- Nincs. Futókalandjaim voltak eddig. Nem érzem még hogy itt lenne az ideje az elköteleződésnek.- mosolygott.- Neked van most valakid?- kérdezte. Na erre mit mondjak? Végülis nem vagyok együtt Jasonnel.

- Nincs. Szingli vagyok. Igazából alakulóban van valami, de semmi biztosat nem tudok mondani.- magyaráztam el.

- Értem.- mondta, de mintha egy kis csalódottság lett volta a hangjában.-Itt is vagyunk.- parkolt le.

-  Ezt a helyet ismerem. Nagyon finom gyrost csinálnak.- csatoltam ki az övem. Rob pedig csak kipattant a kocsiból. Azt hittem valami baja van, de csak azért sietett,hogy kinyissa  nekem az ajtót.- Köszi.- mosolyogtam rá.

- Annyit piszkáltalak régen, most megilleted hogy úriemberként viselkedjek.- nyitotta ki előttem az étterem ajtaját is.

- Ez igen. Lehettél volna régen is úriember.- nevettem,ahogy ő is.

- Tudod régen csak egy taknyos kisfiú voltam,  most pedig már egy férfi áll előtted.- húzott ki egy széket, az egyik asztalnál.

- Azt látom.- ültem le mosolyogva.
Rob, velem szembe foglalat helyet. Rendeltünk, mind ketten gyros tálat.

- Jó látni hogy szeretsz enni. Manapság a nők nagy része diétázik. Ilyen helyekre nem is lehetne elhozni egyet se. Kivéve persze téged.- mutatott rám a villájával.

- Ezt bóknak veszem.- kuncogtam.

- Annak szántam.- nézett a szemembe. Néhány másodperc szemezés után, zavartan néztem le a tányéromra.
Evés közben beszélgettünk még jelentéktelen dolgokról is, és egy két vicces gyerek kori emléket idéztünk fel. Összegezve jól éreztem vele magam.

- Köszönöm a - kezdtem bele, majd el kellett fondolkoznom mi is volt ez. Talán vacsora?

- A korai vacsorát?- kérdezett rá.

- Igen, azt.- vigyorodtam el.
Később haza vitt, majd haza ment ő is.

Otthon pedig azon járt az agyam, hogy mennyire jól éreztem ma magam Robbal. Milyen lehet a csókja?  Úristen, hogy juthat ilyen az eszembe? Rob az unokatesvérem. Beteg vagyok. Ezt hamar el kell felejtenem.

Halihó.

Nos nem lett valami bombasztikus rész, de bűntudatom volt már hogy így itt hagytalak titeket, ezért írtam egy rész nektek. 😘