Az Örök Menyasszony [Befejezett]

28.

Két hét telt el a négyből. A munka helyemen kicsit feszült a levegő. Markkal szinte egy levegőt szívunk. Közönbösen beszélünk,akkor is csak a munka miatt. Tényleg olyan,mintha csak egy sima munkatárs lenne. Azt látom hogy ő sajnálja,de nem beszél róla. Nem szólít meg,vagy ilyesmi.
Luna és a kicsi nagyon jól vannak. Naponta megyek babázni hozzájuk. Nagyon édes a kis lúrkó,bár még sokat alszik, és csak enni kel fel. Lunával is sokat beszéltem a történtekről, és nagyon örül hogy Robbal végre egymásra találtunk.

- Szia.- köszön Rob a telefonba. Itthon ülök,és gondoltam felhívom nem várok a szokásos időpontig.

- Szia. Miújság?- kérdem mosolyogva.

- Korai vagy ma. Jól vagyok,csak fáradtan.- hangján hallatszik is a fáradtság.

- Hiányzol, és nem bírtam várni. Felébresztettelek igaz?- kérdem. Kicsit most bűntudatom van.

- Semmi baj. Örülök hogy hallhatom a hangod.- ezen szavak hallatán elmosolyodtam. Ám egy női hangot hallottam meg.

- Ki van ott veled?- kérdezek rá egyből.

- Senki.- vágja rá feltűnően gyorsan.

- Rob ki van ott?- kérdem újra ingerülten.

- Lucy,hidd el hogy senki!- kérlel.

- Biztos rosszul hallottam az előbb. Tudod mit? Jobb ha ott maradsz,mert velem ezt nem csinálhatod!- mondtam, majd rá csaptam a telefont.  Dühös voltam. Nagyon dühös,és fájt. Sírni kezdtem. Bőgtem. Nem értem mért teszi ezt velem. Mért van nála egy nő? Ki volt az? Talán újra Kira? De vajon Rob tényleg ezt tenné velem? Ha nem,akkor kinek a hangját hallottam,és mért volt ott? Fel s alá járkáltam a lakásban idegesen,könny áztatta arccal,és kisírt szemekkel. Legalább másfél órája tépelődöm azon,hogy visszahívjam-e. Sehogy sem jutottam dűlőre. A telefont,a kezemben forgattam. Néha-néha rá pillantva a kijelzőre. Egyszer csak feloldottam és hívni kezdtem. Tudni akartam a magyarázatát.  Csalódottan hallgattam a foglalt jelzés hangját. Feszülten dobtam az asztalra a mobilt. Újra a sírás szélén álltam, ám valaki kopogott az ajtón. Biztos az egyik szomszéd. Más nem tud bejönni, csak ha előtte feltelefonál a kaputelefonon. Kicsit megtörölgetve a szemem és az arcom,mentem kinyitni az ajtót.

- Jövök már.- szóltam ki,mert újra kopogott. Lenyomtam a kilincset,kinyitottam az ajtót,és döbbenten, szinte sokkosan néztem az előttem álló személyt.

- Lucy, hogy hondolhattad, hogy hihetted azt, hogy megcsalnálak téged?- kérdezte csalódottan Rob, aki az ajtómban állt.- Bemehetek?- kicsit felráztam magam, és arrébb álltam hogy bejöhessen.

- Mit keresel itt?- szólaltam meg hirtelen.

- Elengedtek a cégtől,és gondoltam megleplek. A női hang tulajdonosát pedig nem ismerem, csak az egyik utas volt. Sosem csalnálak meg.- mondta őszíntén, a szemembe nézve.

- Sajnálom, hogy túl reagáltam.- néztem rá bűnbánóan.

- Ugyan Lucy. Az a lényeg, hogy itt vagyok.- vigyorodott el. Magához húzott, és megcsókolt. Már nagyon hiányzott. Nem is tudtam hogy ennyire. El sem akartam engedni,és nem is fogom.- Felejtsük el ezt a félreértést!- mondta,én pedig örömmel egyeztem bele.