Az Örök Menyasszony [Befejezett]

14.

Elértem amit akartam. Végleg leszállt rólam. Látom néha, hogy akarna mondani valamit, de már nem töri magát. Egy hónapja járok a pszihológusomhoz,akivel azóta nagyon jóba lettem. Néha még hétvégén is felhívom. A bűntudatom nem enyhült,és úgy gondolom soha nem is fog elmúlni ez a fájdalom. Jason ma sem tud semmit. Furcsálta hogy eleinte hogy délutánonként más programom van egy barátnőmmel, mert hogy eddig nem volt ilyen.
Luna már nem csak a pszichológusom,hanem a barátnőm is. Nem csak a fogadó órákban beszélgetünk,hanem utána is. Jó barátra leltem benne.

Jason egyébként örül annak,hogy amikor nem vele vagyok, nem otthon ülök. Nem is akarok otthon lenni egyedül. Rob miatt,és azért sem,mert olyankor az elvetetett babámra gondolok. Luna szerint se jó, ha egyedül maradok,szóval próbálok minéltöbb időt emberek közt lenni.

Így teltek múltak a napjaim,heteim. Reggeltől délután négyig dolgoztam, és néha Jasont kényesztettem. Úgy tettem, mintha nem lenne romokban a szívem. Utána elmentem Lunához. Onnan pedig, vagy vele ültem be egy kávézóba,vagy anyámékat látogattam meg. Furcsállják is hogy ilyen sűrün megyek. Amúgy Jasont már bemutattam nekik. Hálistennek jól fogadta apa is a hírt. Együtt vacsoráztunk,miközben jókat beszélgettünk. Elfogadták őt,és ennek nagyon örültem.

- Ma este elviszlek vacsorázni.- támaszkodik az asztalomra Jason.

- Igazán?- kérdem izgatottan.

-Igen,és szeretném hogy a szokásosnál is csiosabb légy!- vigyorog. Vajon mire készül?

-Rendben, de nincs annyira elegáns ruhám. Szóval ne számíts valami nagy estélyire!- nevettem.

-  Akkor vegyél egyet kérlek!-adott puszit.

- Oké. Munka után nézek valami szépet.- mosolyogtam rá.

-Pénzed van rá?- érdeklődik.

- Igen van.- válaszolok.

Végre este van. Néhány perc és Jason is idér. Még igazítok a sminkemen, és felveszem a magassarkút. Tipródom még néhány percet,majd megérkezik végre. Bezárom az ajtót, és letipegek a lépcsőn. A kocsinál már,elegánsba öltözve vár a párom.

- Szia.- vigyorog rám.

-Szia.- mosolygok.

- Nagyon csinos vagy.- néz végig rajtam.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki.- dícsérem meg.

- Menjünk!- nyitja az ajtót. Beszállok,bekötöm magam,addigra ő is beül mellém. Elindulunk.

- Hova megyünk?- érdeklődök.

- Egy új étterem nyílt néhány sarokra innen. Igen jó híre van,ezért gondoltam elviszlek.- kacsintott.

- Hát ezért kellett ilyen nagyon kiöltöznöm?- kacagtam.

- Igen. - mondta. Lassan meg is érkeztünk. Egy hölgy az asztalunkhoz vezetett. Rendeltünk,iszogattunk és jól éreztük magunkat. Minden olyan jó volt. Sokat nevettünk mások, fura  arckifejezésén. Majd megfogta a kezem. Mosolyogva,szerelmesen nézett rám.

- Lucy. A legszebb csillag vagy az égen. A legfinomabb csokoládé a világon. A legillatosabb virág a réten. A napjaimat te teszed szebbé, boldogabbá. Tudom hogy még korai,de úgy érzem meg kell tennem. Nem bírok tovább várni. Nagyon szeretlek, és szeretném ha a feleségem lennél! Hozzám jössz?- döbbenten néztem rá. Pislogni se mertem. Nem hittem el, hogy ezt komolyan megkérdezte. Feltörtek a rossz emlékek, és nem tudtam mit válaszoljak. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Valamit mondanom kell. Ha nemet mondok nem érti meg hogy miért, ha igent meg én fogok félni az újabb pofáraeséstől. Gyerünk Lucy, mondj valamit!

- Igen.- komolyan Lucy? Nem félsz? Igent mondtál? Jason arca felvidult. Megcsókolt,majd visszaült a helyére,és magyarázni kezdett. Nem figyeltem. Nem érdekelt. Csak az a nap járt a fejemben. Újra megtörténik majd,vagy ő tényleg elvesz és boldogan élünk amíg,amíg a csúnya titkaim elnem szakítanak. Megérdemelné hogy elmondjam,de nem merem.